2023. február 26., 18:51

Már vinylen is beszerezhető az első gomoly kislemez

Az alig két éve működő somorjai gomoly zenekar első fellépése a 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlén volt 2021. szeptember elsején. Elsőként léptek fel, de a jól felépített, ám mégis spontán produkcióval levették a zsűrit a lábáról és megnyerték a „versenyt” Azóta pörög az élet az együttes körül. Csiba Gábor „Csibusz” zenekarvezető-frontemberrel beszélgettem.

gomoly-koncert-foto-nemeth-csaba
Galéria
+3 kép a galériában
gomoly
Fotó: SZMAZE, Németh Csaba

Annak ellenére, hogy új volt a zenekar Vásárúton, azt azért tudni kell, hogy tapasztalt muzsikusokból áll. Nem is csoda, hogy egy érett produkciót láthattunk tőletek akkor. A színpadi lazaság ellenére nekem az „jött le”, hogy erős koncepcióval érkeztetek és hosszú távra terveztek.
Örülök, hogy ez jött le a színpadról. Szeretünk együtt zenélni, úgy, hogy amíg ez nem változik meg, addig biztosan csinálni fogjuk a gomolyt.

A Szemle óta sok víz lefolyt a Dunán. Személy szerint melyek azok a történések, amelyeket kiemelnél a zenekar életéből az azóta eltelt időszakból?
Valóban egy mozgalmas időszakot tudhatunk magunk mögött. Amit ki kellene emelnünk, az mindenképp az A38 hajón történt fellépésünk. Hihetetlen volt azon a színpadon játszani. A másik nagy mérföldkő a zenekar életében, hogy nemrég sikerül „bakelit” lemezen megjelentetnünk a hanganyagainkat. Ez is egy valóra vált álmom számunkra.

Az első, négy számot tartalmazó kislemezetek tehát már vinyl formátumban is elérhető. Miért döntöttetek úgy, hogy „fizikai formátumban” is megjelentetitek?
Igaz, hogy a mai zenei piacon a streamingszolgáltatók vannak túlsúlyban, azért a fizikai formátumnak megvan a varázsa. Azért esett a „bakelit” lemezre a választásunk, mert a CD nagyon elavultnak számít a mai világban, míg a lemezek reneszánszukat élik.

gomoly-1.ep_
Az első gomoly EP vinylen
Fotó:  gomoly

Nemcsak zeneileg, hanem a marketing szempontjából is tudatosan építkeztek, támogatói csomagokat állítottatok össze, a zenekar logójával ellátott pólókat, matricákat, kitűzőket, pengetőket, kulcstartókat gyártotok, sőt, hivatalos pendrive-ot, vagyis USB-kulcsot is megjelentettetek és állítólag az új EP dalai is napvilágot látnak vinylen.
Szerettünk volna a közönségünknek zenekaros tárgyakat kihozni, így adta magát a póló, ami három színben és egyedi, szöktetett mintában kapható. Ezenkívül pár apróság és az USB-kulcs azoknak, akik a vinyl helyett szeretnék fizikai formátumban is magukénak tudni a dalainkat. Nemsokára elkészül a második kislemez is, ami átlátszó lemezen érkezik majd.

Csibusz, te sok mindennel foglalkozol, elismert hangmesternek számítasz, és ha jól tudom, az új EP borítóját is te tervezted. Kérlek, mesélj kicsit erről. A többi zenekartag is aktívan rész vesz a háttérmunkában?
Az ötletelés mindig együtt történik, ha borítóról, fényképekről, videoklipről vagy stúdiózásról van szó. A megvalósítást is igyekszünk mi megoldani, természetesen van, amikor külsős segítséget kapunk hozzáértőbbektől. Példa erre az első kislemez borítója, ami Tuba Dani munkája, a felvételeknél segítségünkre volt Pörsök Walter és Szabó Gila Ádám a masterelésnél. A legújabb videoklipünk forgatásánál pedig Strieženec Matyi segített az operatőri munkálatokban. Az új kislemez borítója egy régi fényképem, amit kinyomtattam 4 színárnyalatban fekete fehértől színesig. Ezeket a képeket széttéptem és egymásra helyeztem, amivel egy színátmenetet képeztem. Ezzel szerettem volna tükrözni az album címét, az Átmenetet.

Térjünk vissza az új kislemez, az Átmenet dalaihoz. Ki írja a szövegeket, miről szólnak az új dalok? A Délibáb című hozza a megszokott gomoly-hangulatot, de a többinél mintha továbbléptetek volna. Tört ritmusok, még több pszichedelia, durvulások... Bár a Parázs meg punkos attitűddel bír. Színesebb lett a paletta...
Mindenképp egy kísérletezgetőbb, változatosabb EP az elsőhöz képest. Izgalmas, új dolgokat kipróbálni a zenében, nem szeretnénk, ha a koncertjeinken azt éreznék az emberek, hogy minden dalunk ugyanolyan. Így jobban fenn tudjuk tartani az érdeklődésüket és mi is jobban élvezzük a koncerteket. A jövőben is ez lesz a koncepciónk, mármint hogy minél jobban feszegessük zenei határainkat. A szövegeket én írom, miután összeáll valamilyen dalkezdemény, amit közösen rakunk össze. Általában a dal hangulata ihlet meg és az ekkor elfogó érzésekhez párosítok gondolatokat.

Hogy néz ki a tavasz és a nyár? Nagylemezben is gondolkodtok?
A tavasz próbákkal telik, új dalokat írunk és a koncertanyagunkat gyúrjuk újjá. A nyári naptárunk is kezd megtelni, reméljük, minél több eseményen találkozhattok velünk. Személy szerint nekem jobban bejön a kislemezezés. Rövidebb időközökkel tudunk új zenét bemutatni a közönségünknek, és nekik is jobban megmaradnak a dalok, ellentétben egy nagylemezzel. Nem szeretnék úgy készíteni egy albumot, hogy a dalok nagy százalékát aztán úgysem játszanánk a koncerteken.

csiba-gabor-csibusz
Csiba Gábor Csibusz
Fotó:  gomoly facebook
csiba-gabor-csibusz
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.