A szó veszélyes fegyver (volt)
Tavaly ősszel konferenciát rendeztek a határon túli magyar könnyűzenéről Marosvásárhelyen, idén március 3-án pedig A szó veszélyes fegyver (volt) címmel a rendszerváltás előtti erdélyi magyar könnyűzene lehetőségeit és buktatóit veszik górcső alá. A rendezvény a Marosvásárhelyi Rocksuli és a Beatkorszak Projekt jóvoltából az NKA Hangfoglaló Program támogatásával, továbbá a Volt egyszer egy beatkorszak blog és a Hangőr Egyesület közreműködésével valósul meg. Az esemény fő szervezője és házigazdája Hints Zoltán, a Marosvásárhelyi Rocksuli vezetője, akit megkértem, foglalja össze a konferencia legfontosabb részleteit.
Zoli, te nem az első ilyen esemény szervezője vagy, és vezetéseddel rockiskola is működik a városban. Lehet azt mondani, hogy mára Marosvásárhely lett az erdélyi magyar rockzene központja?
Nem tagadom, hogy szeretném, ha ez így lenne, de nem teljesen van így. Sok munka vár addig, amíg eljuthatunk erre a szintre, és nem utolsósorban rengeteg a tanulnivalónk. De igyekszünk, hogy minden évben sikerüljön egy könnyűzenei konferenciát megszervezni, mert ez olyan alkalom, amikor találkozhatnak a szakmabeliek, és rengeteg hasznos információ kerül napvilágra, valamint rengeteg szakmai kapcsolat alakul ki.
2022 szeptemberében Meddig érhetett az ének? címmel nemcsak a romániai, hanem az egész Kárpát-medencei magyar könnyűzenét felölelő konferencia zajlott a városban. A mostani rendezvény a tavalyi kiértékelésével indul Bajnai Zsolt jóvoltából, aki a Beatkorszak Projekt vezetője és a Hangfoglaló Program elindítója. Milyen tapasztalatok és tanulságok vonhatók le az őszi konferenciából?
Nagyon jó volt a tapasztalatunk a helyszínnel kapcsolatosan is, lévén, ez volt az első alkalom, hogy a Stúdium HUB konferenciaközpontban bonyolítottunk le egyik rendezvényünket. Az előadások nagyon érdekesek voltak, sok új információt tartalmaztak. Reményeink szerint ezzel elindítottunk egy munkafolyamatot, amelynek az eredménye az kellene, hogy legyen, hogy a jelenlegi határokon túlra rekedt magyarok kultúrtörténetének egy újabb fejezete íródik meg.
A konferencia címének egy Illés-dalcímet választottatok, utalva arra, hogy a cenzúra a romániai magyar könnyűzenét sem kímélte. Bizonyára fel tudsz sorolni pár olyan példát, amikor egy fontos nagylemez nem jelenhetett meg, egy sokak által várt tévészereplés nem jöhetett össze, vagy egy nagy érdeklődéssel várt koncertet, fesztivált nem tarthattak meg.
Persze, mindig igyekeztek úgy fordítani a dalszövegeket, hogy minél „megfelelőbb” legyen, és az elbírálók általában nem tudtak magyarul. Más vetülete az államhatalom beavatkozásának, hogy nagyon sok esetben csak román nyelvű dalokat engedélyeztek kiadásra. Vagyis, ha egy együttes/előadó szerette volna, hogy lemezen jelenjenek meg dalai, román nyelvre kellett átírnia a szövegeket. A rockzenét mindig is rossz szemmel nézték, úgy hogy csak nagyon ellenőrzött körülmények között lehetett ilyen jellegű rendezvényeket megszervezni. Emlékszem, hogy a ’80-as években több alkalommal voltam olyan rockkoncerten, ahol a közönség ÜLT a művelődési házban, a hátsó sorban pedig rendőrök felügyeltek.
Voltak olyan előadók, együttesek, akiket a múlt rendszerben ellehetetlenítettek? Ha igen, elsősorban miért?
Arra is van példa, hogy olyan könnyűzenei énekesek, akik a II. világháború után sikeresek, ismertek voltak, Ceaușescu kommunista diktátor hatalomra kerülése után rövid úton eltűntek a közéletből. A Kozák nővérek példája talán a legszámottevőbb. 1965-ben, az addigi államelnök halála után az új vezetőség nem fogadta kegyeibe az előadókat. Hiába voltak közismertek, akikkel 1965-ig számtalan lemezfelvétel és rádióműsor készült, nagyon rövid idő alatt eltűntek a közéletből, többet nem lehetett hallani őket a rádióban és természetesen ezek után hangfelvételük sem jelenhetett meg. Ez persze csak egy eset. Sajnálatos, hogy nagyon sok előadó történetének ugyanaz volt a vége: az emigrálás.
Mennyire lehetett és kellett kompromisszumokat kötni? Mennyire tudott hiteles maradni egy előadó, amennyiben nem kerülhette el a cenzúrát?
Nem volt könnyű kompromisszumra jutni. Ha valaki zenélésből akart megélni, akkor általában szakítania kellett a saját elképzeléseivel, és alkalmazkodnia kellett az állami elvárásokhoz. Hitelesnek maradni ilyen körülmények között nagyon nehéz volt. Azok, akik megmaradtak elveiknél, elszigetelődtek.
A romániai szocializmus hasonló eszközöket használt a „renitensek megregulázására”, mint a csehszlovák, azonban van egy lényeges különbség: míg nálunk a Prágai Tavasz idején és csak közvetlenül a múlt rendszer legvégén enyhült a szorítás, addig nálatok a hetvenes évek közepétől kezdve fokozatosan durvult a helyzet, és a 80-as évekre már-már kilátástalanná vált.
Igazság szerint csak nagy vonalakban lehet összehasonlítani más országok helyzetével.
A könnyűzenét illetően gyakorlatilag egy rendezvénysorozat volt csak a „Megélénkülünk Románia”, ami folyamatosan működött. Ezt a rendezvényt Ceaușescu „udvari költője” szervezte, és természetesen szigorú elvárásoknak kellett megfelelni ahhoz, hogy valakit befogadjanak.
Melyek voltak a legfontosabb koncerthelyszínek az erdélyi magyar rockzene számára, és miért?
A rockzene szempontjából a legfontosabb helyszín Bukarest volt. A román állami televízió magyar adása sokféleképpen támogatta a tehetségeket. Ameddig be nem tiltották az adást (1985) számos kép- és hangfelvételt készítettek, és az itt készült hanganyagot a lemezkiadó vállalat általában elfogadta és kiadta.
Milyen lehetősége volt egy könnyűzenét művelő előadónak a „megnyilvánulásra”, a kibontakozásra a korabeli sajtóban, a rádióban és a tévében? Milyen volt a kapcsolat a magyar és a román könnyűzene között, és mennyire volt ismert a más országbeli, határon túli magyar előadók tevékenysége?
A televízió és a rádió teljes mértékben állami tulajdonban (és felügyelet alatt) volt, de helyet kaptak a magyaroknak szóló adások. A rádió esetében a területi rádiók (Marosvásárhely és Kolozsvár) járultak hozzá nagyon nagy mértékben a magyar vonatkozású könnyűzene fejlődéséhez. Borbély Zoltán (Marosvásárhely) és Porzsolt Viktor (Kolozsvár) zenei szerkesztők sok minőségi hangfelvételt készítettek, amelyekből sok esetben hanglemez is készült. Bukarestben, az állami televízió zenei szerkesztője, Boros Zoltán volt a támogató rendszer fő pillérje. Létezett kapcsolat a román és a magyar könnyűzene között, mindkét irányban: számos esetben magyar előadó román nyelvű előadással/felvétellel jelentkezett, és több olyan román előadó is van, aki magyar nyelvű műsorral/felvétellel járult a hallgatóság elé.
