2018. november 18., 15:51

Hérészes szokások Nemesradnóton

Pósa Lajos falujában, Nemesradnóton egy régi már-már elfeledett népszokást szeretnének visszahozni a település mindennapjaiba. A Lidike pihenőház szervezésében ezért a helyi kultúrházban a Hérészes szokások Nemesradóton címmel visszaemlékezésre, múltidézésre került sor, ahol bemutatásra kerültek az újból elkészített ún. hérészes edények is.

hérész
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Majoros Jácint

„Magáról a hérészről, illetve ahogyan minálunk emlegették, a hőrészről, annak idején édesanyámtól hallottam, hogy lagzi után volt egy ilyen szokás, hogy elmentek a menyasszonyos házhoz úgynevezett hőrészbe. De akkor abban az időben, amikor ezt tőle hallottam, valahol itt pontot is tettünk a dolog végére, tehát a további folyamatát ennek a hagyománynak nem ismertem. Aztán egyszer, amikor Nemesradnótról keresgettem régi újságokban régi történeteket, akkor szinte mondhatom, hogy véletlenül akadtam rá a Néprajzi Értesítőben a hérészes edényekre. Kiderült, hogy annak idején néprajzi gyűjtők innen is gyűjtöttek be olyen edényeket, amelyek jelen pillanatban Budapesten a Néprajzi Múzeumban vannak és amelyek ehhez a hagyományhoz köthetőek” – mesélte Pósa Dénes, szervező.

Fotó:  Majoros Jácint

A gömöri népi kerámia egyik jellegzetes, funkcionálisan a lakodalmi szokáskörben helyet kapó, általában művészi kivitelezésű tárgytípusa az emberalakú, ún. hérészes korsó. A hagyomány szerint a menyasszonyos háztól ebben vitték a menyasszony ajándékát: bort vagy pálinkát a vőlegényes házhoz. A cserépkorsóhoz cserépcsillár is tartozott, ebbe gyertyát tettek és a lakodalom éjjelén a menyasszony gyertyás táncot járt. A gömöri hérészes szokásokat Máté György néprajzkutató, a Magyar Néprajzi Társaság tagja mutatta be. A budapesti Néprajzi Múzeumban található három hérészes edény éppen Nemesradnótról származik, az 1930-as években került a múzeum gyűjteményébe. Érdekességük, hogy kicsit pajzán formában, meztelenül ábrázolják a korsókon az ifjú párt.

Máté György elmondta, tulajdonképpen a lakodalom utolsó pillanata hőrész, amikor a menyasszonyt úgymond megnézik, hogy esett-e benne valamilyen kár. Ezért nevezik néhol kárlátónak. A lányos háztól a rokonság elmegy az új párt megnézni a vőlegényes házhoz, azaz a hérészesek meglátogatják. Ilyenkor egyrészt tréfás játékok szoktak következni, kicsit ugratják egymást, kicsit viccelődnek, másrészt pedig a mulatság folytatódik. A lakodalmi éjszakás menetnek egy pillanata ez is, tehát nem lesz vége gyakorlatilag a lakodalomnak azzal, hogy a menyecskét felkontyolják, hanem folytatódik a következő napokban is.

Fotó:  Majoros Jácint

A megjelentek közül az idősebbek még emlékeztek a helyi népszokásra, többen közülük maguk is részesei voltak a hérésznek.

Egyikük a nemesradnóti Bodon Irén, aki arról számolt be, hogy ő még emlékszik a hőrészre, ami a lagzi utáni vasárnap következett. Akkor összehívták még a családot és egy ebédet adtak. Akkor vezették be a fiatalasszonyt is a templomba. Utána megebédelt a közeli család – keresztanya, sógorok, sógornők – és akkor már nem ajándékot hoztak, hanem az ő idejében már pénzt adtak.

Fotó:  Majoros Jácint

Danka Bakšová fazekaszsaluzsányi keramikus műhelyéből származnak a most újonnan elkészült hérészes edények, amelyeket előzetes egyeztetés alapján bárki megnézhet a nemesradnóti Lidike pihenőházban.

hérész
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.