A lélek lenyomatai – KÉPEKKEL
Pénteken nyitotta meg a Musicorum Polgári Társulás a Csallóközi Népművelődési Központ kiállítótermeiben Wagner Alexandra és Tilajčík Edit közös kiállítását.
A Musicorum Polgári Társulás nevében B. Tóth Katalin szervező üdvözölte a megjelenteket és köszönetet mondott Varga Viktornak, a CSNK igazgatójának, hogy befogadta a rendezvényt és segédkezett az összeállításában. Hangsúlyozta, hogy ez már az alkotók második közös kiállítása, ugyanis pár hete Nagymegyer városa adott otthont a tárlatnak. A szervező örömét fejezte ki, hogy vannak hazai művészeink, akikre méltán lehetünk büszkék, hiszen több vonalon is csodálatosat alkotnak. Két legjobb barátnőm, Wagner Alexandra (művésznevén Maria Alexandra) a híres csallóközi cukrász család képviselője, aki a dizájnért felel.
mondta Wagner Alexandra művészetéről és alkotásairól B. Tóth Katalin.
Tilajčík Edittel kapcsolatban kifejtette, hogy ez a név bizonyára ismerősen cseng a dunaszerdahelyiek körében, hiszen évek óta aktívan részt vesz rendezvények szervezésében, kiállításmegnyitók és közösségi események háziasszonyaként ismert, valamint évekig vezetett drámakört, ahol általában általa írt darabokat adtak elő növendékei. Kevesen tudják azonban, hogy művészi tevékenysége nem áll meg a szavaknál és a színpadnál, hiszen festőként is megmutatja érzékeny lelkületét, amit főleg az absztrakt témák és a természet inspirálnak.
B. Tóth Katalin a kiállítókat – akiket egyben a legjobb barátaiként említett – három dallal is felköszöntötte: Hodossy Gyula megzenésített verse után az előadók kedvenc dalait is elénekelte.
A zenés produkciót követően maguk a kiállítók beszéltek élményeikről, művészetükről. Wagner Alexandra kiemelte, hogy mindenki azt keresi, ami értelmet ad életének, amiért érdemes reggel felkelni. A japánoknak erre a céltudatos érzésre egyetlen szavuk van, méghozzá az ikigai, amelyet egy, az életünket átható áramlatként is felfoghatunk.
Nem az a kérdés, mit szeretünk, hanem miért szeretjük ezt tenni. De miért nyújt ez örömöt és elégedettséget számunkra? Azért, mert szeretünk szép dolgokat alkotni? Azért, mert szeretjük a rendet és a struktúrát? Vagy azért, mert a természetben végzett munka mentálisan ellazít minket? Ha sikerül ezekre a kérdésekre válaszolnunk, valószínűleg bizonyos mintákat fedezünk fel a válaszainkban. Ezzel kezdődik az ikigai keresése. A boldogság lényegét abban kell keresni, hogy teszünk valamit, szeretünk valamit, valakit és hiszünk valamiben.
nyomatékosította Wagner Alexandra.
Tilajčík Edit megjegyezte, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy az élete különböző területeiről lát arcokat a megnyitón.
köszönte meg a lehetőséget Tilajčík Edit, majd ezt követően Mikóczy Dénes, a tárlat védnöke méltatta a kiállítókat. Hangsúlyozta, hogy Maria Alexandra kerámiái a föld ősi erejét hordozzák, és mindannyiszor csoda történik, amikor az ősi anyag és az elemek, az agyag és a tűz találkozásából születnek azok a formák, amelyek egyszerre törékenyek és időtállóak.
Tilajčík Edit festményei a színek és fények világába vezetnek bennünket, mondta a tárlat védnöke.
Végezetül a Csallóközi Népművelési Intézet igazgatója, Varga Viktor köszönte meg a szervezőnek és a művészeknek, hogy kiállítóterüket, a Gallery Novát választották a tárlat helyszínéül. A december 10-ig megtekinthető kiállítás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jött létre.