A perzsa sah budapesti látogatása
Nászer ad-Din (1831–1896) 17 évesen lett Perzsia uralkodója. Közel félévszázados uralkodását a történészek meglehetősen ellentmondásosnak tartják. Kezdetben támogatta Mirza-Taki kán kormányfő reformtörekvéseit, de négy évvel később – ebben fontos szerepet játszott udvaroncainak ármánykodása is – kivégeztette a politikust.
A perzsa hadsereg korszerűsítését is tervezte, ebben magyar tisztek – például Karacsay gróf és Nemíró huszárőrnagy – is közreműködtek. A perzsa osztrák brigád felállítása pénzügyi gondok miatt elmaradt, viszont a perzsa kozák brigád hosszabb távon életképesnek bizonyult, igaz ehhez a cári Oroszország anyagi hozzájárulására is szükség volt. Mondják, hogy a sahot oroszországi látogatása során lenyűgözte az orosz kozákok parádéja és akkor kérte fel a cárt egy ilyen hadtest perzsiai létrehozására.
A fényképezés nagy mecénása is volt. Ő volt az első iráni, akiről fotográfia készült, ráadásul nem is egy, hanem több ezer. Abban is első volt az iráni uralkodók sorában, hogy megírta emlékiratait.
Nászer ad-Din 1870 és 1890 között három alkalommal is megfordult egy nagyobb küldöttséggel Európában. Az angol–perzsa gazdasági kapcsolatok azonban balul ütöttek ki: egy bizonyos Paul Julius Reuter igen előnyös koncessziót kötött, amely a bányászatot, a vasúti közlekedést és általában Perzsia ipari létesítményeit érintette. Később a nagy társadalmi felháborodás miatt ezt vissza kellett vonni.
A sah 1889-ben harmadik európai körútja során felkereste az Osztrák–Magyar Monarchia fővárosát, Bécset, ahol az operában díszelőadást rendeztek számára.
Az egyik színésznő, aki nagyon tetszett a perzsa uralkodónak, a fogadáson váratlanul – a krónikás beszámolója szerint – „olyan illatellenes rögtönzést eszközölt, amilyenre a világ összes színházai történetében nincs példa”. Ne szépítsük a dolgot, a primadonna egy nagyot szellentett. Mondhatnánk akár ártatlan merényletnek is, amely a sahot inkább jókedvre deríthette, elvégre korábban több alkalommal is vallási fanatikusok merényletet kíséreltek meg ellene, velük véres kézzel leszámolt. Végül nem természetes halállal halt meg 64 évesen, hanem Mirza Reza Kermani egy pisztollyal lelőtte. De ez 7 évvel később történt.
A perzsa uralkodó útja Bécsből Budapestre vezetett. Jellemző az osztrák sógorokra, hogy a legnagyobb magyar várost afféle bécsi külvárosként igyekeztek beállítani előtte.
A perzsa küldöttség tagja volt Nerimán kán miniszterelnök is, akit a korabeli szemtanú „végtelen nagy hústömeg”-ként jellemzett. Ferenc József császár és magyar király is elkísérte őket.
Az előkelő látogatók felkeresték a Magyar Tudományos Akadémiát, ahol báró Eötvös Loránd (1848–1919) elnök, Vámbéry Ármin (1832–1913) Kelet-kutató és Jónás Károly (1853–1937), az MTA gondnoka fogadta őket.
Vámbéry szívélyesen köszöntötte a sahot, mint régi ismerősét, Nászer ad-Din azonban sehogy nem tudott rá visszaemlékezni. Találkozott Vámbéry tatár-üzbég „munkatársával”, Molla Iszhákkal is, akivel perzsául váltott néhány mondatot, felhánytorgatva neki, hogy bort iszik és disznóhúst fogyaszt (amit persze ő maga sem vetett meg!). A képtárban csak egy kép ragadta meg a tekintetét, ez Lucrezia Borgiát ábrázolta hiányos ruházatban. (Ezen sem lehet csodálkozni, a sahnak állítólag 88 ágyasa volt, és több mint 20 valahány gyermeke.) Még meg is rángatta a mellette lépkedő miniszterelnöke kabátját és sokatmondó hunyorgással mutatott a festményre.
A lépcsőn lemenőben Ferenc Józsefnek megjegyezte, hogy ezek után szeretne egy akasztást is látni. Az osztrák–magyar uralkodó állítólag ezt válaszolta: „Hja, ez nem megy csak úgy!” Mire Nászer ad-Din megjegyezte: „No hallja, nálunk, ha kívánja, minden percben láthat egyet.”
Megjelent a Mafyar7 2025/45. számában.
