A nagymegyeri Megyer Táncegyüttes, illetve az mellette működő gyermek néptáncegyüttesek idén nagy fába vágták a fejszéjüket.
A The Man. The Music. The Show. című turnén élő zenekar fogja kísérni.
Az ingyenesen látogatható rendezvény az egész családnak szól.
A híres zeneszerzőt a világ több táján is tisztelik.
Versenyeztek, érmeket szereztek és bemutatókat is tartottak a komáromi barantások.
A drukkerjáték célja a vetélkedő népszerűsítése, amelyet a külhoni értékek megismertetéséért és őrzéséért, valamint az értéktárak bővítéséért állítottak össze a meghirdetők.
Az egész Európán végigsöprő spanyolnátha áldozata lett, fiával együtt.
A programban szereplő 112 játékfilm hosszúságú alkotás 33 országból származik.
A jelölést a műfaj hazája, Jamaica nyújtotta be.
A rendező-operatőr tiszteletére a Pesti Vigadóban kamara-fotókiállítást is rendeztek, amely a november 30-ig tekinthető meg.
A 2013-ban útjára indított Opera Nagykövetei Program a Magyar Állami Operaház közönségformáló kezdeményezése nyomán valósult meg.
Az első adventi vasárnap előtt állunk.
A mű zenéjét Koltay Gergely, a Kormorán együttes alapítója és vezetője szerezte, aki egyben a dalszövegek túlnyomó többségét is írta.
A kékfestés textilszínezési és -mintázási eljárás, amely a 18. és 19. században terjedt el Közép-Európában.
A magyar vitorlázógép-tervezés géniusza volt.
Az első animációs sorozat munkálatai a tervek szerint 2019-ben kezdődnek.