A karmesterek általában diktátorokként uralkodnak a zenekar felett.
A Varjos zenekar és a Pásztortűz néptáncegyüttes március másodikán, 18.00 órától szeretettel vár kicsit és nagyot a párkányi kultúrházba a Batyubálas Táncházba.
91. alkalommal adták át az Oscar-díjakat vasárnap este a hollywoosi Dolby Színházban. A legjobb film a Zöld könyv c. alkotás lett. A legjobb idegen nyelvű film díját a Roma kapta.
A kulturális központ tevékenységi területe Udvarnoktól Miglécig, Stósztól Kassáig terjed, 43 településen, ebből három város, Kassa, Szepsi és Mecenzéf.
Színvonalas előadások hangzottak el a járási fordulón, a versenyzők között sok a visszatérő, ami nagyon örvendetes.
Olyan épületegyüttest szeretne létrehozni, amelyben a legfontosabb alkotások bármikor és bárki számára megtekinthetőek lesznek.
1952-ben rendezte az Ének az esőben-t Gene Kellvel, Debby Reynoldsszal és Donald O'Connorral.
Grendel Lajosról, életéről, írói munkásságáról olyanok beszélgettek a somorjai kávéházban, akik közelről ismerték.
A producerek ezért a műsorban a Fekete Párduc, a Bohém rapszódia, a Csuklyások és a Zöld könyv című filmeket állítják a reflektorfénybe.
Mostani győztes dalát, Az én apámat Molnár Ferenc Caramellel közösen írta.
Szívbemarkolóan szép filmmel emlékezett meg Márai Sándor halálának 30. évfordulójáról a M5 csatorna.
A Nobilitas Carpathiae immár 8. alkalommal szervezte meg a Wass Albert emlékestet.
Los Angelesben holnap este 91. alkalommal adják át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kitüntetéseit.
A Duna Televízióban és a Duna World csatornán 19 óra 30 perctől élőben látható showműsorban eldől, hogy a nyolc finalista közül kié lesz Magyarország legjobb dala.
Fried István irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzora tartott előadást Márai Sándor, a huszadik század koronatanúja címmel az író halálának 30. évfordulója alkalmából Kassán.
Február közepén nyitotta meg új kiállítását a Muzsika varázsa címmel a Galántai Honismereti Múzeum.