2019. február 23., 13:29

Márairól Kassán: Azért ment el, mert nem engedték hallgatni

Fried István irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzora tartott előadást Márai Sándor, a huszadik század koronatanúja címmel az író halálának 30. évfordulója alkalmából Kassán. Mint mondta, Márai végigélt egy nem könnyű és nem boldog évszázadot, nem könnyen és nem boldogan.

Fried István irodalomtörténész Márai Sándor, a huszadik század koronatanúja című előadása
Médialapozó
Fotó: Fábián Gergő

A rendezvényt a Mészáros utca 35. szám alatt tartották, a Grosschmid család egykori házában, amely ma a nemrég megnyitott Márai Sándor Emlékkiállításnak ad otthont. Az est házigazdája Ötvös Anna Márai-kutató volt.

Fried István úgy fogalmazott, Márai Sándor végigélt egy nem könnyű és nem boldog évszázadot, nem könnyen és nem boldogan, de valamennyiünk számára levonta a tanulságokat, és ezeken el kell gondolkodnunk.

„Az egyik nagy tanulság, hogy nem szabad megsértődni. Szabad ellenállni, utálkozni, hátat fordítani, mindent szabad, csak megsértődni nem. A másik tanulság, amelyet a Füves könyvben írt: gondold meg, hogy csak az ember olvas. A harmadik tanulság pedig az egész életmű, hogy milyen körülmények között milyen válaszokat lehet adni a kor kihívásaira. Márpedig ez a kor nagyon kegyetlen kihívásokkal zaklatta nemcsak a kassai, hanem valamennyi polgári és nem polgári illetékességű ember életét itt, a Kárpát-medencében. Különböző időpontokban különböző népcsoportoknak tett fel nagyon kellemetlen kérdéseket. A helytállás, a túlélés, az ellenállás, a megmaradás kérdéseit” – mondta.

Fotó:  Fábián Gergő

A professzor szerint Márai olyankor született, amikor a polgári osztály a fénykorát élte vagy azt hitte, hogy fénykorát éli, de ő már gyerekkorában érezte, s le is írta, valami nincs rendben. Ezt akkor nem, hanem később, regényeiben részletezte. Arra jutott, valami nincs rendben a családban, a városban, a monarchiában, Európában, a világban.

Fried István ismertette Márai életét, sorsát, ami valahol a szerencse és a szerencsétlenség között telt. Kitért hazatérésére, Budán töltött éveire, a Horthy-korszakra, majd a német megszállásra, a kibontakozó szovjet elnyomásra. Ekkor azonban még nem emigrált, pedig lehetősége lett volna rá, 1946-47-ben írótársaival tett egy európai körutat, volt Itáliában, Franciaországban, Svájcban. Erről naplójegyzeteket készített, ebből állította össze az Európa elrablása című kötetet.

„Két dolgot érdemes kiemelni. Ő úgy fogalmazott később, hogy Európában nem találta Európát. A másik, amikor azon töpreng, hogy mi az, ami otthon a legjobban taszítja, és azt mondja, a gyűlölet. A gyűlölet, ahogy az emberek gyűlölik egymást, ahogy a pártok gyűlölik egymást, ahogy az állam az embereket, ahogy az emberek az államot, körbegyűlölik egymást. Ennek ellenére hazajött, mert úgy érezte, dolga van” – fejtette ki Fried István.

Fotó:  Fábián Gergő

Azonban 1948-ban Márai az emigráció mellett dönt. „Nem azért ment el, mert egyre kevesebb hely volt, ahol ő megszólalhatott, hanem azért, mert nem engedték hallgatni. Ha nem írhat, nem olyan nagy baj, ha nem szólhat, nem olyan nagy baj, de ahogy ő fogalmaz, egy igazi író valami mellett vagy valami ellen hallgat. Őt nem engedték volna hallgatni, hanem rákényszerítették volna arra, amire 1949 és 1956 között nagyon sok mindenkit rákényszerítettek” – mondta a professzor hozzátéve, Márai Sándort szinte a csodával határos módon kiengedték az országból, annak tudatában, hogy nem fog visszatérni.

Az író és családja előbb rövid ideig Svájcban, majd Olaszországban élt, majd 1952-ben New Yorkba költözött. „Márai Olaszországban otthon volt, az Egyesült Államokban sosem. Elismerte a demokráciáját, elismerte pozitív világhatalmi szerepét, de nem érezte otthon magát. Társasága sem volt, nem volt kivel beszélgetnie. Megtanult ugyan angolul, de nem tudott kapcsolatot teremteni az ottani irodalom képviselőivel, és nem is nagyon akart. Irodalmilag teljesen elmagányosodott, levelezés útján tartotta a kapcsolatot” – magyarázta Fried István.

Fotó:  Fábián Gergő

Hozzátette, az emigráció regényei lényegesen különböznek a többitől, jellemzőjük, hogy rendszerint van egy főhős, aki nem jelenik meg, csak beszélnek róla. Példaként említette a San Gennaro vére, az Erősítő vagy a Béke Ithakában című munkáit. Az utóbbi újramondja a homéroszi történetet, hárman beszélik el, ki volt Odüsszeusz – a felesége, a fia és a gyilkosa, aki szintén a fia –, de igazából egyik sem tudja. „Mit is akart Odüsszeusz? Ember akart lenni. Ez, úgy látszik, nagyon nehéz” – zárta előadását Fried István.

Fotó:  Fábián Gergő

Fried István irodalomtörténész Márai Sándor, a huszadik század koronatanúja című előadása
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.