2019. február 23., 19:52

Az emigráns: minden másképp van

Szívbemarkolóan szép filmmel emlékezett meg Márai Sándor halálának 30. évfordulójáról a M5 csatorna, amely levetítette a Szalai Györgyi-Dárday István alkotópáros életrajzi emlékező-moziját, amely Márai Sándor Napló 1984-89 nyomán készült, és az író életének egyik legnehezebb szakaszát idézi fel. 

az-emgrans-minden-maskepp-van.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Google

Azokat az éveket, amikor előbb feleségét, Lola asszonyt, majd fogadott fiukat, Babocsai Jánoskát, illetve öccsét, Radványi Gézát is elveszíti, igaz, a film ez utóbbi haláláról nem ejt szót.

Betekintést nyújt viszont az emigráns létformába kényszerült házaspár San Diegoban található otthonába, illetve –az emlékek szintjén– a fiatalok kedvenc színhelyét, Nápolyt is elénk idézi a film. Ezek mellett bevillannak korabeli felvételek Magyarországról is.

Az alkotók tulajdonképpen az idős házaspár egymásrautaltságának csöndjét tárják elénk,

majd Lola hosszú haláltusája kerül a középpontba, illetve az, hogyan változik meg, hogyan épül le Márai élete, miután egyedül marad. „Ő is én volt“ –mondja ki a feleség halála után. Két nagyszerű színész, Bács Ferenc és Gyöngyössy Katalin testesíti meg az írót és feleségét, komoly szakmai elismerést érdemelve ki alakításukért.

Bács mint Márai Sándor
Bács mint Márai Sándor
Fotó:  Google

Bács sokszor valóban rendkívüli módon hasonlított Máraira, Gyöngyössy pedig elbűvölően formálta meg az író másik felét. Aki szereti Márai könyveit, bizonyára ezt a filmet is szívesen megnézi, hogy árnyaltabb képet kapjon a XX. század egyik nagyszerű magyar alkotójáról, aki a filmben is elmondja: hálás az USA-nak, amiért befogadta, igaz, hazát nem adott számukra.

A közel kétórás filmből az is kiderül: a házaspár mindkét tagja külön-külön azért imádkozik, hogy egyszerre fejezhessék be földi életüket,

mert tisztában vannak azzal: eddig is meglehetősen zárkózott életet éltek, de ha egyikük elmegy, a másik egészen biztosan belerokkan. Szó esik az író fegyvervásárlásáról és lőgyakorlaton való részvételéről is, ezek a tények már előrevetítik a tragédiát, de miután Márai megbetegszik, már teljesen érthető és megbocsájtható öngyilkossága.

„ A meghalás ott kezdődik, amikor már nem érzed lehetetlennek, hogy meghalhatsz“–fogalmaz. S bár őmaga már megérett az elmúlásra, ennek ellenére az utolsó leheletéig ír, gondolkodik, tanácsokat ad hazájának, Magyarországnak. De már nem éri meg a rendszerváltást.

az-emgrans-minden-maskepp-van.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.