Canarro: "A fűtési kalamajka miatt sok helyet bezárhatnak, de azért próbálunk túlélni."
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Piargy a film címe és a csupán hat házból álló falucska neve is, ahol a történet játszódik. Piargy azonban nem létezik, eltűnt egyetlen éjszaka alatt a föld színéről, mintha csak az ördög vitte volna magával a pokolba...
Könnyűzenei sorozatunkban bemutatjuk azokat a felvidéki előadókat és együtteseket, akik a második világégés után jelentősebb sikereket értek el tájainkon lokális vagy országos szinten.
A Mics Károly Színjátszó Csoport november 20-án újra színpadra lép Szántó Armand és Szécsén Mihály zenés vígjátékával, a Paprikáscsirkével.
A verseny- és vendégelőadások sora csütörtök estétől szombat estig tart.
A város az UNESCO világörökségének a része. Ezt látni kell.
A maga nemében úttörő iskola volt.
Tanácsok az élethez.
Az év végéig lehet pályázni.
Maga mögött hagyta az elmúlt időszak feszültségét.
A Nagyvárad Táncegyüttes előadása a Hagyományok Házában.
A kilencvenes évek végének meghatározó kultuszfilmje, amely azonnal nagy sikert aratott.
Mit keres a marhahús a gyümölcslevesben?
Ozogány Ernő utolsó munkája.
Egy Los Angeles-i bíróság a nyáron 30,9 millió dolláros kártérítést ítélt meg Spacey részére, amiért a Kártyavár készítői megszegték a vele kötött szerződést.