A 49. Duna Menti Tavaszon mindenki győztes lett - a Duna Menti Tavasz negyedik, és egyben utolsó napja - VIDEÓKKAL
A Duna Menti Tavasz zárónapja rengeteg megható pillanatot tartogatott nemcsak a közönség, de az ifjú művészek számára is, akik az elmúlt négy napban megmutatták tehetségüket, kifejezték érzelmeiket és olyan élménnyel gazdagítottak minket, amit soha nem felejtünk el. Természetesen stábunk a negyedik, és egyben utolsó nap is jelen volt a díjátadó-gálán, és tudósított a verseny győzteseiről.

A versenyt a zsűri arany, ezüst, bronz, különleges gyémánt, továbbá különdíjakkal jutalmazta. A zsűri egyik tagjának elmondása szerint nem volt könnyű dolguk, ugyanis mindegyik előadás nagyszerű volt, tele kreativitással és elképzeléssel, és érvényes témaválasztással. A fiatal színészek örömteli arcai nem csak a közönség, de stábunk tagjait is meghatották, így fontosnak tartottuk, hogy megkérdezzük a győzteseket arról, mit jelent számukra akár az arany, gyémánt, vagy a zsűri által megítélt különdíj, és milyen élményekkel gazdagodtak, illetve milyen élményeket visznek haza magukkal a Duna Menti Tavaszról.
A 49. DUNA MENTI TAVASZ GYŐZTESEINEK LISTÁJA:
A BÁBOS VERSENYMŰSOROK DÍJAZOTTJAI:
EZÜSTSÁVOS MINŐSÍTÉS:
A komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Óperencia Bábcsoportjának a Szöszkommandó című mesejátékért, rendezte: Gazdag Nagy Anikó és Gombás Anikó
A pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportjának a Farkas kontra Piroska című előadásért, rendezte: Czuczor Nóra
A diósförgepatonyi Móricz Zsigmond alapiskola és Óvoda Diósförgepatonyi Csipcsirippek Bábcsoportjának A Duna tündérei című előadásért, rendezte: Mészáros Anikó és Anda Zsuzsanna
ARANYSÁVOS MINŐSÍTÉS:
A Kisgéresi Alapiskola és a Református Egyház Mustármag Bábcsoportjának a Lukács 14 című bábos bibliai történetéért, rendezte: Blanár Gabriella, Furik Mária és Tóthné Fülöp Veronika
A pozsonyi duna utcai Magyar tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Még Iciri-piciribb Bábcsoportjának A favágás című előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra
A dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési központ Gézengúzok Bábcsoportjának A makrancos asszony meg az ördög című előadásáért, rendezte: Csörgei Tünde
A GYEREKZSŰRI DÍJA
A pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportja Farkas kontra Piroska című előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra
SZERKESZTETT JÁTÉKOK
EZÜSTSÁVOS MINŐSÍTÉS
A nyárasdi Így tedd rá (Nyárasd) Gyermekcsoportnak a Játékfűzés c. előadásáért, rendezte Nagy Renáta.
A csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportjának a Tesó-kódex c. előadásáért, rendezte Zsidek Pál.
ARANYSÁVOS MINŐSÍTÉS
A vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportjának a Libás játékok c. előadásáért, rendezte Kálmán Szilvia.
A füleki II. Koháry István Alapiskola KOHÁRY-SOKK színjátszó csoportjának a Generációk c. előadásáért, rendezte Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea.
A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ Cool-túrázók Gyermekcsoportjának a Vigyázz, kész, félek! c. előadásáért, rendezte Laboda Róbert.
A GYEREKZSŰRI DÍJA
A füleki II. Koháry István Alapiskola KOHÁRY-SOKK színjátszó csoportjának a Generációk c. előadásáért, rendezte Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea.
A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA
A csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportjának a Tesó-kódex c. előadásáért, rendezte Zsidek Pál.
SZÍNJÁTSZÓ VERSENYMŰSOROK
BRONZSÁVOS MINŐSÍTÉS:
A nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Porondra! Diákszínpadának Az ördögi kör c. előadásáért, rendezte Pataky Ádám.
A galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportjának A szempillák c. előadásáért, rendezte Varga Ottó.
A tiszacsernyői Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tiszavirág Színjátszó Csoportjának A kis gyufaárus lány c. előadásáért, rendezte Sačko Ildikó.
A fülekkovácsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csemeték Színjátszó Csoportjának a Hogyan súrolta fel a kutyus meg a cicus a padlót c. előadásáért, rendezte Halama Bódi Andrea.
A bodrogszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Teknőcök Színjátszó Csoportjának a Mese a szemétdombról c. előadásáért, rendezte Furik Krisztina.
EZÜSTSÁVOS MINŐSÍTÉS:
A rimaszombati Városi Művelődési Központ Henc(z)egők Színjátszó Csoportjának a Melyiket a sok közül? c. előadásáért, rendezte Hencz Annamária.
A Csilizradvány Község Emóció Színjátszó Csoportjának A színvilág c. előadásáért, rendezte Pataky Ádám.
A füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportjának A só c. előadásáért, rendezte Farkas Rozália.
A nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nerján Színjátszó Csoportjának Az időutazó Gina c. előadásáért, rendezte: Dajka Trnik Rita, Hajdu Valéria és Kása Tímea.
ARANYSÁVOS MINŐSÍTÉS:
Az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Színjátszó Csoportjának a Jónás című előadásáért, rendezte Jusztin Czaudt Éva és Škultéty Bolgár Brigitta.
A királyhelmeci Közös Igazgatású Iskola Varázskerék Színjátszó Csoportjának A cigányasszony meg az ördög c. előadásáért, rendezte Pirigyi Mária, Leczo Alexandra és Szabó Alica.
GYÉMÁNTSÁVOS MINŐSÍTÉS:
A dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezete Fókusz Gyermekszínpadának a Hamucipőcske? c. előadásáért, rendezte Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella.
A tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Galiba Gyermekcsoportjának a Titok c. előadásáért, rendezte Szászi Edina, Miko Katalin és Székely Zsuzsanna.
A hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportjának a Vörös Rébék c, előadásáért, rendezte Gábor Eszter és Kotiers Éva.
A GYEREKZSŰRI DÍJA:
A dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezete Fókusz Gyermekszínpadának a Hamucipőcske? c. előadásáért, rendezte Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella.
A ZSŰRI KÜLÖNDÍJAI:
A szürrealitás különdíja a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportjának A szempillák c. előadásáért, rendezte Varga Ottó.
Az ígéretes kezdő csoport különdíja a füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportjának A só c. előadásáért, rendezte Farkas Rozália
A WEKKER MŰHELY KÜLÖNDÍJA:
A vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportjának a Libás játékok c. előadásáért, rendezte Kálmán Szilvia.