2022. november 5., 08:34

Boldog Békeidők - Szerelem a századelőn

A Hagyományok Háza Corvin téri székházában lép fel november 5-én a Nagyvárad Táncegyüttes. Előadásuk a régi szép időket idézi, szerelem, csalódás fűzi a szálakat, a romantikus történetet táncosok, színészek, zenészek jelenítik meg.

Boldog békeidők
Fotó: Nagyvárad Táncegyüttes

„Kiválóan ismerjük az együtteseket határon innen és túl, így a Nagyvárad Táncegyüttes munkásságát is követjük – mondja a partiumi együtteshez fűződő kapcsolatáról Kocsis Enikő, az előadás Harangozó Gyula-díjas társrendező-koreográfusa.

Ez az első közös munkánk, jóllehet hét év óta folyamatosan felvetődik a felkérésünk gondolata, az utolsóra, férjemmel és alkotótársammal, Fitos Dezsővel igent mondtunk. A munkához szabad kezet kaptunk, s a történetet, a műsor tematikáját, dramaturgiáját is mi határoztuk meg.

Nagyvárad a századfordulón igen pezsgő szellemi-kulturális élettel büszkélkedett. A magyar szecesszió egyik fővárosában – az autentikus környezetben – az aranykor bemutatását nyugodtan a Táncegyüttes és a Színház művészeire bízhattuk.”

Boldog békeidők
A Boldog Békeidők produkcióban a sokszor váratlan, szeszélyes és kiszámíthatatlan, de mindig mindent elsöprő szerelem kerül a középpontba
Fotó:  Nagyvárad Táncegyüttes

A Boldog Békeidők produkcióban a sokszor váratlan, szeszélyes és kiszámíthatatlan, de mindig mindent elsöprő szerelem kerül a középpontba. Vilmát, a nagyváradi fényképészkisasszonyt felkérik, hogy dokumentálja a gainai leányvásárt. Itt találkozik Gyulával, a falusi muzsikussal és hangszerkészítővel. A fiatalok között azonnal szikra lobban, Gyula elkéri Vilma címét, és levelezésbe kezdenek. Képes levelezőlapokon és táviratokon keresztül vallanak egymásnak magukról, és egymás iránti érzelmeikről, írásaikban egyaránt megelevenednek a városi és a falusi mindennapok.

A leveleket személyes találkozók követik. Jóllehet Vilma és Gyula boldogok egymással, de egy idő után kénytelenek szembenézni azzal, hogy egészen máshogy gondolkodnak a világról.

Mind a kettejüknek határozott elképzelései vannak arról, hogyan is szeretnék leélni az életüket, de vajon elég állhatatos-e a szerelmük ahhoz, hogy együtt legyőzzenek minden akadályt?

Boldog békeidők
A szerelmesek leveleiben megelevenednek a városi és a falusi mindennapok
Fotó:  Nagyvárad Táncegyüttes

„A főszereplőkkel kapcsolatban a városi és falusi kultúra közös értékeit tekintettük át, ami által a két fiatal közeledik egymáshoz az előadás folyamán – folytatja Kocsis Enikő. – Fontos szempont volt részünkről, hogy  Nagyvárad környéki táncanyagokat válasszunk. 

Boldog békeidők
Fontos szempont volt a szerzők részéről, hogy Nagyvárad környéki táncanyagokat válasszanak
Fotó:  Nagyvárad Táncegyüttes

Sokat dolgoztunk Kárpát-medencei együttesekkel. Ezek szellemisége, gondolkodásmódja megegyezik a magyarországiakéval, a határ nem lehet akadály. Otthon éreztük magunkat Nagyváradon, számos ismerőssel is együtt dolgozhattunk. Ragaszkodtunk a Tokos zenekarhoz, aminek tagjai kiváló zenészek, énekesek, s egyben színpadi emberek. A női főszerepet a Szigligeti Színház művészére, Kocsis Annára bíztuk, aki a táncosokkal tökéletes egészet alkotott. Kiváló szellemben folytak a próbák, minket is inspirált a tehetséges, kiváló társaság” - fűzte még hozzá.

További információkat ITT találhatók.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.