2022. november 4., 20:25

Bevezetés az identitástudományba, avagy Alter Egon kalandos utazása a világ közepébe

Tóth László kettős könyvbemutatójára került sor november 3-án a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban.

Hodossy Gyula, Tamási Orosz János és Tóth László
Médialapozó
Fotó: Lacza Gergely
Hodossy Gyula, Tamási Orosz János és Tóth László

Ha azt vesszük, hogy másfél óra alatt eljuthatunk a „Milyen identitástudatunk van?” kezdő kérdéstől a „Mit keres a marhahús a gyümölcslevesben?” záró kérdésig, akkor egy kívülálló szemével nézve hipp-hopp átérhetünk a puszta lét féltésétől a jólétig, a hontalanság éveitől a posztmodern láblógatásig. Persze abban a világban, ahol az igaz keresésénél fontosabb egy szubjektív értelmezés, ez lehetne akár egyujjas kifordított bundakesztyű, papucs orrán pamutbojt, vagy nem kis gúnnyal egymondatos (cseh)szlovákiai magyar irodalomtörténet. A gyümölcsleves marhahúsa egyfelől játék, másfelől tragédia. Vajon átok vagy áldás? 1945-ben talán életet mentett volna, de amúgy maga Trianon, a megalázással belénk kódolt szégyenérzet, a peches kisember szerencsétlensége, Alter Egon, Varga Laci, vagy Pesti László balszerencséje, aki bocsánatot kér, hogy megtalálta a húst a levesében. Identitásunk tehát nemcsak saját magunktól függ, bár annak milyensége mégis bennünk lakozik, talán definiálhatatlanul. De a „beszéd csak fecsegés”.

Tóth László
Fotó:  Lacza Gergely
Tóth László

Ritkán látni ekkora érdeklődést szépirodalmi könyvbemutató alkalmával tájainkon. Ezúttal azonban irodalmi életünk egyik legelismertebb összegzője, kiváló költőnk és prózaírónk, esszéistánk, tanulmányírónk és fordítónk, a József Attila-díjas Tóth László volt a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár vendége, akinek két új kiadványát, a Magyar Napló műhelyében kiadott – és Kocur László által már az olvasók elé tárt – Hagyomány és identitás című tanulmány- és esszékötetét, illetve a Gondolat kiadó által megjelentetett A világ közepe című prózai munkáját mutatta be Tamási Orosz János író, szerkesztő. Tóth László azon kevés írónk egyike, akit a szakma és az olvasóközönség egyaránt kedvel, hiszen nemcsak verseire és prózai munkáira jellemző az érthetően megfogalmazott strukturáltság, hanem szakmai szövegei is olvasmányosak.

Az est hangulatát meghatározva bejátszásról felcsendült Gál Tamás és Lakatos Róbert megzenésítésében a költő Hotel História című verse. Hodossy Gyula a Szlovákiai Magyar Írok Társaságának elnöke, a rendezvény szervezője kifejtette, hogy szeret könyvtárban lenni és örül, hogy a városi könyvtár rendszeresen befogadja ezeket a rendezvényeket.

Sokat beszélünk arról, hogy az emberek keveset olvasnak, elidegenednek az irodalomtól, és hol is találhatnánk jobb helyet egy ilyen beszélgetésre, mint ebben a gyönyörű környezetben, könyvek között. Üzenem az összes többi könyvtárnak, hogy vegyen példát a csallóközi könyvtárról”

– hangsúlyozta Hodossy.

Végezetül a könyvbemutatók állandó résztvevőjét, Vojtek Mártát köszöntötte fel egy virágcsokorral. A bibliotéka ifjúsági részlegének volt könyvtárosa nemrég töltötte be 70. életévét, sokat tett a hazai magyar szerzők, s különösen a gyermekirodalom képviselőinek népszerűsítéséért, hiszen az író-olvasó találkozók megszervezésével „életre keltette” a könyvlapok sorait, azaz nemcsak a szerzőket hozta közelebb az olvasó, könyvtárba járó közönséghez, hanem magukat az irodalmi alkotásokat is. Ezután Lacza Ilona, a könyvtár igazgatója köszöntötte a vendégeket és röviden bemutatta Tóth László életútját.

Tamási Orosz János bevezetőjében megemlítette, hogy a szerző viszonya a szavakkal, pontosabban a csönd hangjaival központi fontosságú, hiszen a megformálás előtt a hangokat rendszerezte, ráírta a kifejezendő tárgyra, cselekvésre késztette őket; idézve az írót:

A beszédnek egyedül csak a nyelv előtti csend adhat értelmet, jelentést. Különben artikulátlan hangok, véletlen szavak halmazává, üres fecsegéssé válik.”
Tóth László: A világ közepe
Tóth László: A világ közepe

Tamási Orosz így folytatta: „A világ közepe talányos könyvcím. A formális logika szerint ilyen nem létezik, hiszen a világ az, amennyit ismerünk belőle, illetve az, esetleg 7 és fél vagy 8 milliárddal megszorozva, hisz ahány ember, annyi világ, és még ez is kevés. Mert itt van a halottaink emlékezetéből áttestált világörökségünk, avagy az, amit megteremtettek és mi leromboltunk tudatlanságból, véletlenül vagy szándékosan. Velünk maradt identitásunk többnyire fosztóképzővé vált. És itt lenne a vége? Kereshetjük már mindennek a közepét, nem megy. A képbe ugyanis erősen bezavar az, amit az említett identitás alapjának tekintünk, a kultúra, a nyelv, a hagyomány és mindennek lejegyzett, megtörtént vagy álmodott írásbelisége. Be kell érnünk azzal, hogy a világ átláthatatlan, de kellő nyitottsággal minden belénk áramlik, belénk, a középpontba. Mert mi vagyunk a világ közepe akkor, ha képesek vagyunk magunk köré vagy önmagunkból világot építeni”. Tamási Orosz János kifejtette, hogy a Hagyomány és identitás a Tóth-életmű egészében kiemelkedő helyet foglal el, hiszen „a szerző, a »szövegember«, a »tótumfaktum« régebbi szövegeket, általa is elfeledett kisprózákat, töredékeket, dialógusokat és monológokat szerkesztett egybe két-három színpadra szánt egyfelvonásossal. Épp az írások patinája mutatja meg számunkra azt, hogy a szerzőnek mennyire fontos a nyelv titkainak megfejtése, a hangzók összerakásának, a szó és a csönd dinamikájának megértése, vagy legalább azon tudás megszerzése, ami elvezet a nem-tudás innenső határsávjáig. Ki más lenne leginkább képes erre mint az, aki egész életét honos hontalanságban töltötte, hiszen papírokat előbb-utóbb adnak az embernek, de identitást a nyelv ad. Álmodni és hallgatni csak anyanyelven lehet.”

Kopócs Tibor karikatúrája
Kopócs Tibor karikatúrája Tóth Lászlóról

Az esszé- és tanulmánykötet bemutatásánál Tamási Orosz megemlítette, hogy a Hagyomány és identitás egyszerű címnek tűnik, de nagyon el kell rajta gondolkodni, a kettő hogyan hat egymásra. Megteremtheti-e a hagyomány az identitást, vagy épp elszakít tőle? Összeköt-e nemzedékeket, vagy a hagyomány kopása az identitást is elkoptatja-e? „Hiszen száz év alatt annyi minden változott az emberek életében, hogy én magam a kötet végére elbizonytalanodtam” – fejtette ki . Ennek ellenére mégis tudni véli a szerző válaszát, és feltette kérdést a könyv írójának, hogy az, aki egész életében a „senki földjén” mozog – utalva ezzel Tóth László szavajárására, életére és gyakori országváltására – talán az tudja a legjobban megfogalmazni az identitás titkát. A kötet írója a feltett kérdésre eképpen válaszolt:

„Van-e ebben a teremben valaki, aki tudja magáról, hogy kicsoda? Mert csak téveszméink vannak, hiedelmeink vannak. Én ezzel a kérdéssel úgy vagyok, hogy most már bizton állíthatom, hogy az egész életem és az egész írói munkám is annak a kérdésnek a keresésével telt el, hogy ki vagyok én ebben a világegyetemben. Az egész életem tévedések, illetve rajtunk kívül eső, tőlünk független dolgoknak a szövevénye.

Ezt próbáltam megfogalmazni a saját családomra vonatkozóan, pontos és szabatos választ adtam erre az áprilisi Magyar Naplóban: „Életutunk alakulásába valami mindig belepiszkált, s van, hogy éppen a történelem. Édesapám magyar állampolgárnak született egy Révkomárom melletti faluban, Izsán, még az Osztrák–Magyar Monarchiában, 1917-ben. Édesanyám viszont már csehszlovák állampolgárnak, Csehszlovákiában, 1926-ban, noha szintén Izsán. A falu lemaradt a trianoni Magyarország történetéről, mivel a Duna határfolyó lett. 1939-ben azonban, amikor az ezzel szintén csehszlovák állampolgárrá vált édesapám úgy döntött, hogy a szegénység elől Budapestre megy munkát találni, és újból Magyarországhoz tartozott, azaz ő is újfent magyar állampolgár lett. 1947-ben viszont, amikor édesanyám őt választotta férjéül, az időközben megint Csehszlovákiához került szülőfalujából ezúttal állampolgárságától megfosztott magyarként utánament a magyar fővárosba, hogy ott ő is magyar állampolgárságot kapjon. 1949-ben így születtem én Budapesten magyar állampolgárnak. Édesapám 1954 húsvétján történt halála után anyám úgy döntött, visszamegy velem az egész életükben szülőfalujukban élő, ám akkor hol Monarchia-beli, hogy csehszlovákiai, hol magyarországi, hol pedig jogfosztott, azután újból «csehszlovákká lett» szüleihez, Izsára. Az erről szóló hivatalos irat szerint a magyar állampolgárság kötelékéből 1954. október 11-én mindketten elbocsáttattunk. Ám a csehszlovák állampolgárságunkat csak december 29-én kaptuk meg, és 5 évesen így lettem először hontalan. Másodszor pedig akkor, amikor 1986 nyarán Husák elvtársék posztsztálinista Csehszlovák Szocialista Köztársaságából visszatelepültem szülőhazámba, Kádár elvtársék akkor valamivel vidámabb barakkjába, a Magyar Népköztársaságba. Ideiglenes személyi okmányom »szülőhelye« rovatában ez állt: Budapest. Az »állampolgársága« rubrikában pedig az: hontalan. Szép, ugye? Az ember a saját szülővárosában hontalan. Hogy tovább ragozzam, édesanyám már Szlovákiában halt meg, bár Izsán. Én pedig vagy már 16 éve új családommal szintén Szlovákiában élek, magyar állampolgárként, három gyermekem közül kettő még Csehszlovákiában született, a harmadik viszont már Szlovákiában, de mindegyikük a Csallóközben... Így hát csoda, hogy egész életemben, de már szüleim életében is mindenütt kicsit idegen voltam?”

Tóth László kissé fanyar humorral megjegyezte, hogy egy természetes népi, nyelvi és kulturális közösséget, amit Trianonban szétszakítottak, ő a maga életével és példájával újraegyesítette. Eltörölte a trianoni határokat, hiszen ő itt is idegen volt, ott is idegen volt, s tulajdonképpen az egész élete azzal telik el, hogy a két ország között ingázik, hol turistaként, hol egyik állampolgárként, hol másik állampolgárként, de tulajdonképpen ez a 200 km hosszú és 50 km széles sáv ugyanaz. Az írónak tehát általában mindig az a feladata, hogy megtalálja saját magát, akinek a képére az egész világot formálhatja.

Tóth László könyvei
Fotó:  Lacza Gergely
Tóth László könyvei

A könyvbemutató utolsó részében, mielőtt Tóth László mintegy zárszóként felolvasta volna egyik novelláját, meghallgathattuk Dinnyés József versmegzenésítését, melyben a szerző az állandó áttelepülések viszontagságait, az identitáskeresését fogalmazta meg:

Úgy néznének ránk

jöttünk külhonból mind a ketten
egyenes derékkal térdre esten
peckes léptekkel csúszva porban
hontalanul mennyben pokolban
házunk ágyunk immár ideköt minket
de hogy szakíthatnánk el onnan idegeinket
ami innen külhonnak látszik
míg ott voltunk ez volt külhon ez a másik

hol befejeznünk is nekünk kell
mit még odaát kezdtünk el
tollunkon ajkunkon elégia terem s óda
hol otthon voltunk egykor járunk csak látogatóba

s ha az egész nem kerülne sokba
átruccanhatnánk együtt is Pozsonyba
illetve nem is oda Bratislavába
hol megihatnánk barátaimmal egy-két pohárka

italt valahol s ők az ott maradottak
a leendők a mostaniak a voltak
úgy néznének ránk mint bűnösökre
akik nélkülük úgyse vihetjük sokra
Hodossy Gyula, Tamási Orosz János és Tóth László
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.