Mics Károly Színjátszó Csoport – Novemberben ismét előadják a Paprikáscsirkét
A Csemadok ipolynyéki alapszervezete mellett működő Mics Károly Színjátszó Csoport november 20-án újra színpadra lép Szántó Armand és Szécsén Mihály zenés vígjátékával, a Paprikáscsirkével.
A Mics Károly Színjátszó Csoport 2018-ban A Zebra című bohózattal jelentkezett, ezt 2019 márciusában Jean de Létraz Mackó című három felvonásos bohózata, majd 2020 februárjában Barry Conners Fruska című három felvonásos vígjátéka követte. A koronavírus-járvány okán 2021-ben nem volt fellépésük, az idén azonban, október 15-én és 16-án az ipolynyéki kultúrházban került bemutatásra legújabb előadásuk. A színjátszók között feltűnt Baráth Petra, Cseri Gábor, Gömöry Lóránt, J. Takács Judit, Medve Stella, Rados Tamás, Szabó Laura és Szuma Tamás is.
A fellépések kapcsán a csoport vezetőjével, Balík Judittal beszélgettünk.
Jelenleg mennyi taggal működik a csoport?
Csoportunk esetében nem beszélhetünk állandó taglétszámról, hiszen tanuló, illetve dolgozó fiatal felnőttekről van szó, akik szabadidő híján nem mindig tudják bevállalni a szereptanulást és a próbákat. A Paprikáscsirke 8 szereplős darab, rajtuk kívül szerencsére vannak állandó segítőink, akiknek ezúton is köszönöm, hogy számíthatunk rájuk.
Miért éppen Szántó Armand és Szécsén Mihály darabjára esett a választásuk?
Jó szövegkönyvet találni nehéz feladat. Kevés a forrás, továbbá fontos, hogy a szerepek bizonyos fokig testreszabottak legyenek a „színészeinkre”. Vannak dolgok, amiken lehet és szoktunk is változtatni, de a szerzők által megírt alaptörténetet nem bántjuk, viszont igyekszünk belőle a legjobbat kihozni. Közönségünk igényli a fordulatos cselekményt, a jó humort, egy kis zenét, így próbálunk igényeiknek megfelelő darabokat színre vinni. A Paprikáscsirke esetében ezek a szempontok összejöttek, így most ezt játszottuk. Mert ha a közönség nem jön be, akkor mi értelme lenne a színháznak?
Hogyan értékeli a próbafolyamatokat és az előadás bemutatóját?
A próbákat szokásunkhoz híven beindítottuk tavaly késő ősszel, csak aztán az ismert okok (járványügyi lezárások) miatt le is állítottuk őket. Tehát többszöri nekifutással sikerült csak összehoznunk a bemutatót, ami végül október 15-én és 16-án valósult meg. Szerénytelenség nélkül mondhatom, siker volt, szólt a vastaps rendesen, a nagyérdemű jól szórakozott.
Legközelebb hol lesz látható a darab?
Két teltházas előadás volt októberben, ami csaknem 800 nézőt jelent. Többen így is nehezményezték, hogy nem jutottak jegyhez (nagyon gyorsan elfogytak), így ezen felbátorodva, november 20-ára tervezünk még egy hazai, ipolynyéki előadást.
Mik a terveik a közeljövőre vonatkozóan?
Hagyományaink szerint farsangi bemutatóval, újabb darabbal kellene hamarosan készülnünk; pillanatnyilag azonban nem merném határozottan kijelenteni, hogy ez így is lesz. Nem szeretek egyébként előre beszélni a tervekről, bármi lehet, majd meglátjuk…