Rigó László: Rimaszécstől a rimaszombati Városdíjig
Bevallom már az elején, nagyon elfogult leszek. Rigó László, aki a minap Vetrák Annával és Viktória Lisákovával egyetemben átvehette az idei rimaszombati Városdíjat, több mint tíz évig volt a főnököm, s bár jóval idősebb tőlem, a főnök-alkalmazott viszony idővel barátsággá szelídült. Rigó László 30 évi tanárkodást cserélt fel az alpolgármesteri posztra, s egy súlyos baleset kényszerítette idő előtt arra, hogy végleg nyugdíjba vonuljon. Bár váltig állítja, a ciklus végén úgy is elköszönt volna.
„El nem hittem volna, hogy ilyen nyugodt körülmények között is lehet élni” – mondja, amikor leülünk egy városszéli, nemrég átadott étterem teraszára. A nyugalom persze nem tart sokáig, alig egy óra múltán megtalál bennünket a Magyar Szövetség egyik vezető politikusa, s az életút-beszélgetés átmegy napi politizálásba.
A Rigó László névvel nem vele kapcsolatban találkoztam először, hisz édesapja a környék legendás pedagógusa volt. A minap az Ózd közeli Arlón járva egy Rimaszécsről odaházasodott asszonyka emlegeti egykori szeretett osztályfőnökét.
Nos, fia mégsem készült pedagógusnak, inkább a gépészmérnöki pályát választotta, s amikor elvégezte a kassai Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakát, maga sem gondolta, hogy élete nagy részét mégis a katedrán tölti majd, s valószínűleg onnan is ment volna nyugdíjba, ha ki nem nyúl érte polipkezeivel a politika. Miközben megkávézunk, visszarepülünk kissé az időben, s felidézve a gyerekkorát, a szülei múltját, nyugodtan összegezhetjük úgy is az elmúlt évszázadnyi családi történelmet, hogy tipikus közép-európai sors, igazi megírásra váró kalandregény. Édesapja szülei parasztok voltak, de mivel apjuk hamar meghalt, édesanyjuk nevelte őket zsípi, runyai és susai rokonok bevonásával.
„Jó parasztok lesznek” – mondták a rokonok, de ők mégsem lettek azok, sőt. A legidősebb testvér, ahogy az édesapja is, karpaszományos forgalmistaként kezdték, s József, aki a keresztapja is volt, nem kis szerepet játszott az 1956-os népfelkelés debreceni eseményeiben, hisz elrejtette a bevonuló szovjet csapatok elől a forgalmi könyveket.
Bár Budapestre menekült, ott is utolérték, s végül 18 hónapot húzott le a börtönben, ahol olyan cellatársai voltak, mint Mécs Imre, az örök forradalmár, vagy Magyarország későbbi köztársasági elnöke, Mádl Ferenc. Később hosszú évekig töltötte nála Budapesten a családi vakációkat. A legkisebb testvér, János az egyetlen a három fiútestvér közül, aki ma is él, mégpedig Debrecenben, igaz 97 évesen az egészsége már nem a régi. A negyvenes évek második felében volt középiskolás, amikor Benešnek „köszönhetően” zárva tartottak a magyar iskolák.
Ő több barátjával, így a napokban elhunyt bakti Kálosi Jánossal (aki a Füleki Gmnázium legendás matematikatanára lett s mellette kulturális mindenes) együtt a határon illegálisan átszökve ingázott Rimaszécs és Sárospatak között, majd elvégezve az orvosit, Európa-szerte ismert és elismert sebészprofesszor lett, aki Németországban és Svájcban is praktizált, s tartott szakmai előadásokat. Legkedvesebb egyetemi évfolyamtársa később az USA-ba emigrált, s amikor 1972-ben Európába látogattak a müncheni olimpiára, őt is meghívták a feleségével együtt. Polski Fiattal mentek, s amikor az egykori évfolyamtárs meglátta a kocsit, csak annyit szólt: „gyorsan tüntessétek el valami mélygarázsban, s gyorsan bérelek nektek egy tisztességes márkát, amely nem lóg ki a mezőnyből” – mondta a Magyarországról érkezett barátnak.
Édesapja viszont magyar-rajz szakos pedagógus lett, s generációk sorát tanította meg az anyanyelv szeretetére. Ahogy az édesanyja is szintén a pedagógusi pályát választotta.
Templomban esküdtek örök hűséget egymásnak, ezért nemcsak nem lehetett igazgató Rimaszécsen, hanem egy ideig száműzték a régió távolabbi településeire, így tanított Csomán, Gömörsíden, Ajnácskőn és Várgedében, s csak jó pár évnyi kitérő után kerülhetett vissza szülőfalujába. A tanítás mellett imádott festeni is, főleg tájképeket, amelyek nagy részét ő őrzi a testvérével. De nem volt könnyebb a dolga édesanyja szüleinek sem, akik malomtulajdonosok voltak, dédnagyapjának vízi- és gőzmalma is volt, ami nagyon is jól ment 1945-ig, de aztán jöttek a kommunisták, s nagyon gyorsan a kuláklistán találták magukat. A végállomás a jáchymovi uránbánya lett, szerencsére Klement Gottwald köztársasági elnök halála miatt amnesztiát hirdettek, így vége lett az uránrabságnak is.
Amikor Rigó László 1957. augusztus 7-én megszületett, már viszonylag konszolidálódott a helyzet, a kommunisták véglegesen (legalábbis ekkor úgy tűnt) berendezkedtek. Az alapiskola elvégzése után 1976-ban a Tornaljai Gimnáziumban érettségizett Zsámbok Tamás osztályában (nagy sóhajjal jegyzi meg, hogy ezt is végleg bezárták már), s bár orvosira készült Prágába, mégis Kassán kötött ki a Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán.
A kötelező csehországi (Žatec) katonai szolgálat letöltése után megnősült, s bár több állás közül is választhatott Rimaszombatban, végül az akkor alakult Nehézgépipari Üzen (ZŤS) ajánlatát fogadta el, s mivel az üzem szakközépiskolát is létrehozott az utánpótlás biztosítására, úgy döntött, követi a szülei példáját, s ő is pedagógus lett. De mivel a tanári fizetés nem igazán volt elég egy kétgyermekes család tisztességes megélhetéséhez, még sokáig részese volt a családi kertészkedésnek Rimaszécsen. A házasságból két gyereke, László és Péter született, de sokáig nem gondolta, hogy Laci fia nemcsak a nevét viszi tovább, hanem ő maga is a tanári pályát választja, s belekóstol majd a helyi politizálásba is.
Ahogy ő maga sem, 2006-ban mégis beadta a derekát, s a Magyar Koalíció színeiben elindult a helyhatósági választásokon, s be is került a rimaszombati Városi Képviselő-testületbe. Ezt a bravúrt megismételte 2010-ben, amikor az újonnan megválasztott Šimko József – aki Cifruš Istvánt váltotta a polgármesteri székben – felkérte nem fizetett alpolgármesterének. Bonyolult időszak volt ez a város életében, a testület többségét ugyanis a Smer képviselői alkották, akik ügyesen leamortizálták magukat, s 2014-re a 13 fős többségi klubból mindössze hárman maradtak hírmondónak. 2014-ben váratlanul jól szerepeltek a magyar pártok, így többséget alkottak, ennek is köszönhető, hogy Rigó László fizetett alpolgármesterré lépett elő, s az is maradt 2021-es kényszerű távozásáig.
– összegzi a Šimkóval közösen töltött időszakot Rigó László, aki – bár Šimko József kitűnően beszél magyarul – a magyar-magyar kapcsolatok ápolásáért is felelős volt, s nem egyszer ő képviselte a várost a különböző magyarországi kapcsolattartások alkalmával. „Egyik legkedvesebb élményem volt, amikor nagybácsim városába, Debrecenbe látogattunk, ahol a debreceni Csokonai Színház a színház alapításának 150. évfordulója alkalmából a város híres rimaszombati géniuszának, Hatvani István születésének a 300. évfordulóját ünnepelte Orbán János Dénes róla írt drámai költeményének az ősbemutatójával. Fogadott bennünket Papp László polgármester, Ráckevei Anna színésznő, a színház akkori igazgatója, de társaloghattunk a darab szerzőjével és Fekete Györggyel, a Magyar Művészeti Akadémia akkori elnökével is” – idézi fel debreceni útját a volt rimaszombati alpolgármester, aki időközben megyei képviselő is lett, s egyik besztercebányai útja majdnem végzetes lesz a számára.
Személygépkocsijába hátulról belerohant egy furgon, s bár a saját lábán szállt ki a kocsijából, mégis kisebbfajta csoda, hogy életben maradt. „Három hónapig pelenkáztak, s volt időm végiggondolni az életemet” – mondja Rigó László, aki úgy-ahogy felépült, de hiába nógatta főnöke a folytatásra, már nemet mondott, s egy évvel a választási ciklus lejárta előtt búcsút intett az alpolgármesteri posztnak.
„Lehet, jobb is ez így, én legalább elkerültem azt, hogy az egyik közösségi oldalon hívjanak vissza, mint az utódomat” – mondja mosolyogva. S bár nem nagyon szerette volna, a család mégsem kerülte el a politikát, nagyobbik fia mind a tanári, mind a politikai pályán követte, s most ő képviseli a Rigó családot helyi képviselő-testületben, míg a másik fia, Péter rendőr.
Bár a baleset óta az egészsége korántsem a régi, a napi gyógyszeradagja is tíz körül mozog, ma már mégis akad újra ideje a kedvteléseire, így a vadászatra és a hobbipolitizálásra is, hiszem ahogy a váratlanul jött egykori politikuscimborával való tereferéből is gyorsan kiderül, Rigó László a mai napig pontos képben van.
Amikor kifelé megyünk az étteremből, látván a sok luxuskocsit, a Svájcban élő neves rimaszombati születésű írónő, Ilma Rakusa megjegyzése jut az eszébe, aki 2016-os ittjártakor jegyezte meg: „Zürichben sem látni annyi luxuskocsit, mint Rimaszombatban. Valami nagyon elromlott minálunk” – teszi hozzá, s gyorsa, szinte szégyenlősen kitolat, ahogy nagybátyja is tette annak idején Münchenben.
