A magyar költészet napjára a bősi Amade László Alapiskola diákjai is nyilvános közös szavalással hívták fel a figyelmet.
Jarno József szerencsésnek mondhatta magát, mert a szlovenszkói magyar irodalom „befogadta”, s nem kezelte emigráns íróként, holott az volt.
A zsűri értékes, és néhány kimagaslóan színvonalas produkciót is láthatott.
Örkény megsejtett valamit a költészet hatalmáról, a hétköznapok elé állított görbe tükör erejéről.
Nagy László Adjon az Isten című versével ünnepelték a költészet napját Dunaszerdahelyen
A Művészetek Völgye Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja
Rendkívül színes szakmai tartalom várja a szlovákiai magyar könyvtárosokat idén is.
Ivanecký Jánossal beszélgetett az Adásidő stúdiójában Somogyi Szilárd.
Két szálon fut a regény cselekménye, mindkettőnek a szerelem a fő motívuma.
A díjat május 25-én, a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén veszi át.
A csitári hegyek alatt című népdalt és a Himnuszt is közösen elénekeltük.
Életműve sok íróra nagy hatással volt a halálát követő évtizedekben
Hétvégén a Kortárs Magyar Galéria adott otthont a Glassification.hu – A magyar üveg mesterei című üvegművészeti vándorkiállításnak.
A nevetés pszichológiája címmel tartott előadást Bagdy Enikő a komáromi Tiszti Pavilonban.
Az elmúlt év végén, Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója apropóján jelent meg Nényei Pál író, tanár legújabb könyve, a Petőfi.
Maximus, a hatalmas római generálisból lett gladiátor bőrébe bújva aratta karrierje eddigi legnagyobb sikerét.