Őze Lajos, a színjátékos ős Kaján

– nyilatkozta szerényen több interjújában is, rövidre szabott életében mégis számtalan felejthetetlen alakítással örvendeztette meg a színházi és filmes közönségét. Előbbiek főleg Shakespeare-alakításaira emlékezhetnek (Malvolio, Lőrinc barát, Richérdok), ahogy felejthetetlen volt utolsó bemutatójában, a Volpone Corbacciójaként, míg utóbbiak A tanú Virág elvtársaként vagy Az ötödik pecsét emblematikus órásmestereként őrizhették meg az arcát. A másik órásmestert már nem tudta befejezni.

Munkáscsaládban született 1935-ben a dél-alföldi Szentesen. Látszólag nagyon rossz kezdet, még rosszabb folytatás, hisz a világ egy újabb háború felé rohant. De aki túlélte, arra egy kulturális aranykorszak várt, az ötvenes-nyolcvanas években az akkori TTT-rendszer (tilt-tűr-támogat) kulturális aranykorszakot hozott létre, a színház és a film mellett aranykorát élte a televíziózás és a rádiózás is, ezerszámra készültek a tévé- és rádiójátékok, amelyekből Őze Lajos is alaposan kivette a részét.

A mélyszegénység és a háború mellett a dadogás is alaposan megnehezítette Őze Lajos életkezdését, s gyerekkorában nem sokan jósolták volna, hogy  a magyar színház egyik zsenijévé növi ki magát.

Mivel dadogása miatt  kitaszítottnak érzi magát, magányában a betűhöz fordul végső menedékért, rengeteget olvas. Egy félig vak tanár, Arató István fogja a kezét, s a végtelenül zárkózott fiú leküzdi a dadogását, s a szentesi technikum elvégzése után a terveivel ellentétben nem magyar-történelem szakos tanár lesz, hanem felvételt nyer a színművészetire.

Életében először felutazik Budapestre. A fényes szelek időszaka ez, a főiskola tele vidékről érkezett tehetségekkel. Gellért Endre osztályába kerül, mellette olyanok figyelnek fel elementáris tehetségére, mint Olthy Magda, Apáthi Imre vagy Major Tamás, akik különórákon foglalkoznak vele, s egyengetik az útját.

1956-ban végez, bevonul Kalocsára katonának, majd Miskolcra kerül, ahol szabadon úszkálhat a jobbnál jobb szerepekben, Horváth Gyulával még operát is énekelnek.

Ekkor már túl van az első filmszerepén is, Máriássy Félix kínálja meg egy kis szereppel az Egy pikoló világos című filmjében, amely Bitskey Tibornak és Ruttkai Évának biztosít nagy kiugrási lehetőséget. Élnek is vele, a film Karlovy Varyban fődíjat kap.

Ekkoriban indul a televíziózás is Magyarországon, Marton Endre, a Nemzeti későbbi igazgatója dobja meg egy főszereppel az Idegen utcában című tévéjátékban, amelynek témája az 1956-os népfelkelés. A Benedek Katalin írta történet hőse négy fiatal, akik a zavaros időszakot és a  nyitott határokat kihasználva Párizsba menekülnek, ahol szembesülnek a kínzó honvággyal. Őze mellett Bitskey Tibor, Ruttkai Éva és Pálos György látható a tévéjátékban, amely az egyik első, megőrzött tévéfilm.

Marton Endrétől kap fontos szerepet az 1961-ben készült, s méltatlanul alulértékelt Katonazene című filmben, amely Bródy Sándor Kaál Sami című novellájából készült, s a főszerepeiben Szirtes Ádámot, Kállai Ferencet, Bara Margitot és Básti Lajost láthattuk. Őze Lajos ekkor már a Nemzeti Színház tagja, amelynek hűséges tagja is marad a haláláig.

Nem könnyű tagja, Őze ugyanis a feszültségét sokszor fojtja italba, kollégái egy része tart is tőle, s ő maga sem könnyen barátkozik. Szerepeiben viszont nmaximalista, s ezt elvárja a játszótársaitól is. Vannak persze olyanok, akikkel nagyon jó megértik egymást, Kállai Ferenc, Bessenyei Ferenc és Avar István tartozik a szorosabb baráti köréhez, valamint a rendezői közül Major Tamás, aki tud vele bánni.

Általa lesz Shakespeare-színésszé, az angol zseni számos darabjában (Macbeth, Athéni Timon, Troilus és Cressida, II. Richárd, III. Richárd, Vízkereszt, Rómeó és Júlia) nyújt feledhetetlen alakítást. A Vízkeresztben Szentendrén ő Malvolio, míg a halhatatlan szerelmesek játékban már súlyos betegen Lőrinc barát. Ezt a szerepet betegsége idején Sinkovits Imre veszi át. Számos kortárs magyar darab sikerre vitelében van meghatározó szerepe, ő Illyés Gyula Fáklyalángjának Józsa Mihálya, Örkény Kulcskeresők című groteszkjének Bolyongója, ahogy ő Székely János Caligula helytartója című darabjának Barakiása Harag György legendás gyulai rendezésében. Itt a partnere Lukács Sándor.

Már a halállal viaskodva játssza el a Nemzetiben a Volpone Corbaccióját, amely egy alkalommal botrányba is fullad, s nem sok hiányzik ahhoz, hogy maga is ne a színpadon haljon meg. Ahogy teszi ezt Gorkij Színészeként az Éjjeli menedékhely Zsámbéki Gábor rendezte előadásán.   

– emlékezett rá vissza   Törőcsik Mari, akivel több előadásban, így a már említett Kulcskeresőkben is együtt játszott. Az ország a színházi emblematikus szerepei mellett mégis elsősorban a filmjeiből ismerhette meg.

A hatvanas-hetvenes években több Jancsó Miklós, Kovács András, Maár Gyula-filmben is fontos szerepet kapott, az igazi nagy kiugrást mégis egy olyan 1969-es film hozta meg a számára, amely csak tíz évvel később került a mozikba,  plebsz elé miután az elvtársak zárt körű vetítéseken már halálra röhögték magukat.

Ez a film természetesen a Bacsó Péter által rendezett A tanú, amely ékes bizonyítéka annak, hogy a közhiedelemmel és az utólagos értékítéletekkel ellentétben a rendszernek bizony volt humora, (ön)kritikája s az elvtársak tudtak röhögni (is) a saját ostobaságaikon. Soha ennyi szállóige nem hangzott még el magyar filmben, amely később bekerült a köznyelvbe, s ma nem egyszer úgy emlegetjük őket, hogy nem is tudjuk, honnan idéztük őket.

A film két kulcsfiguráját Kállai Ferenc és Őze Lajos alakította, utóbbi Virág elvtársának a szájából hangzik el többször is a híres mondat, hogy

s tőle tudjuk azt is, hogy az élet nem habostorta. Még akkor sem, ha ez már nem a tanúvallomásra, hanem az ítéletre vonatkozik. Fanyar humorát kamatoztatja az ugyancsak akkoriban készült Gyula vitéz télen-nyáron című filmszatíra is, amelyben filmrendezőt játszik, s ahol egyik fontos partnere szintén Kállai, akivel a Katona József Színházban pár évvel később Ibsen A nép ellensége című darabjában a Stockman-testvérpárt alakítják Szinetár Miklós korszakos rendezésében.

A hatvanas évek végén készül Wiedermann Károly rendezésében az egyik legjobb magyar bűnügyi film, A holtak visszajárnak, amelyben egy plébánost játszik, s amelyben olyan partnerek mellett tűnik fel, mint az élete alakítását nyújtó Molnár Tibor vagy Szirtes Ádám, Ráday Imre,  Bánhidi László, s  a testvéreként feltűnő Tomanek Nándor. A filmek egyik nagy előnye, hogy olyanokkal is játszhattak együtt, akikkel a  szigorú társulati rendszer miatt színházban nem nagyon.

Amíg A tanúban Fábri Zoltánnal színészpartnerek, addig pár évvel később utóbbi rendezésében eljátszhatja élete másik nagy szerepét, Gyuruca Miklós órásmestert Az ötödik pecsétben, aki társaival ellentétben az életet választja.

A film azért is marad emlékezetes számára is, hisz ez Latinovits Zoltán utolsó filmszerepe. S kettejük mellett ne feledjük a peredi Horváth Sándor, Márkus László, Bencze Ferenc és Dégi István hátborzongató alakítását sem. Amíg A tanút az ember akár hetente újranézheti, Az ötödik pecsét egyszeri látásra sem engedi el hosszú időre az idegeinket.

Pár évvel később szerepel Gothár Péter Megáll az idő című filmjében, ahogy Bacsó is többször hozza még kisebb-nagyobb helyzetbe. Utoljára élete utolsó napjaiban, amikor ráírja a Hány az óra, Vekker úr? című filmjének a címszerepét. Bacsó, de ő maga is sejti, hogy a film sose készül el, legalábbis nem Őze címszereplésével. Így is lesz, a filmet újraforgatják Jordán Tamással.

Harmadik házasságában találja meg igazi párját Thoma Ildikó személyében, aki vállalni tudja a zsenit annak minden hátulütőjével és elviselhetetlenségével egyetemben. Két fiuk születik, Gábor és Áron. Utóbbi kamaszkorától kacérkodott a színészi pályával, de apja a leghatározottabban tiltakozott ellene, hogy fiai színészi pályára kerüljenek.

– mondta a feleségének, amikor meglátta őt A botcsinálta doktor című középiskolás előadás címszerepében.

Nem tudom, mit szólna hozzá, ha odafentről lejöhetne egy napra, mint Molnár Ferenc Lilioma, hogy a fia nemcsak színész lett, hanem rendez, sőt igazgat is. Előbb a Magyar Színházat (amely épületben édesapja évtizedekig játszott), s mostanában Dunaújvárosban. A kassai nézők nemrég a kassai Tháliával közös Máli néni című előadásban láthatták Czajlik József rendezésében.

Szülővárosában mozi, a budai  Naphegyen emlékkő őrzi a nevét, valamint Valachi Anna A színjátékos életei című pszicho-monográfiája. Ahogy Latinovits Zoltánt, úgy őt sem tudtuk megtartani. Talán nem véletlen, hogy mindketten nagy Ady-rajongók voltak, s egyik kedvenc versük Az ős Kaján volt. Miután Latinovits meghallgatta Őze előadását is, kesernyés iróniával jegyezte meg:

s egy egy forintossal ajándékozta meg a másik önsorsrontó magyar színészzsenit, amit ő haláláig a legbecsesebb ereklyéi között őrzött. Mi meg őrizzük Virág elvtársat, Gyurica órásmestert és a többi halhatatlan figuráját, amit itt hagyott nekünk. Mindörökre.