A fiatal mesemondó, rendezvényszervező autóbalesetben vesztette életét.
Két nagyszínpaddal, féltucat zenei helyszínnel várja a fesztiválozókat a Balaton Sound szerdától négy napon át Zamárdiban.
Pénteken 18 órakor Örsújfalun kezdődik a XII. Ekhós-szekér Fesztivál.
Sehy Ferenc rosszul végezte.
Az igazság bonyolultabb, mint gondolnánk.
Június 28-án a Felvidéken is koncertet adott az elmúlt évtized egyik legsikeresebb magyar popformációja, amely bizonyítja, hogy alulról építkezve is el lehet jutni a csúcsra.
Életének 93. évében június 27-én elhunyt Ágai Ágnes író, költő, műfordító, a Móra Kiadó egykori szerkesztője.
Négy film kapott nemzetközi elismerést: kettő az 53. Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon, illetve további kettőt a kassai Art Film Fesztivál zsűrije méltatta elismerő oklevéllel.
Varga Viktor színész-rendező, dramaturg, producer, menedzser, két évtizedes szakmai „utazást” követően hazatért. Július elsejétől a Csallóközi Népművelési Központ igazgatói székében váltja Jana Svetlovskát.
Elkezdődött a táborozások időszaka...
A hang, a balladai hang, amely irodalmunkban is csak elvétve szólalt meg hitelesen,
Bendefy László érdekes, de tudományos szempontból vitatható könyvéről
Hogy a háborúban sem hallgatnak a múzsák, azt a Szégyenpiac című, Tollal a békéért alcímet viselő antológia is igazolja.
Kilenc nap alatt huszonhét produkció került színre három helyszínen.
Tájainkon az irodalmon belül a vadászirodalom, de a tájleírások és útinaplók sem voltak soha a kánon részei, holott messze a legolvasottabbak közé tartoznak.
A történet Elwood és Harvey különleges barátságáról, valamint az őket körülvevő emberek reakcióiról szól.
Újraértelmezett „gépfej”
Hiába volt zsúfolt a híres budapesti tér az Ünnepi Könyvhéten egy lényegében kibővített hétvégén, a látogató, olvasó ember úgy érezhette magát, mintha egy bazárban bolyongana.
Amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy.
Nyolc zenekar.
Meseíró pályázatot hirdet pályakezdő írók számára a Móra Kiadó, amely tetszőleges, állatokról szóló műveket vár a szerzőktől.
De született javaslat a kötetben az évszakok szabályozására, a konyhatörvényre, az állampolgárságra, nyugdíjtörvényre, lakosságcserére, írótörvényre is.
Megjelent Révész Sándor önéletrajzi kötete
Kafka egyoldalas levele, amelyben barátjának arról számolt be, hogy már évek óta nem tud írni, akár 90 ezer fontot (megközelítőleg 107 ezer eurót) is érhet.