2024. december 14., 18:00

Hiánypótló helytörténeti konferencia a Duna két oldalán - KÉPEKKEL

„Regionális alternatívák – társadalmi szerepek. Komárom és környéke a 19. századtól napjainkig” címmel, december 13.-án két helyszínen került sor arra a nyilvános konferenciára, amelyet az Impulzus Társulás és a Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása, a TéKa szervezett a Csemadok közreműködésével. A konferencia részleteiről Bajcsi Ildikó, a rendezvény fő szervezője, a tudományos fokozatot szerzett ifjú értelmiség tudományos életbe való beintegrálódását segítő Impulzus Társulás vezetője tájékoztatta portálunkat.

Hiánypótló helytörténeti konferencia a Duna két oldalán - KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Szarka László az egykori Duna-határt és és Komárom-Újváros első éveit idézte fel
Fotó: Impulzus Társulás

„Eredetileg a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület központi erődbeli székhelyén akartuk megtartani a négy szekciós tanácskozásunkat, ám áramkiesés miatt, két szekció után azt a dél-komáromi Klapka György Múzeumban folytattuk. Ezúton is köszönjük Számadó Emesének, ezen intézmény előadóként jelen levő igazgatója felajánlott segítségét! Ekképp még nagyobb hangsúlyt kapott, és fizikai valósággá vált a bevezetőmben kiemelt „Komárom egy város két országban“ szlogen“ – árulta el beszélgetésünk elején az Impulzus Társulás elnöke.

Hiánypótló helytörténeti konferencia a Duna két oldalán - KÉPEKKEL
Bajcsi Ildikó fő szervező, az Impulzus Társulás elnöke
Fotó:  Impulzus Társulás

Hozzátette: fontosnak tartják azt, hogy sok fiatal vegyen részt a különféle rendezvényeiken, ahol ők bemutathatják a helytörténeti – mikrotörténeti kutatásaik eredményeit is.

„Ezt a pénteki konferencián is megtehették, miközben az idősebb, tapasztaltabb szakemberek előadásait szintén meghallgathatták, s a nézeteiket akár ütköztethették is velük. A szervezők által meghívott előadók közül csak egy személy nem tudott azon részt venni, de így is tizennyolcan álltunk ki a nyilvánosság elé. A többségünk felvidéki szakember, páran pedig Dél-Komáromból érkeztek közénk, sőt, egy budapesti előadót is fogadhattunk. Az előadások színes témaköre a 19. századtól napjainkig eltelt időszakot ölelte fel. Azok fókuszában a helytörténet állt, de időszerű társadalomtudományos kutatásokról is hallhattunk. Ezzel azt akartuk elérni, hogy a régmúltra senki se távoli események lezárult sorozataként tekintsen, hanem a jelenlegi folyamatok előzményeként, hiszen azok összefüggnek egymással, s hatást gyakorolnak a mai életünkre, régiónkra“ – hangsúlyozta az eladók között is szereplő Bajcsi Ildikó. Leszögezte: az ilyen, maguk nemében hiánypotló konferenciáknak van létjogosultságuk.

Hiánypótló helytörténeti konferencia a Duna két oldalán - KÉPEKKEL
Lengyel Ákos a komáromi szekeresgazdáknak a város társadalmi életében elfoglalt helyéről értekezett
Fotó:  Impulzus Társulás

Majd megtudtam, hogy az első szekcióban a 19. századi komáromi társadalmi szerepvállalásokról esett szó. Elsőként Fritz-Beke Éva, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház képviseletében a reformátusok és az izraeliták 19. századbeli helyi kapcsolatairól beszélt. Aztán Sörös Erik (Nemzeti Közszolgálai Egyetem) az 1848/49-es komáromi eseményekről szólt, Lugosi András független kutató Jókai Mór szépirodalmi reprezentációit is megemlítette, Lengyel Ákos (egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem - EKKE) pedig a komáromi szekeresgazdáknak a város társadalmi életében elfoglalt helyéről értekezett.

Hiánypótló helytörténeti konferencia a Duna két oldalán - KÉPEKKEL
Szarka László az egykori Duna-határt és és Komárom-Újváros első éveit idézte fel
Fotó:  Impulzus Társulás

A második szekcióban az első világháború és az államváltozás (1918-1938) következményeiről, Zilahy Lajos életén keresztül adott elő Pokornyi Gábor, a Klapka György Múzeum munkatársa. A Selye János Egyetemről Szarka László történész az egykori Duna-határt és és Komárom-Újváros első éveit idézte fel. Bencze Dávid (EKKE) az érsekújvári tranzitóváros és a kettészelt Komárom 1919-beli kapcsolatáról beszélt, Számadó Emese, a dél-komáromi Klapka György Múzeum igazgatója pedig Milch Emánuel vezérigazgató öngyilkosságával kapcsolatban mondott érdekességeket.

Hiánypótló helytörténeti konferencia a Duna két oldalán - KÉPEKKEL
Bencze Dávid az érsekújvári tranzitóváros és a kettészelt Komárom 1919-beli kapcsolatáról beszélt
Fotó:  Impulzus Társulás

A harmadik szekcióban az első bécsi döntést követő évek (1938-45) történéseit mutatták be az előadók. Bajcsi Ildikó, az Erőszakkutató Intézet munkatársa, a holokauszt és a pharrajimos kapcsán a helyi diszkriminációs intézkedésekről szólt, Novák Tamás, a Duna Menti Múzeum Baráti Körének elnöke pedig a komáromi erődökben 1944 őszén internált zsidókról beszélt. Ábrahám Zsolt Tamás, a Klapka György Múzeum munkatársa az 1944-45-ös évi helyi légitámadásokat elemezte, Juhász L. Ilona, a Fórum Intézet munkatársa pedig A komáromi holokauszt emlékezete a temetőben és a köztereken címmel tartott előadást. Végül Szabó Csekei Tímea, a Duna Menti Múzeum művészettörténésze a holokauszt 80. évfordulója alkalmából, Töredékek címmel rendezett kiállításuk kulisszatitkaiba nyújtott betekintést.

Hiánypótló helytörténeti konferencia a Duna két oldalán - KÉPEKKEL
Páran a jelenlevők közül
Fotó:  Impulzus Társulás

A negyedik szekcióban az előadók Komáromot és környékét mutatták be a pártállami évektől napjainkig. Balla Rita (SJE-BOKU-Limes Galéria) a komáromi volt katonatemplom történeti és kortárs szerepét vizsgálta, Vataščín Péter, a Fórum Intézet néprajzkutatója a komáromi hajógyár működése kapcsán a munkások, a munka és a termék összefüggéseit elemezte. Samu István, a Soproni Egyetem oktatója a gútai (lovári) cigányok helyi társadalomba való integrációjáról tartott előadást, Sýkora-Hernády Katalin (SJE) a Komáromi járásban tevékenykedő pedagógusok szociális kompetenciáiról értekezett, míg Fóthy Noémi, a Széchenyi Egyetem oktatója a komáromi vállalkozások rugalmasságáról beszélt. A Komárom város és a nemzetpolitikai államtitkárság által, a Bethlen Gábor Alapon keresztül anyagilag támogatott konferencia során a kérdésekkel teli viták is helyet kaptak.

Hiánypótló helytörténeti konferencia a Duna két oldalán - KÉPEKKEL
Köszönet Számadó Emesének a felmerülő gond megoldásáért!
Fotó:  Impulzus Társulás

Kérdésemre, hogy tervezik-e az elhangzott előadások anyagának nyomtatott formában való megjelentetését, a beszélgetőtársam így válaszolt: „Felmerült ezen anyagok kötetben való kiadásának az ötlete, ami főként pénz-kérdés. Mivel további konferenciákat is tervezünk, mindehhez igyekszünk megtalálni a további anyagi keretet. Ugyanis fontosnak tartjuk azt, hogy ne szoruljanak háttérbe az érdekes helytörténeti témák, azokat tudományos igényességgel áttekintsük, illetve egymás között is rendszeresen megvitassuk, s az új ismereteket folyamatosan eljuttassuk az érdeklődők lehető legszélesebb köréhez“.

Hiánypótló helytörténeti konferencia a Duna két oldalán - KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.