Juhász Árpád, aki nyomtalanul lelépett az élet térképétől
Aki azt várja, hogy ez az írás végre megoldja a Juhász Árpád-rejtélyt, az ugyancsak csalódik. Amíg abban bizonyosak lehetünk, hogy Schäffer Árpád 1894 decemberében, vagyis 130 éve született Szepsiben, máig nem derült ki, hogy szerencsésen túlélve a vészkorszakot, mi történt vele. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy 1946 januárjában még dedikált valahol Budapesten, de innen megszakad minden szál.
Juhász Árpád zsidó családban született Szepsiben, ahol ma már nem tudnak róla.
A helyi könyvtárban sem találjuk meg egyetlen könyvét sem, emlékét nem őrzi az emlékezet, ahogy nem őrzi Gyenes Izsóét sem, aki később hegedűművészként Kaposvár díszpolgára lett, idősebb fia, Reményi Gyenes István jeles költő, sanzonok és musicalszövegek fordítója, egyébként autós újságíró, míg öccse, János Juan Gyenes néven világhírű fotográfus.
Igaz, Szepsiben a zsinagóga is gyalázatos állapotban van, bár a város polgármestere, Slavomír Borovský érdeklődésünkre elmondta, hogy
a projekt a zsinagóga felújítására elkészült, az mintegy másfél millió euróba kerülne, s már csak a megfelelő pályázati kiírásra várnak.
Nem ártana addig is újradelfedezniük a város neves zsidóit, így Schäffer Árpádot is, aki Schäffer Samu (1869–1923) és Friedländer Szidónia (1872–1937) fiaként született, s csak 22 évesen magyarosította a nevét (a schäffer szó juhászt jelent németül). Szepsiben évszázadok óta élt zsidó közösség, akik elsősorban kereskedéssel foglalkoztak. A tokaji borkereskedelem nagy része az ő kezükön ment keresztül. Mivel évszázadokig ki voltak tiltva a városokból, többségük Bodollón élt (ma már Szepsi városrészét képezi). Csak 1850-ben tette át a székhelyét Szepsibe a Bodollói Izraelita Rabbinátus.
.
Már az iskolái a Kárpát-medence különböző, egymástól meglehetősen távol eső városaihoz kötik. Tanult Bécsben, Besztercebányán és Miskolcon, ezt követően választotta az újságírói pályát, de ebben a minőségében is számos városban megfordult, így Szatmáron, Debrecenben, Szegeden, Kolozsváron és Budapesten is, ahol olyan neves lap hozza rendszeresen az írásait, mint a Pesti Napló. Sosem titkolta a baloldaliságát, s a Tanácsköztársaság bukása után jobbnak is látja, ha emigrál, így a húszas évek elején beutazza fél Európát, majd visszatér szülőföldjére, az akkor már Csehszlovákiához tartozó Felvidékre. Dolgozik Iglón, Munkácson, majd jó időre Kassán telepszik le, ahol a Kassai Újság munkatársa lesz, ahol szerkeszti a Renaissance Könyvtárat is.
A kassai kulturális és tudományos-ismeretterjesztő egyesület a két világháború között működött, s polgári baloldali szellem jellemezte.
Juhász mellett Jarnó József és Palotai Boris volt a társaság mozgatórúgója, rendezvényeik közül kiemelkedik az 1926 novemberében rendezett Móricz-est.
Megpróbálkoztak könyvkiadással is, melyet a Kassai Napló ilyen célra előkészített hasábjaiból fűztek össze (Kaczér Illés: Dr. Hulla, Jarnó József: Önarckép, Darkó István: A legnagyobb úr, Farkas István: Egyszerű történetek), de ők jelentették meg Juhász Árpád Búcsúzó című verseskötetét is. Tervezték egy József Attila verseskötet kiadását is Tüzek éneke címen, de ez a kötet különböző okok miatt végül is nem jelent meg.
Elsősorban költő, de regényeket, sőt drámát is ír
Még középiskolás, amikor kiadja zsengéit tartalmazó első verseskötetét Elfojtott könnyek címmel. Ezt alig húszéves korában Gobelin címmel követi egy novelláskötet, s a nagy háború kitörésének az évében Aranypohár címmel az első regénye is. Ezeket még Schäffer Árpád néven keressék az antikváriumokban!
A húszas-harmincas években több verseskötete (Köszöntés messziről, Felkiáltójel, Búcsúzó, Testamentum, Szabadság himnusza) is napvilágot lát, mérsékelt szakmai és olvasói sikerrel. Ekkor írja magáról a Sziklay Ferenc által 1926-ban megjelent antológiában:
Verseskötetei mellett három regénye is megjelenik. Egyiket se fogadja hangos siker, sőt mindkét politikai oldal erőteljesen szapulja. Az viszont mindenképpen figyelemreméltó, hogy nem egy kritika jelenik meg róluk. Az Úri kaszinó című regénye, amelyet nevezhetnénk Flaubert vagy Móricz kisvárosi-posvány bírálatai egyenes folytatásaként is, Komlós Aladár a Nyugatban, míg Fábry a kolozsvári Korunkban kritizálja. Idézzünk Komlós kritikájából:
lehet mondani, a keskeny kisvárosi aszfalt a tragikuma ennek a történetnek, az aszfalt, amely várost gyárt a faluból, amelynek érezzük a gőzölgő szurokszagát nyári délidőben, és halljuk reménytelen kongását éjszaka a lumpok lába alatt.
Kvaterkaregény” – állapítja meg sommásan lesújtó véleményét az akkoriban ultrabalos húrokat pengető Fábry, akinek nem sokkal jobb a véleménye a Murín házról sem, amely szintén erős társadalomkritikai éllel íródik a kisvárosi középosztály poshadt, reménytelen életéről, míg a Hamlet dám királyfi modern kapitalista környezetbe helyezi Shakespeare halhatatlan drámáját. Juhász előszóban magyarázza meg, miért is választotta „társzerzőül” a nagy angol drámaírót, akiért kamaszkora óta rajong. S ha már dráma,
Emil Ruskoval közösen Vörös majom címmel ír egy szatirikus drámát is, amelyet a kassai Nemzeti Színház mutat be.
A harmincas évek második felében antifasiszta népfrontos akciókban vett részt; előadásokat tartott a szovjet irodalomról és színházi kérdésekről, cikkeket és verseket közölt a Magyar Napban. Egy ideig a kassai rádió magyar adásának a szerkesztője. Máig nem derült ki, miért ment 1938-ban Budapestre, bár tudjuk, többen is a Horthy-rendszertől vártak védelmet az Európára villámgyorsan rátelepedő fasizmustól, ahogy Szenes Erzsi, Rév József vagy Dávid Teréz is a magyar fővárosba menekült. Nem mindenkinek jött be a számírása.
Emil Rusko, a dráma-társszerző
Mindenképpen érdemes megemlíteni a dráma-társszerző nevét, akiről nem feledkezik meg a szlovák irodalom és folklór, de aki megérdemli azt is, hogy mi, magyarok is őrizzük az emlékezetünkben, hisz nemcsak ezt a drámát jegyezte Juhász Árpáddal, hanem számos magyar alkotást fordított le szlovákra, így Ady és József Attila verseit, ahogy Dávid Teréz, Szabó Béla és Fábry Zoltán írásait is.
Rusko 1900-ban született az egykor magának bányavárosként nevet szerzett, mára teljesen eljelentéktelenedett Libetbányán (Ľubietová), s még a Monarchiában kezdte meg tanulmányait a lévai tanítóképzőben, de már Csehszlovákiában végezte be az iskoláit, s előbb közel a szülővárosához, Alsómicsinyén (ez volt a Beniczkyek családi fészke), majd a közeli Dubravicán tanított, innen kerül Kassára, ahol a Slovenský východ című lap munkatársa lesz, majd beleszerelmesedik a rádiózásba.
Előbb Kassán lesz a Radiojournal vezetője, míg 1939 és 1945 között ő a rádió főigazgatója Pozsonyban. Ahogy Juhász, ő is több verseskötettel (Új idők reggelén, Jártam az utam) kezdi szépirodalmi működését, de több drámája is megjelenik (A Juhásszal közösen írt Vörös majom mellett a Lángok, az Örvény, Új idők jönnek, amelyeket többnyire szintén társszerzőkkel követett el). Több tíz rádiójátéknak az alkotója átíróként, dramatirgként és rendezőként is, ő ismerteti meg a kortárs szlovák irodalmat a rádióhallgatókkal. A harmincas években már intenzíven foglalkoztatja a népi folklór, s 1948-ban egyik alapítója lesz a máig működő SĽUK-nak.
Lányai közül Milada a rádiót, Zora a televíziót választja. Viszonylag fiatalon halt meg, nem élte meg a 61. születésnapját.
De hová tűnt el Juhász Árpád?
szeptemberi kert vagyok csak s lecsukta már ablakát is
rossz napjaim csigaháza.
letagadna, aki látott, elköltözne aki ismert,
nem születtem rózsaágyon.
elfonnyadnak venyigéim, lassan pondrós lesz a szőlőm.
mert az árokban halott van.
– írja Juhász Árpád a Harminc év című versében. Hogy Ruskoval ellentétben ő hány évet élt, azt viszont jelenleg senki sem tudja. Van lexikon, ahol 1945 szerepel az elhalálozás évszámaként, egy PIM-es (Petőfi Irodalmi Múzeum) bejegyzés viszont arról számol be, hogy 1946 januárjában még dedikált valahol. Innentől viszont egyszerűen nyoma veszett.
de messze van a csillagom,
de messze van a csillagod,
az Isten messze fújta.
ha felemelném a szívem
ha leejteném a szívem,
tán már össze se törne.
– sóhajt fel a Leszámolás című költeményében. Bár tényleg jó lenne tudni, mi lett vele, s hogyan tűnhetett el ilyen nyomtalanul már a háború után, mégis sokkal nagyobb tragédia, hogy szülővárosa egész egyszerűen elfelejtette. Tisztelt szepsiek, én most szóltam.
