Fénnyel írt Dunaszerdahely
Hétvégén telt ház előtt került sor a dunaszerdahelyi Vermes-villában Nagy Attila helytörténész új könyvének bemutatójára. A kötet 120 évet villant fel fényképek segítségével a város történelméből.
A Biró Márton Polgári Társulás által szervezett eseményen a Kortárs Magyar Galéria felújítás előtt álló épületében Karaffa Attila köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Vajda Barnabás történésznek és egyetemi docensnek, aki méltatta a kötetet és a könyvet jegyző Nagy Attila kérdezőpartnere is volt egyben.
A kiadvány alcímeként Dunaszerdahely város fotókrónikája szerepel, és a kötet 1865–1870 környékétől nagyjából 1985-ig tartalmaz fotókat, szubjektív szempontok alapján válogatva.
Úgy gondolom, ezt nem is kell tovább részletezni, inkább azt vázolni, hogy milyen szempontok és koncepció alapján válogatta össze Nagy Attila a képeket annak érdekében, hogy ne pusztán egy céltalan fényképhalmaz legyen a végeredmény. Az egyik lényeges szempont az volt, hogy olyan fotók kerüljenek be az albumba, amelyek közösségi szempontokat figyelembe véve is jelentőséggel bírnak.
Ilyen például a könyvbemutatón is megemlített első városi félhivatalos futballpálya (illetve az arról készült fotó), amelyet a kollektív emlékezet térben és időben is máshova helyez.
Szorosan kapcsolódik a kritériumhoz az első hivatalos közlés ténye is (az ominózus futballpálya is ilyen), de ezenkívül számos olyan fotó szerepel az albumban, amely máshol eddig még nem jelent meg. Ehhez komoly segítséget nyújtott az ezzel foglalkozó Csaplár Benedek Adattár. A kötet történelmi korszakhatárokat is kiemel, így ezekhez is igazodnak a fotók.
Mint ahogy a könyv Előszavában is említi a szerkesztő,
A cél tehát nem egy újabb, Dunaszerdahely történetét bemutató olyan könyv megjelentetése volt, amelyben a fotók csupán illusztrációként szolgálnak, hanem itt és most a fényképeké a főszerep, a vizuális oldal domborodik ki. Kicsit olyan ez, mint amikor például egy kémiatanár egy érdekes reakció képletét írja le a táblára, de nem mutatja be magát a reakciót, azaz nem motiválja a diákot, csak számonkéri a száraz adatokat. Itt most végre sor kerül a látványos kémiai kísérlet bemutatására is, azaz az olvasók előtt most vizuálisan is megelevenednek azok az ismeretek, amelyekről korábban itt-ott olvashattak.
Sok dunaszerdahelyi vagy környékbeli néhány régi képeslapon vagy egyéb, megőrzött családi fotón kívül ugyanis elképzelni sem tudja, hogyan nézhetett ki ez a város mondjuk a kiegyezés idején vagy éppen a XX. század tízes éveiben. Főleg ezért tartom a kiadványt hiánypótlónak. Szintén az Előszóban olvashatjuk, amit már fentebb is említettem, hogy ez a fotókrónika nem teljes, mert nem is lehet az.
A Dunaszerdahelyről a rendszerváltozásig összegyűlt, jobban mondva összegyűjtött több ezer fotó sem képezi, nem képezheti le teljesen város történetét a XIX. század második felétől, a kötetbe került fényképek meg aztán tényleg csak egy szűk spektrumot fednek le. A sok száz fotó tengerében fürödve mégsem azt érezzük, hogy valamilyen vagy valamiben hiányt szenvednénk. És ez Nagy Attila szerkesztési munkáját dicséri, bár ő szerénykedve szabadkozik:
Nagy Attila sokezer fotót vett közelről szemügyre, olykor segítséget kérve próbálta megfejteni a rajtuk szereplő személyek kilétét, máskor helyszíneket, eseményeket kísérelt meg azonosítani. Többszöri szelektálás után került kiválasztásra az a pár száz fénykép, ami az albumba is bekerült. Több érdekes és/vagy értékes fotó terjedelmi vagy szerkesztési okok miatt maradt ki, ami előrevetíti azt, hogy valószínűleg egy második része is megjelenik majd a kiadványnak.
A képekhez általában pár szavas vagy egymondatos magyarázat társul, hosszabb kifejtésre szintén terjedelmi és koncepcionális okok miatt nem volt lehetőség. Bár Nagy Attila nyakában mindig ott lóg a fényképezőgép, és tudósítani is szokott – jelenleg főleg a város által működtetett Dunaszerdahelyi.SK oldalon jelennek meg képes beszámolói, írásai –, de hangsúlyozta, hogy saját magát elsősorban dokumentaristának tartja, nem pedig fotográfusnak.
hiszen Nagy Attila sok olyan dunaszerdahelyi lakost vagy családot keresett fel, aki(k)nek birtokában sok értékes régi fotó lehetett. Állítása szerint nem egy olyan eset is előfordult, amikor a fotók tulajdonosai által értéktelennek vélt fényképekről derült ki, hogy bizonyos szempontok alapján nagyon is értékesek. A mai napig sok ilyen fénykép lehet gyűjtőknél vagy magánszemélyeknél.
Egy-egy aprólékos fotómustra során például azt is meg lehet fejteni, hogy egy szabadtéren elkattintott fotó melyik napszakban készült, tudtuk meg Nagy Attilától. A fényképek azonosítása is sok esetben érdekes volt, legyen szó az emberek vagy a helyszín azonosításáról. Sokszor közvetett módon történt ez is. Volt például egy olyan eset, amikor egy jellegzetes fa alapján sikerült egy Dunaszerdahely környéki helyszínt (Ollétejed) azonosítani.
A folytatásban, a tervek szerint, többek között azok „fizimiskája” is megjelenik majd, akik sokat tettek a városért, és akik nélkül a mai Dunaszerdahely elképzelhetetlen lenne. A kötet Dunaszerdahely város pénzbeli hozzájárulásával jelenhetett meg, és beszerezhető a szerzőnél.
