Groteszk, szatirikus fikciónak mondhatjuk a könyvet, de az író kezdettől fogva arra készteti az olvasót, hogy elgondolkozzék.
94 éves korában elhunyt Gena Rowlands amerikai filmszínésznő, a független filmkészítés egyik úttörője.
Kerényi Éva kötetében a fürdő részletes bemutatása mellett Erzsébet királyné 1895-ös látogatásáról, sőt annak utóéletéről is beszámol.
A film Moldovai Katalin első mozifilmrendezése is, amely az Inkubátor Program támogatásával készült.
A Gyürky családról a 17. század első évtizedeitől kezdve egyre több írásos feljegyzés található a különböző okiratokban és dokumentumokban.
Huszonöt éve nincs már köztünk Veres János.
Ha hinni lehet a pletykáknak, a dal eredetileg egy házasság szétesésének a történetét mesélte el.
Várják a látogatókat augusztus 17. és 20. között a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.
Augusztus 29-31 kerül megrendezésre a 2. LehárFeszt nemzetközi operettfesztivál Komáromban.
A VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé 2024. augusztus 31-ig látogatható.
Egy zseniális sorozat, amelyből egyértelműen kiderült, hogy Cillian Murphy a világ egyik legjobb színésze.
Hatvan éve, 1964. augusztus 12-én halt meg Ian Fleming angol író, aki megteremtette Nagy-Britannia legjellemzőbb figuráját, a 007-es ügynök, James Bond alakját.
A kiállítás augusztus 31-ig látható a Limes Galériában.
Szebellai Dániel ősszel már a harmadik évadát kezdi a Komáromi Jókai Színházban, pedig még „csak” 26 éves.
A felvidéki magyar irodalomban kevés olyan író van, aki annyira kötődne egy településhez, mint Pándy Lajos Perbetéhez. S talán még kevesebb település van, amely annyira kötődne egy híreséhez, mint Perbete Pándy Lajoshoz.
Folytatás ma 20 órától a pozsonyi Szent Márton-dómban
Vida Gábor Senkiháza című regényét a megjelenést követően a szakmai zsűri az évtized legjobb tíz regénye közé sorolta.
140 éve született a magyar film egyik legnagyobb nevettetője, Mály Gerő.
A film készítésében maga a 83 éves Bob Dylan is részt vett.
Az osztrák rendőrség két személy letartóztatásáról számolt be.
Csáky Károlynál rendszerint mindig van egy fényképezőgép, így számos fotó is gazdagítja ezt a 150 oldalas kiadványt.
A magyarországi nemesség és a polgárság viseletét mutatja be a Szenci Városi Múzeum.
Tisza István néven több személyt is jegyeznek a krónikák.
Augusztus végén 26. évadát indítja el a Pintér Béla és Társulata.