Gene Hackman kétszeres Oscar-díjas amerikai színész 95 éves

Eugene Allen Hackman a kaliforniai San Bernardinóban született. A talpra állás művészetét már tizenévesként megtanulta, mert szülei válása után, 1943-ban apja kisétált az ajtón, és örökre hátat fordított családjának. Sokat költöztek, végül az illinois-i Danville-ben telepedtek le anyai nagyanyja házában. Gyakran került összeütközésbe osztálytársaival, az iskola vezetésével, egy éjszakát még börtönben is töltött bolti lopásért.

Legboldogabb óráit a moziban töltötte anyjával, aki rajongott James Cagney filmjeiért, és a fiát minden vetítésre magával vitte.

Gene alig tizenhat évesen végképp otthagyta az iskolát, egy gyárban kezdett dolgozni, majd kalandvágyból tengerészgyalogosnak állt, magát idősebbnek hazudva a koránál. Négy évig szolgált Japánban, de megfordult Kínában is. A hadsereg rádiójában DJ-ként szórakoztatta katonatársait, és gyakran olvasta fel a híreket.

A koreai háborúban egy komoly baleset után alkalmatlanná vált az aktív szolgálatra, ezért 1952-ben leszerelték.

Fél évig újságírást tanult az illinois-i egyetemen, majd New Yorkba utazott, hogy a szórakoztatóiparban próbáljon szerencsét. 1956-ban feleségül vette barátnőjét, aki arra bíztatta, hogy kezdjen végre valamit az életével. Visszaköltöztek Kaliforniába, ahol a Pasadena Playhouse társulat tagja lett. Szókimondó természete miatt itt sem kedvelték, az osztályban egyetlen barátja volt, Dustin Hoffman. New Yorkba visszatérve Lee Strasberg legendás stúdiójában method actinget tanult, majd útja a Broadwayre vezetett.

A vásznon 1961-ben debütált a Mad Dog Coll című filmben, majd olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Naked City vagy a Route 66. 1964-ben a Lilith című romantikus filmben láthatta a közönség Warren Beatty, Jean Seberg és Peter Fonda oldalán. Három év múlva ráosztották Mr. Robinson szerepét a Diploma előtt című romantikus filmben, azonban a próbák során Mike Nichols rendező elbocsátotta, mert túl fiatalnak ítélte a karakterhez. Ezt követően Beatty javaslatára megkapta a Bonnie és Clyde-ban Buck Barrow szerepét, amelyért 1967-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

A sikert követően szinte megszállottan kezdte fejleszteni színészi képességeit, végeérhetetlen sétákat tett New Yorkban, miközben tanulmányozta az emberek személyiségét, viselkedését.

1970-ben újabb Oscar-jelölést kapott a Sohasem énekeltem az apámnak című filmben nyújtott teljesítményéért. Az első aranyszobrocskát egy évvel később a legjobb férfi színész kategóriában vehette át a Francia kapcsolat című krimiért, amelyben Jimmy "Popeye" Doyle-t, a legkeményebb öklű New York-i rendőrt személyesítette meg. A szerepért többek közt Golden Globe- és BAFTA-díjjal is gazdagodott. 1972-ben A Poszeidon katasztrófa főszerepére kérték fel, majd Francis Ford Coppola kopogtatott az ajtaján a Magánbeszélgetés főszerepével, igaz, csak azután, hogy Marlon Brando kikosarazta. Hackman ezek után még szívósabban dolgozott a szerepen, olyannyira, hogy a filmet színészi pályafutása csúcsának tekinti.

1977-ben a sztárparádés A híd túl messze van című háborús filmdrámában csillantotta meg tehetségét, majd Christopher Reeve és Marlon Brando oldalán játszott a Supermanben, s további két folytatásban is Lex Luthor bőrébe bújt. 1986-ban mutatták be A legjobb dobás című filmjét, amely az Amerikai Filmintézet minden idők legjobb sportfilmjének listáján az előkelő negyedik helyen szerepel. 1988-ban a Lángoló Mississippiért újabb Oscar-jelölés lett a jutalma (a szerepért a Berlinale Ezüst Medve-díjával jutalmazták), 1992-ben pedig átvehette második Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díját a Clint Eastwood rendezésében és főszereplésével készült Nincs bocsánat című westernben nyújtott alakításáért.

A kilencvenes években főként kasszasikerekben szerepelt, így a John Grisham regénye alapján forgatott A cég című thrillerben, a Gyorsabb a halálnál című akciófilmben, majd a Szóljatok a köpcösnek című vígjátékban, a Siralomház és A közellenség című thrillerekben.

A Tenenbaum, a háziátok című vígjátékért már harmadik Golden Globe-díját kapta (2002). 2003-ban régi barátjával, Dustin Hoffmannal forgatta Az ítélet eladó című thrillert, ugyanebben az évben a Golden Globe-gálán meghatódva vette át a Cecil B. DeMille-életműdíjat. 2004-ben a Larry King Showban jelentette be, hogy visszavonul a filmezéstől, mert - mint fogalmazott - már nem várnak rá nagy szerepek, s a szíve sem bírta a forgatásokkal járó állandó terhelést. Utolsó szerepét Az elnök emberére talál című vígjátékban játszotta. A filmmel szakítva vadonatúj karrierbe kezdett: Daniel Lenihan víz alatti régésszel három fikciós történelmi regényt írt. 2011-ben és 2013-ban kerültek a könyvesboltok polcaira első önálló írói munkái - a Payback at Morning Peak egy vadnyugati bosszútörténet, valamint a Pursuit, a középpontban egy kőkemény női detektívvel.