Szarka Tamás kapja 2025-ben a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat
A Kossuth-díjas és kétszeres Petőfi Zenei Díjas felvidéki énekes, zenész, zeneszerző, költőnek ítélték oda idén a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat. Szarka Tamás a hazai könnyűzene egyik legrangosabb elismerését február 8-án veszi át. A tiszteletére rendezett gálaműsorban színművészek és énekesek köszöntik a sokoldalú előadóművészt.
Kilencedik alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat. 2025-ben Szarka Tamás veszi át az elismerést, a közmédia – a korábbi évek hagyományát folytatva – tiszteletére gálaműsort rendez, amelyben a hazai könnyűzene és a színművészet kiválóságai lépnek színpadra.
A Kossuth-díjas énekes, zenész nyolcéves kora óta hegedül és több zenei műfajban bizonyított. 19 éves korától jelentős hatást gyakorol a hazai könnyűzenére a magyar népzenei örökség gyarapításával. Testvérével, Szarka Gyulával 1983-ban alapította az egyedi hangzásvilágú Ghymes együttest.
A sokoldalú felvidéki művész a kultúra több területén alkotott maradandót, írt színházi darabot, musicalt, szimfóniát és szakrális művet, szerzett filmzenét és jelent meg verses kötete, amelynek borítóján saját festménye szerepel. Kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és a jótékonykodásra, mindezek mellett a Szakcsi Rádió grémiumának tagja. Szakmai munkásságával évtizedek óta hozzájárul a világ magyarsága összetartozásának és nemzeti identitásának erősítéséhez.
Számos szakmai elismerésben részesült, köztük két alkalommal Petőfi Zenei Díjat kapott. 2023-ban az Állnak az órák című szerzeménye „Az év zenei felvétele” lett, és a közmédia által készített klipet egy másik kategóriában is díjazták, 2024-ben pedig az Otthon vagyunk című dala nyerte el „Az év zenei felvétele” díjat.
A nemzeti egységet erősítő, a kultúrát gazdagító és időtálló alkotásai előtt nagyszabású gálaműsorral tiszteleg a közmédia február 8-án 19:40-kor. A Dunán látható díjátadó Szarka Tamás életművéből válogat, ismert művészek dalokkal, versekkel, tánccal köszöntik az ikonikus alkotót.