„Nemcsak mondjuk, hanem csináljuk is, amit kell”
Moravek Ivett már több mint 10 éve a Csemadok Nagyabonyi Alapszervezetének elnöke, s ahogy mondani szokás, a kultúrát már az anyatejjel szívta magába. Szülei énekkari tagok voltak, de nagyapja terelte a zene irányába, ugyanis ő javasolta számára a Hodosi Citerazenekart. Az akkor nyolcesztendős kislány élete azon a napon megváltozott, s a hangszer mellett a mai napig kitartott. Eddigi munkáját idén Csemadok Közművelődési Díjjal jutalmazták.
Szerelem első látásra, mondja Ivett a hangszerről. Mivel már gyerekkorában szeretett énekelni, így kipróbálta, hogyan működik a kettő együtt. Sokat gyakorolt, aminek aztán meglett az eredménye. Patócs Lajos bácsi elvitte az ifjú citerásokat Pribojszky Mátyás tiszakécskei táborába, ahol az újfajta stílust is magukba szívták és elsajátították. Az új élmények hatására páran kiváltak a Hodosi Citerazenekarból és megalapították a Nagyabonyi Citerazenekart, de közben a tagok férjhez mentek vagy megnősültek, gyerekek születtek és lassan megszűnt az együttes. 2009-ben azonban újjáalakultak, jobban mondva – kissé rendhagyó módon – női citerazenekar lett belőle. A citerások művészeti vezetője, mentora Borsi Ferenc, az Óbudai Népzenei Iskola tanára.
Természetesen a citeracsoportok és a Csillagfürt Népdalkör is a Csemadok égisze alatt működik. Ivett rokonságának szinte minden tagja régi csemadokos volt, a szülei, a nagyapa, a keresztanya és így tovább. Természetesen volt tehát, hogy már gyermekkorában is ott volt az alapszervezet rendezvényein.
A nagyabonyi Csemadok-rendezvények közül legutóbb az újévi koncertet rendezték meg. A helyi római katolikus templomban adventi koncertre került sor; ezt az zenei rendezvényt már bizony elég régen, 14 éve szervezték meg először. Erre általában olyan csoportok kapnak meghívást, amelyekkel a helyi Csemadok-szervezet állandó kapcsolatot tart, legyen az szlovákiai vagy magyarországi fellépő. Ezek a csoportok aztán visszahívják a nagyabonyiakat valamilyen általuk szervezett rendezvényre. A templomi koncert után az emlékparkban kihelyezett adventi koszorún közös gyertyagyújtásra kerül sor, majd a szereplők átsétálnak a kultúrházba, ahol egy kis fogadást tartanak a fellépők és a vendégek tiszteletére, továbbá ajándékosztásra is sor kerül. Az utolsó két évben kézműves árusok is színesítették a rendezvényt. Bizony jó rá visszagondolni, több hónappal utána is.
Az élet azonban nem áll meg, a nagyszabású Dőrejárás rendezvényét Nagyabony és Nemeshódos közösen szervezi. A községben jól működik a Csemadok ifjúsági csoportja, tagjai minden évben július 5-én megrendezik a főzőversenyt, ahol a Szabadtűzi Lovagrend tagjai zsűriznek. Tavaly már az ötödik főzőversenyre került sor a focipályán, s újabban a citerásokat is meghívják muzsikálni. Az ifjúsági csoportot tizen- és huszonévesek alkotják, akik a főzőversenyen kívül jó hangulatú retró partikat is szerveznek.
Idén február 22-én a Csemadok évzárója után tartják meg a helyi alapszervezet 75. jubileumi ünnepségét. A helyi fellépők kultúrműsora után kerül sor a gyűlésünkre, majd ezt a nyilvános nótaest követi.
Jelenleg nagyjából 170 tagú Nagyabonyban a Csemadok-szervezet, a vezetőséget kilencen alkotják.
Moravek Ivettet a járási választmány elnöke, Sátor Zoltán értesítette arról, hogy közművelődési díjban részesül.
mesélte mosolyogva Ivett.
tette hozzá.