Több művészeti ágnak helyet adnak...
A könyv lényegében Bécs 1683-as sikertelen török ostroma és az 1699-ben aláírt karlócai békekötés között eltelt 15 év eseményeit összegzi.
Ami elmúlt, bárhogy is volt, úgy volt jó, ahogy volt, változtatni nem tudunk rajta, csak tanulni belőle és előrelépni.
Október 4-ig látható a MAMSzE által rendezett kiállítás.
Az első magyarul íródott egyetemi fizikai tankönyv.
Aki nem siet megnézni, az lemarad...!
Mások mellett Johann Sebastian Bach, Johann Adam Reincken és Johann Jakob Froberger művei hangzanak majd el.
Lassan egy hónapja már, de csak most adtak hírt róla, hogy dimenziót váltott, s átköltözött az égi társulatba Mihályfi Imre.
Nem annyira borús a helyzet, mint a kilencvenes évek vége felé látszott.
Michael H. Hart 1978-ban megjelent, majd több ízben átírt könyve sok vitát váltott ki.
Nagy és szinte lehetetlen munkát vállal az magára, aki a 100 éve született Petrőci Bálint életét és írói munkásságát szeretné feltárni.
Az első évadot mindenképp érdemes megnézni.
A Makszim Gorkij Makar Csudra című novellájából Szarka Tamás által átdolgozott, Vidnyánszky Attila által rendezett és Zsuráfszky Zoltán által koreografált Esthajnal című előadásának az ősbemutatója.
Az előadás egyedülálló, szimfonikus mű még nem készült Ady Endre verseire.
Egyénisége, sajátos orgánuma klasszikus és modern darabokban is kiválóan érvényesült.
Komáromi Ressl János, egyetlen regénye, a Ráckerti orgonák megjelenését nem érhette meg.
Összegezve: az Alien: Romulus nem egy rossz film, a moziból többé-kevésbé elégedetten, ismétlést nem, de folytatást várva jöhet ki a néző.
A diákfilmfesztivál ötlete két szlovákiai magyar fiatal videóstól származik.
A kötet nemcsak az 1999 tavaszán, kora nyarán zajló 78 napos légihadjárat eseményeit rögzíti, hanem a koszovói konfliktus hátterét is felvázolja.
Késmárk városa talán legmozgalmasabb évtizedeinek, az 1680–1710 közötti esztendőknek vitathatatlanul Kray Jakab volt a legjelesebb alakja.
A Semmelweis című mozifilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján.
Egyszerre szomorú és vidám, egyszerre facsarja össze a szívet és csal mosolyt az arcra.
A sajátos alkatú és orgánumú színésznő művészi skálája igen széles, gyermekdarabok suta bájú szereplőjeként éppoly kiváló, mint súlyos tragédiák hősnőjeként.
Nemrég távozott a földi létből az európai filmművészet ikonikus alakja, a sugárzóan kék szemű egykori szexszimbólum, minden idők egyik legszebb férfiszínésze, Alain Delon.