Álcák

Vízkereszt óta tart a farsang, a bálok és vigasságok ideje. Szinte a világ minden táján rendeznek álarcosbálokat, gondoljunk csak a híres riói vagy a velencei karneválra. Tájainkon is kedvelt farsangi esemény az álarcosbál. Egy-egy ilyen alkalomra készülve fölmerül-e bennünk a központi kellék, az álarc eredete, története?

A losonci Szabó Gyula Emlékházban még ősszel nyílt egy kiállítás, amely ezzel a témával foglalkozik a képzőművészet szempontjából. A rendező az Álcák című kiállítással akart derűt csempészni a borongós téli hónapokba. A tárlat Szabó Gyula életművéből mutat be válogatást a mester korai, bohócokat, cirkuszi jelenetet ábrázoló képeitől a késői, érett korszak filozofikus kompozícióiig.

A hagyományos udvari bolond szerepét a történelem során fölváltották a cirkuszi bohócok, akiket a képzőművészek már a 16. századtól előszeretettel ábrázoltak, gyakran ironikus vagy tragikus felhanggal. A 19. század végén és a 20. század elején alkotó képzőművészek sok fonák helyzetet láttak a társadalomban, amit áttételesen, szimbolikus szereplőkkel próbáltak kifejezni. Így jött szinte „divatba” a bohóc, a cirkusz világának az ábrázolása. Gondoljunk csak Picasso, Cézanne, Rouault, Gris, Ensor, Lautrec, Chagall alkotásaira. A cirkuszi jelenetekben a bohóc néha magát a festőt személyesítette meg, ezzel is aláhúzva az alkotó véleményét.

Ezek a bohócok rendszerint nem vidám tréfacsinálók. Gyakran szomorúan tükrözik a kezdeti kapitalizmusban élő művészek egzisztenciális nehézségeit. Ez a témakör és megközelítése más művészeti zsánerekben is kifejezésre jutott, az irodalomban és a kor legújabb médiumában, a filmben (Chaplin filmjei, Fellini Országútja).

Azok a művészek, akik a 20. század elején Párizsban, a művészet Mekkájában éltek, ezt a hangulatot szívták magukba. Példaképeik, a legkorszerűbb alkotók hatottak rájuk példájukkal.

Szabó Gyula csak 1937-ben jutott el Párizsba, amikor közvetlenül is megnézhette azoknak a művészeknek az alkotásait, akiket addig csak folyóiratokból, vagy baráti körében Rainer Istvántól, Reichental Ferenctől vagy Brogyányi Kálmán közvetítésével ismerhetett meg. Még így, közvetve is hatott rá a századelő párizsi művészete és már az 1920-as években, korai alkotásai közt is maradt fenn bohóc, cirkusz vagy varieté témájú műve. Párizsban, a Julian Académián személyesen is találkozhatott Georges Rouault-tal.

Hazatérte után azonban egész más gondok, témák foglalkoztatták. A Párizsban megismert modern stílust nem érezte megfelelőnek a hazai helyzetben felmerülő egzisztenciális gondok kifejezésére. Filozofikus beállítottsága az élet értelmét kutató kompozíciókban nyilvánult meg, mint a Festő Pietája vagy Az öreg halász és felesége. A háborús eseményekről szimbolikus, fantasztikus kompozíciókban fejezte ki kritikus véleményét, majd a második világháborút lezáró politikai helyzet – a rövid lelkes fellélegzés után – egyre fonákabb oldalát tapasztalta. Szabó Gyula élesen látta a hirdetett eszmék és a valóság közti ellentétet. Egyre gyakrabban jelennek meg munkáin olyan jelképes figurák, mint Don Quijote, akik valami ellen küzdenek, sikertelenül.

A ’60-as években új technikával, viasztemperával kezdett dolgozni, amelyet más anyagokkal, főleg rézlemezzel kombinált. Ebben az időben jelenik meg festményein a maszk motívum. Mintha a művész a valós véleményét egy álarc mögé rejtené, a maszk mögül fejezné ki.

Az Álcák című kiállításunkkal a fent leírt jelenséget fejtegető alkotásokat mutatunk be: amikor egy szimbolikus alak valamilyen váratlan formában jelenik meg, mintha átváltozott volna játékká, állattá, megszemélyesített csontokká. Főleg az 1967 és 1970 közötti évek alkotásairól mondható el, hogy a szó átvitt értelmében vallanak. Az álcázott alakok valami mással azonosultak. Szabó Gyula tisztában volt azzal, hogy a legtöbb ember kétkedve tekint a művészekre, akiknek az életvitele különbözik a megszokottól. Ezt fejezte ki Bolond festők című művével 1969-ből, amelynek szereplői ismert művészekre – Szabó példaképeire – emlékeztetnek. Az alakok a komikus megjelenítés ellenére is tragikusan hatnak. De álarc mögül mond lesújtó véleményt a karrierista nőkről, s az Idő hallgatása című alkotáson a festőállványon ábrázolt fél álarc jelzi a művész keresését: vajon tisztán látja-e a világ eseményeit az idő múlásában? S eljön az a pillanat, amikor a sok megválaszolatlan kérdés elhallgattatja a művészt, mintha ravatalra helyezné a maszkját.

A kiállítás szórakoztató és elgondolkodtató válogatása a Szabó Gyula Emlékházban március végéig tekinthető meg.

Megjelent a Magyar7 2025/8. számában.

Megosztás

Címkék

Álcák

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre