Witkiewicz-dráma először hazai magyar színpadon, a „Jókaiban” – KÉPEKKEL
A Komáromi Jókai Színház február 28-án hét órától mutatja be StanisławIgnacy Witkiewicz Hőbörgő János Mátyás Károly című, hullák nélküli drámáját, Gardenö Klaudia m. v. rendezésében. A csütörtök esti sajtóbemutatón betekinthettünk a 20. század első felének reneszánsz polihisztorokra emlékeztető, sokoldalú lengyel fenegyerekének abszurd világába. A köztársasági elnökválasztást is megnyert, disznópásztorból lett főhősének története egyidejűleg fakasztott kacajt, juttatta eszembe a későbbi, vöröscsillagos korszak – sajnos, valós! – aluliskolázott, okoskodó percemberkéit, s egyebeken kívül a karrierépítés kulisszatitkainak továbbgondolására is késztetett.
Witkiewiczet az irodalomtörténet a modern lengyel irodalom alapozó nagy hármasának tagjaként, Bruno Schulz és Witold Gombrowicz mellett tartja számon. Festőművész, fotográfus, művészetteoretikus, novellista és drámaíró volt, aki minden területen maradandót alkotott. A színházban radikális szakításra törekedett a nyugati drámai hagyományokkal, az arisztotelészi elvekkel, tagadta a cselekmény, a következetes karakterek és a valószerűség fontosságát. Ehelyett a drámáiban szívesen dolgozott a meghökkentéssel, a nonszensz elemekkel, a sokkhatással azét, hogy kimozdítsa a nézőket a megszokott pozíciójukból.
Bár életében színpadi művei nem arattak különösebb sikert, az utókor azonban felismerte az értékeit, és az abszurdba, valamint az avantgárd áramlatokba sorolta be a munkásságát.
Mintegy 40 színpadi művet írt, de hozzávetőleg csak húsznak a szövege maradt fenn. Magyar fordításban 1973-ban öt drámája jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában. A Hőbörgő János Mátyás Károly magyar ősbemutatóját 1991-ben a Szegedi Nemzeti Színházban tartották. Majd e művet 1996-ban a budapesti Katona József Színház Kamarájában egy javarészt főiskolásokból álló csapat vitte színre, modernista szürkabaré műfaji megjelöléssel, 2003-ban pedig az a Veszprémi Petőfi Színház repertoárjába is bekerült. Újabb bő két évtizedig kellett várnunk arra, hogy az 1885 - 1939 között, vagyis mindössze 54 évet élt szerző ezen művével, amit a Jókai Színház "hullák nélküli drámaként" jegyzett, először találkozzunk hazai magyar színpadon.
„A szerzőről tudni kell, hogy egyben képzőművész és fotográfus volt. Ez megnyilvánul a darabban is: snittszerűen dolgozik, képeket rendez egymás mellé nagyon gyors, elrajzolt ritmusban.
– nyilatkozta Gardenö Klaudia rendező.
Nos, ki is ez a fergeteges karriert befutott Hőbörgő János Mátyás Károly, akit Olasz István nagyszerűen formált meg? Egy alsóripityánkai disznópásztorból lett falusi gazda, majd bíró, képviselő, aztán pedig tartalékos főhadnagy, három érdemkereszttel. A sikersorozata ellenére sem élvezi életét, semmiben sem leli mulatságát, s azt mormolja: „eljutottam a teljes önmegvetéshez”.
Az egyszerre csodálatosnak és unalmasnak is tartott falucskája népe őt arra kéri, hogy maradjon odahaza, ahol akár szolgabíró is lehet. Ráeszmél, hogy valami megváltozott, „elromlott” a fejében: már nincs saját akarata, s lelki felfúvódásban szenved. Előbb az alkoholba menekül, majd kolostorba akar vonulni, hogy megírja élete „nagy művét”, az utolsó öntudatos individualista önvallomását.
A neje, Hőbörgőné Göbösdi Rozália, akinek szerepében örvendetes a komáromi deszkákon végre viszontlátni Bandor Évát, azonban annyira szereti őt, hogy a faluba érkezett, szép tanítókisasszonyt, Lektorovics Vandát (Kádár Kinga m. v.) arra sarkallja: csábítsa el a párját, akinek ekképp visszatérhet az életkedve, elvágja a múltba visszavezető szálakat, és talán meg sem áll a köztársasági elnöki posztig. Vajon Rozin kívül még melyik feleség szerezne szeretőt saját párjának, bevállalva akár a válást is, a szeretett férfinak és az országnak a javát előtérbe helyezve? Bár e röpke románc nyomán megfogan a kis Hőbörgő, ez sem tántorítja el a jövendő apát attól, hogy Károly barátként kolostorba vonuljon. Előzőleg a nejét arra kéri, hogy Vandával úgy viselkedjen, mintha a saját lánya lenne, annak születendő gyermeke pedig az unokája…
Amikor beindul az elnökválasztási kampány, szembesül a hírrel: ő már hivatalos elnökjelölt. Egyre nyilvánvalóbb, hogy belőle, a „pillanat emberéből” egyesek azért akarnak államfőt kreálni, hogy aztán kihasználhassák őt a saját érdekükben.
Annak ellenére, hogy Vanda is figyelmezteti: csak népszerű bábfigurára van szükségük, vállalja a tudását, képességeit túlságosan felülmúló tisztséget, mert a népszavazás végeredménye neki kedvez.
– morfondírozik a beiktatása előtt.
A másfél órás produkcióban a további színművészek is kiválóan hozták a megmosolyogtató figurákat: Szvrcsek Anita m. v. Valentiné De Pellinéeként, Molnár Xénia Zsófiként, Matusek Attila Démur Ananáziszként, Skronka Tibor Bikablázion Klavecin Gorgozánként, Rancsó Dezső m. v. Csámcsauer Ábrahámként, Szebellai Dániel Kenderbotként, Nagy László Kördölionként és nem utolsó sorban, a néptánctudását is megcsillogtató Béhr Márton pedig Keményes Henrikként járult hozzá az előadás sikeréhez. Akárcsak Lakatos Áron m. v. és zenekara, amelynek további két tagja Domonkos Balázs m. v. és Langschadl Dávid m. v.
Az előadás dramaturgja Csikmár Kati e. h., díszlet- és jelmeztervezője Gadus Erika m. v. , zenei vezetője Király Miklós m. v., korrepetítora Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, a koreográfia pedig Horkay Barnabás m. v. munkája. Annak üde színfoltja a tíztagú gyermekkórus, amely tagjai teli torokból zengték: „Legyen úgy, mint régen volt!/ Legyen úgy, mint régen volt!/ Adjon Isten békességet, ezer áldást, reménységet s minden jót!/ Legyen úgy, mint régen volt!”.
A produkció létrejöttét a Jókai Alapítvány, a Kisebbségi Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatta. A nézők a mai premier után, ezekben a márciusi időpontokban találkozhatnak Hőbörgő János Mátyás Károlyékkal : 1-én 19, 21-én 19, 23-án 17, 29-én 19, 30-án pedig 15 és 19 órától. Gondűző, tartalmas szórakozást kívánunk!
