Ki lesz szülőföldünk királynője? – megtartották a Felvidék Arca Szépségverseny válogatóját - KÉPEKKEL
Március első szombatján a komáromi Európa szálló egyik tágas lakosztályában a hattagú zsűri mintegy harminc 16-26 év közti, bájos hazai lány közül választotta ki azt az egy tucatot, akik majd a nyár végi döntőn versenyezhetnek a Felvidék Arca címért, a királynői koronáért és az értékes díjakért.

– mondta el portálunknak Kiss Kósa Annamária főszervező, az idén 20 éves Kokafashion divatmárka tulajdonosa.
Örömmel nyugtázta, hogy a válogatóra valóban szép lányok érkeztek, s a legfiatalabbak is meglepően érettnek, bátornak, önbizalommal telinek, kommunikatívnak bizonyultak, tehát helyük van ezen a megmérettetésen.
– jegyezte meg.
Több ifjú szépség a zsűritagokkal folytatott beszélgetések során elárulta: a szüleik (főleg a „kis hercegnőikre” büszke apukák) nevezték be őket a viadalra. A főszervező hangsúlyozta: kiskorú jelentkezők esetében kérték a szülői beleegyezést. Hozzátette: a versenyzők önbizalmát mindig növeli a családtagjaik és/vagy párjuk támogató szeretete, ami a jó esetben folytatódó karrierjük alakulását is pozitívan befolyásolhatja.
Arról is beszélgettünk, hogy a manapság divatos tetoválások a szépségversenyeken hátrányt jelenthetnek.
– magyarázta.
Mint mondta, a nyár végére tervezett országos döntő pontos időpontjáról még nem határoztak, de az biztos, hogy közvetlenül azelőtt majd egyhetes felkészítő tábort tartanak a kiválasztott lányoknak. A szépségtábor tulajdonosa az éppen várandós Lelkes Barthalos Andrea koordinátor, akinek a helyére majd átmeneti erősítés érkezik…
– fejtette ki végül Annamária.
A válogató bíráló bizottságában rajta és Lelkes Barthalos Andreán (Értékműhely polgári társulás) kívül a Felvidék 2024-es királynője, Buday Fanni is helyet kapott. Az erősebb nemet pedig Madari Gábor vállalkozó, az Amorsa Marketing tulajdonosa, valamint Meton Adrián vállalkozó (Meton Stav Kft.) és Molnár Erik, az M-Gold 4 you ékszerbolt tulajdonosa képviselte, akik díjak adományozásával is hozzájárultak e verseny sikeréhez.
Ők a válogatón elbeszélgethettek az ambiciózus lányokkal, akik egyebek mellett közölték, hogy miért vesznek részt ezen a versenyen, arra testileg – lelkileg hogyan készültek, s attól milyen további fejlődést és lehetőségeket remélnek. Az eddigi fotózásokon és más szépségversenyeken való részvételükről és a saját nyelvtudásukról is számot adtak, ami az esetleges külföldi érvényesülésük egyik alapfeltétele. Abban mindnyájan egyetértenek, hogy további szépségversenyeken is szívesen képviselnék a Felvidéket, s örülnek annak, hogy majd az anyanyelvükön sajátíthatják el a vonatkozó ismereteket, kulisszatitkokat.
Kérdésemre, hogy a zsűritagok a lányok mely értékeit vették leginkább figyelembe, az értékelésben először részt vevő Molnár Erik így válaszolt:
A szervezők megígérték, hogy miután megszületik a nagy döntés, arról portálunkat is értesítik. Az biztos, hogy a Felvidék idei királynőjének fődíja a Jacob Reisen jóvoltából egy mallorcai utazás lesz, de értékes tárgyi nyereményeknek és a komáromi származású, Pozsonyban élő Ficel Szeder Katalin, az idén 30 éves, szépségversenyeket szervező Black@White Productions tulajdonos közbenjárásának köszönhetően, világversenyen való szereplésnek is örülhetnek majd hazai szépségeink.