2020. június 17., 10:58

Meghalt Csurka László, színész

Életének 85. évében meghalt a Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, Csurka László.

Csurka László
Csurka László (1936-2020)
Fotó: YouTube

Csurka László Budapesten született, de még gyerekkorában Békésre költözött a család, mert ott élt a rokonság. Csukra László itt végezte általános és középiskola tanulmányait. A Szegedi Kiss István Gimnázium tanulójaként aktívan részt vállalt a közösségi munkában. Többek között éveken át ő szavalta március 15-én a Nemzeti dal-t a békési bérház erkélyéről. A sport területén is eredményes volt, az akkori kosárlabda csapat egyik erőssége és többszörös magyar ifjúsági válogatott is volt.

A Gimnázium befejezése után tanára sugallatára jelentkezett és fel is vették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahonnan 1955-ben politikai okok miatt eltávolították. Pályáját a Kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, majd 1958-ban egy évadon át a Déryné Színházban dolgozott. A tehetséges fiatal színészre Németh Antal rendező hívta fel a Nemzeti Színház vezetőinek figyelmét a tehetséges színészre, melynek eredményeként 1959-től a Nemzeti Színház társulatának tagja lesz, 2000-től pedig a Magyar Színház művésze.

Magasan kiemelkedő munkásságát és életútját fényesen fémjelzik azok a színházi szerepei, játék- és tévéfilmjei, melyekből a következők emelhetők ki a teljesség igénye nélkül: Színházi szerepek közül: Csongor és Tünde – Csongor szerepe, Rómeó és Júlia – Tybalt szerepe, Machbet – Duncan skót király, Otello – Brabantio, Az ifjúság édes madara – Boss Finley szerepe, Tévedések vígjátéka – Égeon szerepe; Játékfilmek területén: Az ígéret földje, Pacsirta, Sellő a pecsétgyűrűn, Szegénylegények, A veréb is madár, Sose halunk meg, Honfoglalás; Tévéfilmekben: Fáklyaláng, Princ a katona, Bors, Egy óra múlva itt vagyok, A fekete város, Rózsa Sándor.

Csurka László kiváló beszédtechnikájának, jellegzetes orgánumának köszönhetően rengeteg szinkron alakítás is fűződik nevéhez, számtalan alkalommal szinkronizált filmekben és népszerű rajzfilmekben is. Pl. Ludas Matyi, Macskafogó, Vízipók-csodapók. Színházban és filmekben játszott szerepein túl, megszámlálhatatlan rádiójáték közreműködő művésze volt, emlékezetes, fontos karakterszerepekben.

Csurka László a Jászai Mari-díjat, és a Nemzeti Színház örökös tagja megtisztelő címet is kiérdemelte. Békés város mindig is közel állt szívéhez, nyíltan és büszkén vallja magát békésinek. Felkérésre szívesen vállal előadóművészi közreműködést városi ünnepségeken. Gyermekkorának legszebb évei és az itt élő család mindig is hazavonzotta, legutóbb az Asztalos kút avatásán édesapjának békési kötődésű regényéből olvasott fel felejthetetlen stílusban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.