2020. június 15., 10:17

Több leszel, ha alkotsz

Számos pályamunka érkezett a Hagyományok Háza "Most van időm alkotni! - Több leszel, ha alkotsz" címmel, a karantén időszaka alatt meghirdetett pályázatára. A legszebb munkákat az intézmény weboldalán tekintheti meg a közönség.

Hagyományok Háza Nyitott Műhely
Fotó: Hagyományok Háza - Nyitott Műhely

A Hagyományok Háza a "Maradj otthon!" felhíváshoz csatlakozva hirdette meg alkotói pályázatát népi kézművesek számára. A felhívásra 127 alkotótól 158 pályázat érkezett.

A munkák mellé történteket is vártak arról, mi ihlette az adott tárgyak készítését - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Péter Szidónia népi iparművész, a Hagyományok Háza kézműves osztályának vezetője elmondta, hogy a pályázatra a csipkekészítéstől a szőnyegszövésen, a bőrművességen és a kosárfonáson át számos alkotás érkezett, emellett sokan bútorfestéssel pályáztak.

Közlése szerint a pályázati felhívást úgy fogalmazták meg, hogy azok se érezzék kizárva magukat, akik első tárgyukat készítik el.

Rejtett céljuk az volt, hogy a pályázók azt is fogalmazzák meg, hogy hogyan érzik magukat az adott pillanatban, mit jelent nekik az alkotás.

A zsűri döntése alapján a legszebb alkotásokat és a hozzájuk kapcsolódó személyes történeteket a Hagyományok Háza online felületein teszik közzé, jövőre pedig egy kiállítást szerveznek belőlük - mondta el Péter Szidónia.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.