2020. június 18., 14:47

130 évvel ezelőtt születtek a Ferenczy-ikrek

1890-ben ezen a napon született Szentendrén a magyar képzőművészet méltón híres ikerpárja, Ferenczy Béni és Ferenczy Noémi. Pályájuk már szinte a születésük pillanatában eldőlt, hiszen szüleik is festőművészként tevékenykedtek, sőt bátyjuk is festő, grafikus lett.

Galéria
+7 kép a galériában
Az ikrek

Ferenczy Béni a képzőművészeten belül sokrétű tevékenységet folytatott, a festészettel, a szobrászattal, az érmékkel, az illusztrátori munkával egyaránt foglalkozott.Tanulmányait a nagybányai festőiskolában kezdte Réti István irányítása mellett, majd Firenzében, Münchenben, Párizsban folytatta. Húsz év kényszerű emigráció után csak 1938-ban tért haza.1945-1950 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett, az 50-es években könyvek illusztrálásából élt. Az 1956-ban kapott agyvérzése után --1967-ben bekövetkezett haláláig --már csak bal kézzel alkotott.

A művész pályáját kísérletező festőként kezdte, szobraiban a klasszicizmus jegyei dominálnak, emlékeztetve az ókori görög szobrok világára. Grafikusként pedig a magyar rajzművészet legjelentősebb képviselői közé tartozik. Bár műveinek jelentős része szétszóródott a világban, a Magyar Nemzeti Galéria és a szentendrei Ferenczy Múzeum anyaga teljes áttekintést nyújt munkásságáról.

Ferenczy Noémit elsősorban gobelinművészként tartjuk számon. Bár ikertestvéréhez képest később kezdett érdeklődni a művészet iránt, alig töltötte be a 21. életévét, amikor Párizsba ment, hogy megtanulja a falikárpitszövést.1932-ig zömmel Nagyváradon és Brassóban élt, majd Budapestre költözött.1935-ben két nagysikerű kiállítást rendeztek műveiből Hollandiában.1945-től 1957-ben bekövetkezett haláláig a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt.

Ferenczy Noémi megújította a kárpitművészetet. A korábbi gyakorlattal ellentétben nemcsak tervezte, maga is kivitelezte műveit növényi festékekkel színezett gyapjúfonalakból. Gobelinjein nem a megszokott idilli tájak domináltak, nála a figura és a természet ábrázolása, sőt egyedi színvilága egyaránt fontos szerepet játszott. Stílusteremtő művésznek számított, lenyűgöző mély líraisággal. Műveinek utolsó nagy kiállítására idén abban a szentendrei Ferenczy Múzeumban került sor, amely hagyatékának nagyrészét is gondozza

Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.