Hetvenöt éve történt: Őszintén a partizánharcokról
Úgy féltávon, a katonai lőtérre tartva, a lőtér parancsnoka megállított az autómmal és megkérdezte, hogy szeretnék-e olyat látni, amit még biztos, hogy nem láttam. Ebből a szempontból igaza volt. Vagy 80-90 állítólagos német kém feküdt két hosszú tömegsírban, amit mutatott. A lőtérparancsnok erre megkérdezte tőlem: „Remélem egyetért velünk abban, amit az ellenségeinkkel tettünk?“ Én a kérdésétől szóhoz sem tudtam jutni, mert a szörnyű látványtól torkomon akadt a szó. Hetvenöt éve történt című történelmi sorozatunk legújabb epizódja következik.
Gustáv Husák visszaemlékezésén kívül 2011-ben a Szlovák Nemzeti Felkelés egy másik aktív résztvevőjének visszaemlékezése látott napvilágot, amelyből a partizánharcok alaposabb megismerése érdekében érdemes idézni és a leírtakat megjegyezni. Szerzője Samuel Karol Korbel (1909-1997) generális, a felkelés idején katonai főügyész, aki emlékiratában a hős partizánok legendájáról a következőket mondja:
A Szlovák Nemzeti Felkelés vezetésében a gyűlölködés és az egymást ért sérelmek miatt a leszámolás olyan méreteket öltött, hogy nagyon sok fontos vezető beosztású ember ártatlanul, tömegsírokban fejezte be az életét. Egy ilyen tömegsír található a Besztercebányától 6-8 kilométerre levő Felsőmicsije (Horná Mičiná) hegyifalu mellett is.
„Úgy féltávon, a katonai lőtérre tartva, a lőtér parancsnoka megállított az autómmal és megkérdezte, hogy szeretnék-e olyat látni, amit még biztos, hogy nem láttam. Ebből a szempontból igaza volt. Vagy 80-90 állítólagos német kém feküdt két hosszú tömegsírban, amit mutatott. A lőtérparancsnok erre megkérdezte tőlem: „Remélem egyetért velünk abban, amit az ellenségeinkkel tettünk?“ Én a kérdésétől szóhoz sem tudtam jutni, mert a szörnyű látványtól torkomon akadt a szó. Nos, látva magam körül a részeg szovjet és saját partizánjainkat, megerőltettem magam és a kérdésre igenlő választ adtam."
Csak megjegyzem, hogy ezek között a fiatal katonai kémelhárítók között szolgált Edvard Kosmel, Bedřich Smetana és Jozef Jančo a ligetfalui tömegmészárosok is.
Kik gyilkoltak Felsőmicsijén? Úgy gondolná az ember, hogy erre a kérdésre Samuel Karol Korbel tábornok, a SZNF kiemelkedő katonai vezetőjének és katonai ügyészének visszaemlékezése és jelentése alapján teljesen világos a válasz. Az eltelt 75 év alatt azonban a hazugsággyárak Szlovákia szerte is beindultak és a gyilkosokból lassan hősöket faragtak.
Korbelt, véleménye miatt Gottwald hatalomátvétele után (1948. február 25.) menesztették a Csehszlovák Hadsereg kötelékéből. Mivel az élete is veszélyben forgott, 1949-ben Nyugat-Németországba szökött. Később a családjának is sikerült utána menni, így 1951-ben számukra biztonságosabb helyre, Ausztráliába emigráltak. Itt éltek 1997-ben bekövetkezett haláláig.
Nézzük meg a mai valóságot a partizánok Felsőmicsijén történt kivégzésének ügyében: mit mondanak róla a „történészek“ vagy inkább a történelemkönyvekben a „névtelen források“?
Ma nagyon ellentmondásos információk léteznek a Felsőmicsijén, a lőtér előtt területen a partizánok által elkövetett tömegmészárlásról. Korbel tábornokot meghazudtolva, az egyik forrás azt állítja, hogy 1944 novemberében itt a német fasiszták gyilkoltak, összesen 63 személyt végeztek ki, többek között 23 elítéltet a besztercebányai kerületi börtön foglyai közül.
Egy másik forrás ugyan megerősíti, hogy itt már 1944 szeptemberében a partizánok 50 civil személyt gyilkoltak le. Ugyan az a személy, aki Korbel tábornokot is megszólította állítja, hogy a kivégzett civilek német kémek voltak. A lőtér parancsnoka elismerte, hogy Samuel K. Korbel tábornok, a SzNF magasrangú tisztje és főügyésze a történtekről saját szemével szeretett volna meggyőződni, de mivel felfegyverzett partizánok vették körül, amikor itt járt, ezért nem mert szólni és tenni semmit. Legalább is a látogatásáról ezt állította később a lőtérparancsnok.
A harmadik verzió szerint Felsőmicsije két tömegsírjában a német nácik és a partizánok áldozatai egyaránt nyugszanak. Ezért Ján Stanislav történész azt szeretné, ha újra kivizsgálnák az ott történt eseményeket. „A tragédia kapcsán túl sok kérdőjel merült fel, ami nyitottá teszi a történet végét“ - nyilatkozta.
El kell mondanom, nem ez az első eset, amely az eltelt 75 év után is, a tragédiák újbóli megnyitását, az áldozatok földi maradványainak kihantolását és nemzetközi katonai bizottság vizsgálatát teszi szükségessé. Nemcsak a pozsonyligetfalui haláltábor áldozatai számának és halálának oka miatt, hanem az összes kárpáti németek és a velük élt magyarok ellen 1944 tavasza és 1945 augusztusa között elkövetett kivégzések, tömegmészárlások kapcsán is!
Követnünk kell František Hýbl přerovi történész ismerősöm oknyomozó tevékenységét, aki a Přerov mellett, Horní Mostěnice határában kivégzett dobsinai és környékbeli áldozatok földi- és urnamaradványainak kihantolásával kétséget kizáróan megállapította a kivégzettek számát. Új síremlék felavatása és gyászszertartás mellett, 2016. december 16-án újra eltemették mind a 267 legyilkolt személyt. Mondanom sem kell, hogy eddig a dátumig a mostěnicei Svéd sáncon kivégzett dobsinai és környékbeli családokról azt tudtuk, hogy 265 volt a kivégzett gyermekek (74), nők (120) és férfiak (71) száma. 2016. decemberében derült ki, hogy egy gyermekkel és egy férfival több volt az áldozat, vagyis összesen 267!
A gyermekek esetében az a négyéves kisfiú maradt ki a létszámból, akit Karol Pazúr parancsnok a főút és a mezei út kereszteződésénél még a pihenő után, a barokk keresztnél lőtt fejbe, mert nem akart a csoporttal tovább menni. A férfiak közül pedig nem számították a csoporthoz azt a Horní Mostěnice faluból származó sírásót, aki nem volt hajlandó pisztolyt fogni és a gyermekekre lőni. Pazúr ezért őt is fejbe lőtte!
Most már biztosan tudjuk, hogy Přerov mellett 1945. június 18-ról 19-re virradóra a pozsonyligetfalui 17. csehszlovák gyalogezred katonái Katol Pazúr vezetésével 75 gyermeket, 120 nőt és 72 férfit végeztek ki.
Ugyanezt a feladatot kell elvégeznünk – ha 75 év múltán is – az összes, főleg Szlovákiában található 211 tömegsír (5304 fő?) áldozatának esetében is, és pontosítani kell a kivégzettek számát, majd az őket megillető gyászszertartással, egy-egy főhajtással újra eltemetni őket!
A tisztelet kijár minden ártatlan áldozat emlékének, álljon az a barikád bármelyik oldalán!
Béke poraikra!
