1900 március 18-án született Rimaszombatban nemesi ősöket is számon tartó polgári értelmiségi család első gyermekeként.
A díj a 15 és 35 év közötti népművészeti alkotó- és előadóművészek részére adományozható.
Az Orvosi Hetilapnak nemcsak állandó szerzője, hanem szaklektora is orvostörténeti témákban.
A zenekar frontemberét eddig kizárólag angol nyelven hallhattuk énekelni.
A felszabadult idő nyomában...
2001-ben egy olyan könyvvel jelentkezett, amely a legszigorúbb szakmai kritikát is elbírja.
A világhírű építészt a milánói San Giuseppe kórházban ápolták, ahol vasárnap reggel hunyt el.
Az Arizóna énekesnője ma este 19:30-kor folytatja a mesefelolvasást, az pedig még titok, hogy melyik mesét olvassa fel a közönségnek.
A sorozat célja, hogy méltó módon emlékezzen meg a hányattatott sorsú költőről és a 75 évvel ezelőtti eseményekről.
Nem maradunak zene és színház nélkül.
Szerintem a fotónak van egy nagyon érdekes tulajdonsága: a fotó igaz. Lehet tiszta vagy zavaros is, de a fotós arra törekszik, hogy a képen rend legyen. Ezt a két szót emelném ki: igaz és rend.
Olyan énekesekkel lépett fel mint Waldemar Matuška, Karel Gott és mások. Évekig a prágai Rokoko színházban, majd a Semafor társulatában is szerepelt.
A színházban a napokban elmaradt előadásokra már megvásárolt belépőjegyek munkanapokon 9 és 12, illetve 13 és 15 óra között visszaválthatók a jegypénztárban.
Tradíciók és reflexiók a Hagyományok Házában.
Bemutatkozott az Opus irodalmi lap.
Csaknem harminc éven át az AFP francia hírügynökségnél dolgozott, a kelet-európai országok eseményeinek kommentátoraként.
Szlovákia legnagyobb magyar gyermek- és ifjúságnevelő szervezete az elmúlt három évtized során töretlen lelkesedéssel végezte és végzi önkéntes nevelőmunkáját.
Kovács Ágnes munkássága előtt tiszteleg a Hagyományok Háza.
Az egyesült államokbeli fesztiválon az előválogatás után 107 film került a versenyprogramba.
Elhalasztják az Amerikai Egyesült Államok egyik legjelentősebb zenei fesztiválját.
Tavaszi kézműves vásárra látogathattak el az érdeklődők az érsekújvári császári-királyi lovardába a vasárnapi napsütésben.
A Pósfa zenekar egyik célja, hogy felélesszék az egykori falusi vonós cigánybandák zenei hagyományát, szokásait, jellegzetességeit, s ezt úgy valósítják meg, hogy táncosoknak muzsikálnak.
Rengeteget dolgozott színpadon és filmen is.