A Selmeci Akadémia igazgatója
Vagy tíz éve egy szlovák szakszöveg magyar fordításának ellenőrzésére kértek fel, amelyet a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia múltját bemutató kiállítás katalógusába szántak. Sajnos a szlovák szerzők elég lekezelően írtak az intézmény történetének 1867–1918 közötti fél évszázadáról. Éppen arról az időszakról, amikor végre magyar nyelven folyhatott az oktatás. Korábbi színvonalához képest hanyatlásként jellemezték az időszakot, és azt bizonygatták, hogy az intézményből távozni kényszerült német professzorok helyére került magyarok voltak ebben a ludasak. Ez a nyilvánvaló elfogultság nem meglepő, de sehogyan sem egyeztethető össze a tényekkel.
A magyar tudomány- és technikatörténet szemszögéből nézve kiemelkedő időszaka volt ez az Akadémiának, de születtek ebben az időben olyan eredmények és felfedezések is, amelyek jelentős európai visszhangot kaptak. Ezúttal Farbaky István életét és munkásságát szeretném röviden összefoglalni.
Oktatóként elsősorban a bányagépek elméletét és gyakorlati alkalmazását adta elő hallgatóinak, de sokirányú érdeklődése folytán őt tekintik nemcsak a magyar bányászati és bányagéptani szaknyelv egyik megteremtőjének, hanem a magyar erdészeti szaknyelv egyik jeles fejlesztőjének is, miután az ő igazgatósága idején tértek át az erdőmérnökök magyar nyelvű képzésére. Emellett meghatározó szerepe volt az Erdészeti Lapok megalapításában és szerkesztésében is.
Az Akadémia infrastrukturális bővítése számos műszaki problémába ütközött. Elsősorban a belső terek megvilágítása jelentett gondot.
Az elektromos árammal működtetett izzók éppen csak megjelentek az Atlanti-óceán túlsó partján, tájainkon ilyen áramforrásokat még nem ismertek. A gázvilágítás gyenge fényereje miatt nem jöhetett szóba, a magyar találmánynak tekinthető dinamó pedig csak nagyobb kivitelben lett volna képes a szükséges elektromos energiát megtermelni.
Az egyetlen megoldás az áram összegyűjtése és a felhalmozott villamos energia folyamatos elvezetése lett volna. Az akkoriban használt galvánelemek és -telepek ereje azonban ehhez gyenge volt. 1880 táján azonban megjelentek az első ólomakkumulátorok, amelyek hosszú távon tudtak volna áramot biztosítani. Ezeket laboratóriumi dinamókkal is fel lehetett tölteni.
Farbaky István 1892-ben nyugalomba vonult, de a közéletben továbbra is aktív szerepet vállalt. Amikor 1918-ban a selmeci főiskola költözni kényszerült, ő már nem tartott Sopronba, hanem maradt Selmecbányán, ahol 1928. december 3-án hunyt el.
Megjelent a Magyar7 2020/34. számában.
