Janko Jesenský politikai karrierje mellett íróként is beírta magát a legnagyobbak közé.
Léphaft Pál vajdasági magyar újságíró, karikaturista három szövegét hoztuk el önöknek.
A hétvégén ismét telt ház volt a nagykéri kultúrházban, ugyanis 19. alkalommal rendezték meg a régió közkedvelt táncházát és kalácssütő versenyét.
A filmes mezőnyben a legjobb vígjáték vagy musical kategória fődíját Jacques Audiard Emilia Pérez című filmje vitte el, a drámák közül pedig Brady Corbet A brutalista című alkotása kapta meg a fődíjat.
A Pro Museum Társulás könyvsorozat keretében nemrég megjelent kötet Komáromban több helyen megvásárolható.
A 14 filmes és 13 televíziós kategóriában átadott díjakról az utóbbi két évben több mint 300 tagúra bővült újságírószervezet dönt szavazással.
Kevesen tudják hogy Szombathy Gyula anyai ágon a Felvidékről származik, s élete egyik első nagy színházi sikere Kassához köti.
Alan Connor nagysikerű könyve, amely a bestseller könyvek listáján is előkelő helyet foglal el, magyar fordításban már megérte a negyedik utánnyomást.
Aki szívesen megnézné a kiállítást, annak igyekeznie kell, mert az csak január 26-áig látogatható.
A helytörténeti munka Falufény – Egy felvidéki község a második világháborúban címmel jelent meg, s a Garam menti Kőhídgyarmat lakosainak megpróbáltatásairól szól.
Új zenei hanghordozóval jelentkezett Szlezák Erika nótaénekes. Az új cédén állandó színpadi partnerével, Cséfalvay Zsolttal éneklik a legismertebb, hangulatos magyar mulatós nótákat.
A magyar és a szlovák költészet egy-egy megkerülhetetlen, de ugyancsak vitatott képviselője születésének kerek évfordulójára kell(ene) emlékeznünk.
Dupla vagy semmi...?!
50 éves a Szabó Gyula Alapiskola. Ennek apropóján egy impozáns kiadvány is napvilágot látott. Aki szerencsés, az talán még hozzájuthat egy-egy példányhoz az iskola épületében.
Az olvasóink nevében is gratulálunk...!
A felújított filmek gyakran tartalmaznak új jeleneteket, amelyekhez új szinkronhangokat kell készíteni.
A Csemadok január 19-én Galántán emlékezik meg a magyar kultúra napjáról.
Legigényesebb írói vállalkozása az asszonysorsokat megörökítő tetralógiája.
2024-ben több mint 100 színházi előadást, kulturális eseményt és közművelődési programot valósított meg a társulat.
Hogy legyen erőnk eldönteni, a körülmények áldozatai leszünk-e vagy szabad emberek.
Sokan a Hegedűs a háztetőn Tevjéjeként emlékeznek rá.
A virtuális világkép uralma sokkal nagyobb veszélyt rejt magában, mint a kábítószer vagy a nyílt, durva erőszak.
Filmvásznon a sikeres színmű.
December 21-én és 22-én, majd januárban is látható a produkció.