A szentimentalista
A budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban márciusban nyílt kiállítás azokból a fotókból merített, amelyeket a világhírű fotográfus, André Kertész halála évében, gyermekkora legkedvesebb helyszínének, Szigetbecsének ajándékozott. Összesen 120 darab, eredeti, szignált fényképet, olyanokat, amelyek az idő próbáját már kiállták, illetve a mester 12 franciaországi és hét amerikai képe is bekerült a tárlatba.
André Kertész 1912-ben kapott egy fényképezőgépet, és elindult az életében az a kísérletező, a világra rácsodálkozó folyamat, amely idővel a hivatásává is vált. Autodidakta módon tanult fényképezni, előhívni, nagyítani. Legelső fényképei közül néhány, az Édes álom és az Áprilisi hó is bekerült a kiállítás anyagába. Kompozíciós képessége korán megnyilvánult, az összképből mindig merész szerkesztéssel emelte ki a számára fontos részletet.
1919-ben sok időt töltött Szigetbecsén és Dunaharasztiban, 1925-ben magánéleti és szakmai okokból Párizsba emigrált. Kapcsolatba került a modern mozgalmakkal és olyan művészeket fényképezett, mint Tristan Tzara és Marc Chagall. Két év múlva már egyéni kiállítása nyílt Párizsban, ezen látható volt az egyik legismertebb alkotása, a Chez Mondrian, és csakhamar neve lett a szakmában. Ekkor vásárolta első Leica fényképezőgépét, felkérést kapott a Vu magazintól és 1929-ben már Németországban állított ki. 1932-ben 35 fotóval ő is részt vett New Yorkban a Modern Európai Fotográfia című tárlaton. 1933-ban felkérték a Torzulások című aktsorozat elkészítésére, ekkor vette feleségül a még Pesten megismert Salamon Erzsébetet.
1934-ben adta ki a Párizs, André Kertész szemével című könyvét, illetve ekkor illusztrálta Bölöni György Az igazi Ady című kötetét. Amikor a csökkenő megrendelések és a közelgő háború szele miatt egyre kevésbé érezte biztonságban jövőjét Párizsban, elfogadta az Amerikai Egyesült Államok egyik nagy reklámvállalatának a felkérését, amely állandó munkatársi státuszt ajánlott neki. Bár csupán egy évre szerződött volna, a történelem alakulása miatt végérvényesen New Yorkban maradt a feleségével és szabadúszó fotográfusként a világ különböző lapjainak dolgozott.
A világhírt az 1963-as IV. Velencei Fotográfiai Biennálé hozta meg számára, amikor aranyérmet nyert, majd egyre több országban nyílt kiállítása, és 1974-ben elnyerte a Guggenheim-ösztöndíjat is.
1984-ben Franciaországra hagyta archívumát, negatívjait és diapozitívjait. 1985-ben Szigetbecsének adományozta 120 eredeti, szignált fotóját, valamint a Barátaink az állatok című könyvének kizárólagos magyarországi kiadási jogát. Ugyanebben az évben halt meg New York-i otthonában, 91 évesen. A szigetbecsei André Kertész Emlékmúzeum 1987. május 30-án nyílt meg.
Az egyetemes fotótörténet egyik meghatározó alakja 70 éves pályafutása alatt megteremtette a modernista fotográfia vizuális nyelvét. Fotóit az emberi lélek megértése, a hétköznapi élet szépségeinek felismerése jellemezte. Életútját sokszor az érzelmi viszonyulásai határozták meg. Nagyon szoros kapcsolat fűzte édesanyjához, két testvéréhez, az avantgarde nagyjaihoz és a feleségéhez. Az érzések megélése és kifejezésének igénye egész életét meghatározta. Született szentimentalistának tartotta magát.
A tárlat Rezdülések elnevezésű részén tekinthetők meg a frontélményei, a háborús hétköznapok, a Levelet író katona, a Sebesült bajtársak, a Latrinán ülő bakák és a Patakparton tetvészkedő önportré című fotók. A természet a szabadság érzetét keltette benne, ez az élmény fiatalon Szigetbecséhez és Dunaharasztihoz kötötte. Ezeken a fényképeken legfőbb modellje öccse, Jenő volt. A fotók a pusztulással szemben az élet igenlését tükrözik. Az egészséges életmód már ifjú korában is téma volt számára.
Egyetlen fotóval is képes volt egész történeteket elmesélni, költői szimbólumokat, többrétegű jelentéstartalmakat rejtve képeibe. Többször is alkalmazott ellenpontokat: régi-új, haladás-statikusság, realitás-illúzió. Bár a külvilágról tudósított, saját magát is a történések fontos szereplőjének tartotta. Ezt bizonyítják a pályája során megalkotott önarcképei. Egy esztergomi uszodában készült a Víz alatt úszó című fotográfiája, lenyűgözte a víz visszatükröződése és torzító hatása.
Kertész képei sohasem kiabálók, soha nem erőszakolják rá magukat a nézőre. Felvételeire a megfogalmazás finomsága és az élmény hitelessége jellemző – írta Urszula Czartoryska lengyel művészettörténész André Kertészről szóló írásában. Aki kedvet kapott ahhoz, hogy személyesen is megtekintse alkotásait, Budapesten a Nagymező utcában, hétfő kivételével hétköznapokon 13 és 18 óra között, hétvégén pedig 10 és 18 óra között teheti meg.
