Életét adta a városáért
Késmárk városa talán legmozgalmasabb évtizedeinek, az 1680–1710 közötti esztendőknek vitathatatlanul Kray Jakab (1661–1709) volt a legjelesebb alakja. Felmenői a morvaországi Přerovból kerültek a Felvidékre, bár mondhatnánk azt is, hogy evangélikus hitük miatt – a jezsuiták üldözése elől – ide menekültek.
Jakab már Bártfán látta meg a napvilágot. Noha származását tekintve német volt, debreceni diákoskodása idején megtanult magyarul, sőt naplót is vezetett nyelvünkön, és ebből olyan dolgokat is megtudhat az ember, amelyeket a hivatalos dokumentumokban nem szoktak emlegetni.
Igaz, főjegyzőként is inkább bonyolult diplomáciai teendők kötötték le ideje nagy részét. Egy olyan vitás ügyet kellett volna sikeresen rendeznie, amely Késmárk városa és a Thököly család várkastélya miatt támadt ellenségeskedésből fakadt. Kray Jakab éveken át hol Pozsonyban, hol Bécsben kilincselt különböző befolyásos (vagy annak tartott) személyeknél, hogy elismerjék Késmárk tulajdonjogát a város falain belül (!) álló várkastélyhoz és egyéb birtokokhoz.
Közben azonban gróf Rueber Ferdinánd állítólag visszavásárolta ezt a birtokot, mivel a család egyik ősétől került a Thököly család tulajdonába. A helyzetet nyilván bonyolította, hogy Thököly Imre (1657–1705), Felső-Magyarország fejedelme átmenetileg visszavette késmárki birtokait, de a kuruc vezér bukását követően Rueber ismét bejelentette igényét a várra és tartozékaira, amit viszont a késmárkiak szerettek volna megakadályozni. Ebben a hosszan elhúzódó és a császári hivatalnokok korrupciójáról ékesen tanúskodó jogi csűrés-csavarásban Kray Jakab hősiesen helytállt és végül sikerült kompromisszumra jutnia.
Amikor II. Rákóczi Ferenc 1703-ban zászlót bontott és elindult a nevével fémjelzett szabadságharc, Késmárk városa is a nagyságos fejedelem oldalára állt.
Kray Jakab az egyik legodaadóbb és mindvégig hűséges híve lett Rákóczinak.
A nagyságos fejedelem nemcsak diplomataként vette igénybe szolgálatait, hanem gazdasági jellegű ügyek és a francia udvar által kiutalt, de sok kézen át érkező anyagi támogatások intézését (pontosabban behajtását) is rábízta. Most látta csak igazán hasznát azoknak a tapasztalatainak, amelyekre még Késmárk főjegyzőjeként, majd főbírójaként tett szert.
Az 1708-as, kuruc szempontból végzetes trencséni csata után is megmaradt a fejedelem hűségén, és amikor Siegbert Heister (1646–1718) császári tábornok sorra foglalta el az addig a kurucokat támogató szepességi városokat, Késmárkon Kray Jakab, illetve két társa, Lány Márton (? – 1709) és Toperczer Sebestyén (? – 1709) túsznak ajánlkoztak annak fejében, hogy a labancok megkímélik a város lakóit és lehetővé teszik számukra a szabad elvonulást. Heister elfogadta az alkut, de a három városatyát 1709. december 16-án kivégeztette és az akkori temető kerítésén kívül temettette el őket. Évtizedekkel később a temetőt bővíteni kellett, és a három sír is a temetőbe került, ami lehetőséget teremtett egy síremlék felállítására.
Megjelent a Magyar7 2024/36. számában.