2024. szeptember 11., 11:55

Életét adta a városáért

Késmárk városa talán legmozgalmasabb évtizedeinek, az 1680–1710 közötti esztendőknek vitathatatlanul Kray Jakab (1661–1709) volt a legjelesebb alakja. Felmenői a morvaországi Přerovból kerültek a Felvidékre, bár mondhatnánk azt is, hogy evangélikus hitük miatt – a jezsuiták üldözése elől – ide menekültek.

kray
Kray Jakab
Fotó: Magyar7/Archív felvétel

Jakab már Bártfán látta meg a napvilágot. Noha származását tekintve német volt, debreceni diákoskodása idején megtanult magyarul, sőt naplót is vezetett nyelvünkön, és ebből olyan dolgokat is megtudhat az ember, amelyeket a hivatalos dokumentumokban nem szoktak emlegetni.

1685-ben Késmárk városa főjegyzőnek hívta meg a 24 éves férfit, aki nem is sejthette, milyen felelősségteljes feladatok várják őt nemcsak ebben a tisztségében, hanem később a város főbírájaként, majd élete utolsó néhány évében II. Rákóczi Ferenc diplomatájaként.

Igaz, főjegyzőként is inkább bonyolult diplomáciai teendők kötötték le ideje nagy részét. Egy olyan vitás ügyet kellett volna sikeresen rendeznie, amely Késmárk városa és a Thököly család várkastélya miatt támadt ellenségeskedésből fakadt. Kray Jakab éveken át hol Pozsonyban, hol Bécsben kilincselt különböző befolyásos (vagy annak tartott) személyeknél, hogy elismerjék Késmárk tulajdonjogát a város falain belül (!) álló várkastélyhoz és egyéb birtokokhoz.

A viszály régebbi keletű volt, és a Wesselényi-féle Habsburg-ellenes összeesküvésben való részvétele miatt vagyonelkobzásra ítélt Thököly István (1623–1670) halálát követően sem jutott nyugvópontra, noha III. Ferdinánd kilátásba helyezte a késmárkiaknak, hogy elsőbbségi jogot kapnak a várra.

Közben azonban gróf Rueber Ferdinánd állítólag visszavásárolta ezt a birtokot, mivel a család egyik ősétől került a Thököly család tulajdonába. A helyzetet nyilván bonyolította, hogy Thököly Imre (1657–1705), Felső-Magyarország fejedelme átmenetileg visszavette késmárki birtokait, de a kuruc vezér bukását követően Rueber ismét bejelentette igényét a várra és tartozékaira, amit viszont a késmárkiak szerettek volna megakadályozni. Ebben a hosszan elhúzódó és a császári hivatalnokok korrupciójáról ékesen tanúskodó jogi csűrés-csavarásban Kray Jakab hősiesen helytállt és végül sikerült kompromisszumra jutnia.

Amikor II. Rákóczi Ferenc 1703-ban zászlót bontott és elindult a nevével fémjelzett szabadságharc, Késmárk városa is a nagyságos fejedelem oldalára állt.

Kray Jakab az egyik legodaadóbb és mindvégig hűséges híve lett Rákóczinak.

A nagyságos fejedelem nemcsak diplomataként vette igénybe szolgálatait, hanem gazdasági jellegű ügyek és a francia udvar által kiutalt, de sok kézen át érkező anyagi támogatások intézését (pontosabban behajtását) is rábízta. Most látta csak igazán hasznát azoknak a tapasztalatainak, amelyekre még Késmárk főjegyzőjeként, majd főbírójaként tett szert.

Az 1708-as, kuruc szempontból végzetes trencséni csata után is megmaradt a fejedelem hűségén, és amikor Siegbert Heister (1646–1718) császári tábornok sorra foglalta el az addig a kurucokat támogató szepességi városokat, Késmárkon Kray Jakab, illetve két társa, Lány Márton (? – 1709) és Toperczer Sebestyén (? – 1709) túsznak ajánlkoztak annak fejében, hogy a labancok megkímélik a város lakóit és lehetővé teszik számukra a szabad elvonulást. Heister elfogadta az alkut, de a három városatyát 1709. december 16-án kivégeztette és az akkori temető kerítésén kívül temettette el őket. Évtizedekkel később a temetőt bővíteni kellett, és a három sír is a temetőbe került, ami lehetőséget teremtett egy síremlék felállítására.

Megjelent a Magyar7 2024/36. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.