2022. január 23., 11:01

Leporolt históriák: Bárdos Artúr búcsúztat

A magyar színháztörténet egyik jeles alakja volt Bárdos Artúr (1882–1974) színházigazgató, rendező, esztéta, író, dramaturg, lapszerkesztő. Költőként és újságíróként indult, több színházi és zenei hetilapot is alapított, de ezek rövid életűeknek bizonyultak.

Bárdos Artúr
Fotó: Archívum

1908-ban Berlinben, majd Hamburgban és Lipcsében vállalt munkát, elsősorban dramaturgként tevékenykedett, közben Londonba is átruccant, ahol a legújabb színházi törekvéseket tanulmányozta. 1910-ben már ismét Budapesten tartózkodott és elindította a Színjáték című, színvonalasnak tartott, de kérészéletű szaklapot. 1911-ben a világhírű rendező Max Reinhardt (1873–1943) asszisztense lett a berlini Deutsches Theaterben. A német fővárosból másfél év után hazatérve Budapesten több színházat is alapított, ezek közül a később Belvárosi Színház néven elhíresült társulat volt a legsikeresebb és a leghosszabb életű (még a második világháborút is túlélte, és amikor 1949-ben államosították, két évvel később nevet változtatva, Katona József Színházként a Nemzeti Színház „kamaraszínházaként” működött tovább). 

Bárdos a Belvárosi Színház igazgatója volt kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1948-ig. Még az első világháború alatt sikerült nyereségessé tenni a színházat, a háborút követő nehéz esztendőkben viszont szinte mindent elölről kellett kezdenie. Közben 1921–1926-ban a pesti Renaissance Színház alapító igazgatójaként is szorgoskodott, majd négy évre ismét Berlinbe ment, ahol egy színvonalas, de rövid életű színházat alapított. Amikor a csőd elkerülhetetlenné vált, hazatért és 1932-től ismét átvette a Belvárosi Színház irányítását. Egyik legsikeresebb előadása George Bernard Shaw Szent Johanna című darabjának a színrevitele volt 1936-ban. A címszerepet a selmecbányai születésű Bulla Elma (1913–1980) alakította, aki korábban éppen azokban az években dolgozott Max Reinhardttal (1928–1934 között), amikor Bárdos is Berlinben élt, tehát már innen ismerhette őt. 

Nemcsak Bulla Elma pályáját egyengette később, hanem sok más tehetséges fiatal színészt is ő indított útjára, illetve karolt fel, például a szenici vagy másként szénásfalui (ma: Bzenica) születésű Simonyi Máriát (1888–1959), Móricz Zsigmond második feleségét, Harmos Ilonát (1885–1967), Kosztolányi Dezső feleségét, Gellért Lajost (1885–1963) és másokat.

1938 után zsidó származása miatt visszavonult a nyilvános szerepléstől. A háború alatt két könyvet is írt (Játék a függöny mögött; A színház műhelytitkai). 1945-ben ismét a Belvárosi Színház igazgatója lett, 1948-ban pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen magántanárként színháztudományi előadások megtartására kérték fel. 

A kommunisták hatalomra kerülését követően 1949-ben az USA-ba emigrált. Az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádió munkatársaként elsősorban színházi témájú jegyzeteivel jelentkezett. 1974. augusztus 10-én, 92 évesen hunyt el Buffalóban, de végakarata szerint Budapesten helyezték örök nyugalomra. Bárdossal kapcsolatos az alábbi történet. 1942-ben 50 éves korában elhunyt Petheő Attila jeles színművész, akit a sírnál Bárdos búcsúztatott. Szinte elcsukló hangon kezdte: „Isten veled, felejthetetlen barátom, Petheő Attila. Isten veled, drága művészem, akit egykor én fedeztelek fel, mint ahogy felfedeztem Bulla Elmát, Gaál Franciskát, Mezei Máriát, Tőkés Annát, Páger Antalt…” És még hosszan sorolta a neveket, de a mellette álló kiváló színművész, Somlay Artúr hozzáhajolt és csendesen odasúgta Bárdosnak: „Artúr… bocsánat ... nem téged temetnek…”

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.