Ünnepelt színész, császári besúgó
A hivatásos magyar színjátszás kezdetei időben egybe esnek II. József császár – a kalapos király – uralkodásának (1780–1790) utolsó éveivel és a francia felvilágosodás eszméinek magyarországi térhódításával.
A németesítést erőltető reformer uralkodó törekvései paradox módon a magyar írástudók öntudatra ébredését segítették, és ennek eredményeként szervezte meg Kelemen László (1762–1814) az első magyar játékszínt, amely 1790. október 25-én tartotta bemutatkozó előadását a budai német színház épületében.
A darab egy németből fordított munka volt. A címe Igazházi, egy kegyes atya, a fordító és átdolgozó pedig a komáromi születésű Simai Kristóf (1742–1833) piarista szerzetes, drámaíró volt, aki egy kéziratban maradt szakácskönyvet is írt. Kelemen társulata még néhány előadást tartott Pest-Budán, aztán kétéves szünet következett.
Kelemen László 1792 májusában – több kiváló személy anyagi és kapcsolati tőkéje segítségével – újjá szervezte az Első Magyar Színjátszó Társaságot. Az ezt követő négy esztendőben sikerek és kudarcok követték egymást. Elsősorban az anyagi nehézségek és a belső torzsalkodások tették feszültté a társulat tagjai között a viszonyt.
De abban, hogy a Társaság 1796-ban végleg felbomlott nem csekély szerepe volt az egyik vezető és vitathatatlanul tehetséges színésznek, Sehy Ferencnek (1765–1799), aki a közönség kedvence volt ugyan, de állandóan intrikált és megkeserítette néhány színésztársa életét.
A társulat tagja volt egy nemcsak szép, de művelt színésznő, Moór Anna (1773–1841) is, aki Dugonics András Etelka című regényét dramatizálta és nagy sikerrel alakította a címszereplőt. Sehy azonban állandóan piszkálta, mivel egy másik színésznőt szeretett volna előtérbe állítani. Ezt persze nem önzetlenül tette, mivel az illető – egyébként férjezett hölgy – Sehy szeretője volt. Moór Annát ez annyira megviselte, hogy inkább nem lépett színpadra.
Sehyről egyesek tudni vélték, hogy nem ez az eredeti neve, ráadásul megszökött a börtönből, ahová valamilyen csalási ügy miatt zárták. Ezt ugyan nem lehetett bizonyítani, de hogy ez a szóbeszéd elterjedhetett, ahhoz nyilván Sehy izgága és kiszámíthatatlan természete is hozzájárult. Kelemen László kezdettől fogva bizalmatlan volt iránta, és később azt is megélhette, hogy Sehy átvette a helyét az igazgatói poszton. A szóban forgó négy évben egyébként több személycserére is sor került a társulat élén, végül a vállalkozás megszűnt és a színészek egy része Erdélyben próbált szerencsét.
Sehy Ferenc is a kolozsvári magyar társulathoz szegődött és Erdély számos városában sikeres darabok főszerepeiben bizonyította tehetségét. Azt azonban csak kevesen tudták, hogy 1794-ben milyen alávaló dolgot művelt. A legtöbb forrás ugyanis tudni véli, hogy ő volt az, aki a hatóságoknál feljelentette a Martinovics Ignác körül tömörülő magyar jakobinusokat.
Állítólag kihallgatta a Laczkovics János (1754–1795) egykori testőrtiszt házában tartott titkos megbeszélést, és tájékoztatta Bécset. Egy másik verzió szerint Laczkovics inasa volt az, aki az asztal alatt megbújva hallgatta ki az összeesküvőket és számolt be Sehynek az elhangzottakról.
A hatóságok – a látszat kedvéért – Sehyt is megvádolták, de azon a napon, amikor a magyar jakobinusok vezetőit a Vérmezőn lenyakazták, őt szabadon engedték. A büntetést végül mégsem kerülte el. 1799-ben, amikor társulatával Nagyváradon lépett fel, az előadás után beült a közeli borozóba, ahol vitába keveredett néhány katonatiszttel, akiket még az utcán is sértegetett. Ők ezt nem hagyták annyiban, hanem jól elverték, és valaki meg is szúrta. Sehy Ferencre vérben ázva találtak rá, és már nem tudták megmenteni az életét.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/26. számában.