Az úrinők tábora Budavár ostromakor
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc egyik kiemelkedő eseménye volt Buda ostroma és a császári védők felett aratott győzelem. Erről már számos helyen részletesen írtak, arról viszont csak gróf Vay Sándor (alias: Sarolta) 1900-ban megjelent Régi nemes urak, urasszonyok című könyvében olvastam, hogy azokban az emlékezetes napokban (1849. május 16-a és 22-e között) a külső Józsefvárosban, a milimárik lakta Kálvárián a pesti úri társaság ismertebb hölgyei egy kis hősi kolóniát hoztak létre, amelyet Asszony-tábornak neveztek el.
Vay szerint ennek
voltak a tagjai. A társaság nem a szabad ég alatt táborozott, ugyanis az inasok selyemfüggönyökből sátrat vertek, ami a „főhadiszállás” lett.
Igaz, a hölgyek nem az egri nők példáját követve vettek részt a hadi eseményekben, tehát nem öntöttek forró szurkot az ellenségre, puskatöltögetés sem volt, viszont minden éjjel a kálvária egyes stációinál imádkoztak a magyar fegyverek győzelméért, napközben pedig nagy érdeklődéssel hallgatták az egymást váltó küldöncöket a legfrissebb hírekkel. Desewffy grófné „a szellemi élvezetekről is gondoskodott”, meghívta a nemzeti színház két énekesét, akik opera-áriákkal szórakoztatták a hölgyeket.
Május 20-án éjjel végül sor került a döntő rohamra, és hajnalban Inkey Kázmér (1818–1882), a 47. zászlóalj őrnagya elsőként hágott fel a bástyafalra és Püspöky Gracián tűzte ki az első nemzeti zászlót, „amiért jutalmul ezer pengő forintot kapott”. A jó hírrel Patay István pesti térparancsnok érkezett az Asszony-táborba, ahogy Vay megjegyzi:
A hölgyek öröme és lelkesedése szinte az eget verte. „Sírtak és nevettek egyszerre, és aztán térdre borulva imádkoztak, hálát adva a magyar fegyverek diadaláért. Aki csak ráfért, mind fölült Patay hintajára és végigkocsikázták a várost, amely tombolt a lelkesedéstől.”
A jóízűen elfogyasztott ebéd után egy hosszú kocsisor indult Rákosmezőre, ahol az egyik későbbi aradi vértanú, a pozsonyi születésű Aulich Lajos (1793–1849) honvéd vezérőrnagy táborozott, és előtte is tisztelegtek. Este a Nemzeti Színházban díszelőadást tartottak, a társulat Szigligeti Ede 1848-ban írt II. Rákóczi Ferenc fogsága című drámáját vitte színre. Zrínyi Ilonát Jókainé Laborfalvy Róza, Rákóczi Ferencet ifj. Lendvay Márton alakította.
Az előadást a díszpáholyból Görgei Artúr és Aulich Lajos is megtekintette. Az előkelő hölgyek alkotta küldöttség egy szép babérkoszorút nyújtott át a két tábornoknak a „pesti hölgyek a hősöknek” felirattal.
Kovách Gusztiné május 22-én fényes bált adott, ahol a győztes hadvezér és az egész tisztikar megjelent. A szünetben
Maga a kormányzó-elnök csak néhány nappal később érkezett meg Debrecenből Pest-Budára. A pályaudvaron is hölgykoszorú várta: „előkelő mágnásasszonyok, báró Orczyné, Károlyi Györgyné, Csekonicsné, Batthyány Lajosné, Orczy Mária és Tekla bárónők”.
Kossuth Lajos a város utcáin diadalmenetben vonult egészen a lakásáig, „az ablakokból annyi virágot szórtak kocsijába, hogy végre maga is alig látszott a tömérdek rózsától és gyöngyvirágtól. A nap aranyos sugarai pedig beözönlötték a rombadőlt utcákat, fölszárították a kiömlött vért, amelyből a legszebb virág: a népszabadság, az egyenlőség virága sarjadt…”
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/28. számában.
