Leporolt históriák: Egy meteorológus Recsken
Tóth Géza, a magyarországi meteorológia egyik kiemelkedő képviselője 120 esztendeje, 1901. augusztus 14-én Nyitrán született. Még gyermekként Szentendrére került, ahol református teológus édesapja tanítói állást vállalt. Gimnazistaként több idegen nyelvben is elmélyedt, végül mégis a természettudományok iránti vonzalma bizonyult erősebbnek, amikor egyetemre jelentkezett, és 1926-ban matematika–fizika szakos tanári oklevelet szerzett.
1927-ben lett az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet (OMFI) kutatója, de közben 20 éven át a Műegyetem matematika tanszékén is oktatott. Tudósi pályáját a pozsonyi születésű Marczell György (1871–1943) munkatársaként kezdte, és az ő irányításával folytatott magaslégkör-kutatásokat, ami nemegyszer azzal járt, hogy léghajóba ült, és ott végezte el a szélsebesség-, a hőmérséklet- és a légnyomásméréseket. Elsőként figyelt meg Magyarországon szokatlanul nagy (200–330 km/h) szélsebességeket a futóáramlatnak nevezett levegőrétegben.
Tóth Géza léghajós repülései közben beleszeretett a vitorlázó repülőgépekbe is, később ő is oktatta a vitorlázógépek pilótáit, sőt tankönyvet is írt a számukra. A II. világháborút követően a magyar polgári repülés meteorológiai biztosításának az irányítója lett, 1948-ban pedig kinevezték az OMFI igazgatójának.
Ízig-vérig tudós ember volt, a politikába sosem ártotta magát, 1950 júniusában mégis politikai okokból került a hírhedt recski kényszermunkatáborba. Rákosi diktatúrájában persze gyakran megesett, hogy valakit a titkosrendőrség elhurcolt, és rendszerint ítélet nélkül évekre lágerbe kényszerített, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták, és nap mint nap megalázták. Hogy miért lett a munkatábor lakója, azt egykori rabtársa, Faludy György (1910–2006) jeles költő és műfordító írta meg Pokolbéli víg napjaim című visszaemlékezés-kötetében.
„Nyájas és jóindulatú férfinak ismertük, óriási fejével és hatalmas állával, amely elfedte nyakát, sőt melle egy részét is, ő volt a tábor legkisebb embere; az egyetlen, aki az alsó ágysorban egyenesen ülni tudott, anélkül, hogy beverte volna a fejét. Polgári nevén Tóth Gézának hívták; szemtől szembe Géza bácsinak szólítottuk, de háta mögött mindenki Északkeleti Betörésnek mondta. Letartóztatását és csúfnevét annak köszönhette, hogy az általa szerkesztett meteorológiai jelentésben másnapra 'lágy nyugati szellőket' ígért, a következő két napra pedig 'északkeletről, a Szovjetunió irányából közelgő fagyos légrétegek betörését' jósolta. Ha jósolta, kétségtelenül így volt, mert az öregúr millibar fokokban, szélsebességben és hasonlókban nem ismert tréfát. A következő napon elvitte az ÁVO, 'a meteorológiai jelentésbe csempészett imperialista propaganda- és kémtevékenység' címén. Czebe Valér vezérkari százados, aki a katonapolitikai osztályon dolgozott, s akit rögtön Géza bácsi után tartóztattak le, azt állította, hogy a nevezett két napon, a fagyos légrétegekkel együtt, egy-egy szovjet hadosztály érkezett Magyarországra.”
Tóth Géza 1953 szeptemberében szabadult, de már nem tért vissza a Meteorológiai Intézetbe, hanem szakfordításból élt, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Geofizikai Tanszékének könyvtárosa lett. A halál 1995. június 4-én Ausztráliában érte: ott élő lányánál volt látogatóban, amikor örökre lehunyta a szemét.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/34-es számában.
