Dunaszerdahely újszerű megvilágításban
A munkálatok során elképesztő történetek és sorsok kerültek napvilágra.
A pozsonyi Szent András temető magyar múltunk egy szelete is. Igaz, ezt múltat igyekeztek eltörölni.
Az ókori rómaiaktól a rockfesztiválokig.
A Vízsodorta Históriák ezúttal a halászatáról jól ismert Füss történetét tárják elénk.
A sorozat igazi értéke az eddig fel nem tárt és el nem mesélt történetekben rejlik, ami bemutatja a település múltját a helyiek emlékezete alapján.
Varga Imre történész a két világháború közötti években a szlovákiai magyar kisebbség kulturális életének egyik fontos szereplője volt.
A beszélgetésben sok új információ derül ki az elcsatolt, majd újra magyar Kassáról.
A Pro Museum Társulás jelentette meg Galo Vilmos történész szerkesztésében a Múltra nyíló kapu – Válogatott írások a régi Komáromról című kötetet.
Vélhetően minden komáromi lokálpatrióta könyvespolcán egymás mellett sorakoznak Mácza Mihály javarészt helytörténeti kötetei.
Medvesalja krónikása, Farkas Ottó már csak az elmesélt történetek lejegyzésének szenteli életét.
Feldolgozásra vár a rengeteg felgyűjtött anyag.
A bővített kiadásban, az Utcáról utcára részben pedig körbejárhatjuk a 75-100 évvel ezelőtti Dunaszerdahelyt, amiből mára legfeljebb mutatóban maradt meg néhány épület.
Fő téma a Rákóczi szabadságharc és a Csemadok.
Bemutatták a Rozsnyó és Miskolc - ipari örökség című könyvet, amely egy határon átnyúló együttműködés eredményeként tárja az olvasók elé elsősorban Rozsnyó, Rozsnyóbánya gazdag ipari örökségét.
A Füleki Városi Hivatal üléstermében mutatták be a Füleki Vármúzeum két újonnan megjelent, a Koháry és a Coburg családokkal foglalkozó szakkiadványát.
A Mátyás év jegyében a nagy királyról is megemlékeznek.