Egy „eltűnt” város és lakóinak nyomában
Nagy érdeklődés mellett zajlott Kornfeld Tibor Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely című könyve bővített kiadásának bemutatója tegnap a Csallóköz szívében. Az 1000 fotóval és egyéb dokumentummal illusztrált vaskos kötettel, ahogy Nagy Attila helytörténész fogalmazott, a szerző arcot adott múltnak.
Belelapozva ugyanis szinte megelevenedik előttünk a háromszáz éves történelem, amióta zsidók éltek ebben a városban. Utcák, házak, emberek köszönnek ránk a könyv lapjairól. Olyan házak, városrészek, amelyek a szocializmus idején áldozatul estek a panelmániának, olyan emberek, családok, akik lágerekben végezték. A kötet a holokauszt 75. évfordulójára jelent meg.
Az egykori szőke fürtös kisfiú végre megfoghatja nagyszülei kezét, mondta Nagy Attila a könyvbemutató kezdetén, utalva arra, hogy a szerző sosem ismerhette nagyszüleit, mert azok a holokauszt áldozatai lettek. A második világháború poklát csodával határos módon túlélő szülei viszont rengeteget meséltek neki a régi szép világról.
Arról, amikor Dunaszerdahelyen több ezer zsidó élt békésen együtt a magyarokkal, s amikor a fejlődő város egy szebb jövő irányába tartott. Ennek vetett véget a 2. világháború, a munkatárborok s az a különvonat, ami a város és környék zsidóságát egyenesen Auschwitzba szállította. Az elhurcoltaknak csak húsz százaléka – néhány száz ember – tért vissza a földi pokolból. Közülük a legtöbben a háborút követő években szétszéledtek a világ minden tájára, hogy ott kezdjenek új életet.
Kornfeld Tibor 2014-ben jelentette meg könyve első kiadását, mert úgy érezte, szükség van egy olyan összefoglaló munkára, ami bemutatja azt a várost, amit Közép-Európában csak Kis Palesztinaként, Kis Jeruzsálemként emlegettek, mivel lakosainak több mint a fele volt zsidó. Azt a várost, ahol egykor két híres rabbi élt, két jeshiva működött, ahol egy csodálatos nagy zsinagóga állt, számos üzlet és vállalkozás működött, ahol a városi képviselő-testületben sok zsidó származású ember dolgozott. Mai szóhasználattal élve, ahol zajlott az élet.
A bővített kiadásban, az Utcáról utcára részben pedig körbejárhatjuk a 75-100 évvel ezelőtti várost, amiből mára legfeljebb mutatóban maradt meg néhány épület. Megelevenedik előttünk a Fő utca, a Rózsa és Bacsák utca, Nemesszeg vagy éppen a Lefutós utca –házaival és lakóival. Olyan, mintha bekukkantanánk hozzájuk, megtudjuk, mivel foglalkoztak egykori lakói, mi lett a sorsuk és a szerző ügyelt arra is, hogy ne csak az egykori zsidó lakókat, de a magyarokat vagy más nemzetiségűeket is bemutassa.
Aki ma Dunaszerdahelyre látogat vagy a hatvanas-hetvenes években költözött ide, az el sem tudja képzelni, hogy nézhetett ki egykor a város, hiszen annak központjában már tulajdonképpen csak a katolikus és evangélikus templom áll, amelyek között terült el valaha a nagy zsinagóga is. Az egykori utcácskákat még az átkosban felszámolták, a házakat ledöntötték, és romjaikon arctalan panelházak nőttek ki a földből.
A szerző könyve megírásakor rengeteget kutatott, levéltárakban is, és nagy segítség volt számára, hogy a negyvenes években innét elszármazó zsidók többsége, mint egy fényképet, úgy őrizte meg emlékezetében a várost. A ma már kilencvenes éveiket taposók közül többen még pontosan le tudták írni, milyen is volt a város egykor. Munkája során rengeteg fotóhoz és dokumentumhoz is hozzájutott, ezek java része családi albumokból származik. De elmondása szerint még mindig vannak olyan fotók, amik hiányoznak.
A kedélyes hangulatúra sikeredett könyvbemutatón elhangzott az is, most folyik a szlovák nyelvű verzió előkészítése. Angol nyelven viszont már meg is jelent a könyv, mert igény mutatkozott rá azon elszármazottak részéről, akiknek utódai már nem beszélnek magyarul, de ők is szeretnék megismerni őseik múltját.
