2022. március 24., 17:56

Köszöntjük a ma 80 éves Mácza Mihályt!

Vélhetően minden komáromi lokálpatrióta könyvespolcán egymás mellett sorakoznak Mácza Mihály javarészt helytörténeti kötetei. A sokoldalú múltkutató korábban a Duna Menti Múzeum igazgató-helyetteseként, Komárom alpolgármestereként, a Komáromi Múzeumbarátok Körének titkáraként, valamint aktív csemadokos kultúraszervezőként és a Magyar Koalíció Pártja Komáromi Városi Szervezetének alapító elnökeként is kivívta a köztiszteletet. A 80. születésnapja alkalmából a szerkesztőségünk és az olvasóink nevében is szeretettel köszöntjük Őt!

Köszöntjük a 80 éves Mácza Mihályt!
A 80. születésnapja alkalmából a szerkesztőségünk és az olvasóink nevében is szeretettel köszöntjük Őt!
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„Életem során nem törekedtem vagyon gyűjtésére, ez alól talán csak a tartalmas könyvek gyűjtése kivétel, melyek most megtöltik lakásom két szobáját. Élményem viszont bőven akadt. Azokat életem fontosabb helyszínei szerint csoportosítottam. Ezek: a szülővárosom, Kassa, Szepsi, ahol felcseperedtem és Pozsony, az egyetemi éveimnek, első munkahelyemnek és közéleti tevékenységem kezdeteinek színhelye. Közben egy kis kitérő a cseh-német határvidéken töltött katonaéveimre, s végül Komárom, ahol családot alapítottam, a kezdeti nehézségek dacára számomra megfelelő elfoglaltságot és környezetet találtam, s ahol életem javát eltöltöttem“ – idézett egy részletet Mácza Mihály élvezetes stílusban megírt, humorral átszőtt, Életem emlékcserepei című legutóbbi kötete bevezetőjéből annak bemutatóján a szerkesztő, Galo Vilmos történész.

Egyebek mellett hallhattunk a Mácza család nemesi származásáról, a „kis Misi“ hiányos szlovák nyelvtudásáról, az őt Pozsonyban érő 1968-as szovjet megszállásról és azzal párosuló aggodalmakról,

az Ifjú Szivek Táncegyüttes tagjaként átélt turnékról, a hazai ifjúsági klubmozgalom fél évszázaddal ezelőtti szervezéséről, a csemadokos feladatairól és az 1970 óta mindmáig tartó komáromi léte során végzett múzeumi-írói munkásságáról, valamint a szlovák titkosszolgálat (ŠTB) kihallgatásairól és a komáromi Concordia Vegyeskarral átélt feledhetetlen élményeiről, így az amerikai magyarok jóvoltából megvalósult háromhetes koncertkörútjukról.

Köszöntjük a 80 éves Mácza Mihályt!
A szerző ifjúkorában az Életem emlékcserepei című könyve borítólapján
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Lássuk a tényeket! Mácza Mihály 1959-ben érettségizett Szepsiben. 1959–1964 között a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem–magyar szakos oklevelet. Egyéves katonai szolgálat után 1965 szeptemberétől 1970 szeptemberéig a Csemadok Központi Bizottságának Titkárságán dolgozott népművelési szakelőadóként, majd a közművelődési és tudományos osztály vezetőjeként. Ezekben az években tevékenyen részt vett a magyar ifjúsági klubok mozgalmában, a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub munkájában, illetve a Magyar Ifjúsági Szövetség (MISZ) szervezésében. 1964–1965-ben a magyar ifjúsági klubmozgalom lapját, a Hang-ot, majd a Népművelés mellékleteként megjelenő Így Élünk Mi-t szerkesztette. Mindennek következtében kénytelen volt feladni állását.

Főleg az 1968 augusztusában és azt követően tanúsított szovjetellenes magatartása miatt kizárták a pártból, s emiatt a Csemadok Központi Bizottsági tagságából is visszahívták.

1970 őszétől a Duna Menti Múzeumban kezdett dolgozni, előbb történészként, majd 1979-től a társadalomtudományi osztály vezetőjeként, 1990-től pedig igazgató-helyettesként. Létrehozta és gyarapította a múzeum újabb kori történeti gyűjteményét, számos időszaki és néhány állandó múzeumi kiállítást rendezett, illetve megírta e kiállítások forgatókönyvét. 1974-től titkárként szervezi a Komáromi Múzeumbarátok Körének tevékenységét, 1979–1998 között szerkesztette a múzeum Iuxta Danubium című évkönyvet. Négy évtizede foglalkozik Komárom és vidéke történelmének, művelődéstörténetének, ipar- és településtörténetének kutatásával, e tárgykörökben számos tanulmányt, ismeretterjesztő cikket publikált, előadásokat tartott, és több önálló kötete is megjelent.

1990-2002 között Komárom Város Önkormányzatának volt a képviselője, a magyar politikai pártok egyesülése után, 1998 - 2000 között a Magyar Koalíció Pártja Komáromi Városi Szervezetének alapító elnöke, 1999 januárjától 2002 áprilisáig, vagyis a nyugdíjba vonulásáig Komárom város alpolgármestere volt. Két gyermeke van.

A sokrétű, áldásos tevékenységéért 2002-ben A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét, 2003-ban Komárom Város Önkormányzatának Pro Urbe-díját vehette át.

Majd 2008-ban az MKP megalakulásának 10. évfordulója alkalmából tüntették őt ki, 2010-ben pedig Budapesten a Kisebbségekért-díjat vehette át. Bónuszként vasárnap a Concordia Vegyeskar Örökös Tagjává fogadták őt, megemlékezve az életjubileumáról is.

Köszöntjük a 80 éves Mácza Mihályt!
Mácza Mihály az eddigi élete során sok saját könyvét dedikálta az olvasóknak
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Számos saját és társszerzőkkel együtt írt könyv, brosúra, tanulmány kötődik a nevéhez. Az egyik legismertebb kötete az 1992-ben megjelent Történelmi séták a városban. A két legutóbbi pedig a Komáromi anziksz – Várostörténeti barangolások (2018), amely a Komárom sorsfordító eseményei, jeles személyiségei és titkai iránt érdeklődő olvasók házi könyvtárát gazdagíthatja és az Életem emlékcserepei (2019), amely sokkal több, mint a saját kalandos életéről szóló életrajzi kötet. Az utóbbiról így vallott:

Az életem során végigjártam és alaposan megismertem a Felvidéket. E kötetem tehát egy 20. és 21. században élt-élő itteni értelmiségi életpályáján keresztül mutatja be a felvidéki magyarság történetét 1940-től napjainkig“.

Végül azt is elárulta, hogy az elődjeitől családi örökségül kapta az élni és küzdeni akarást, ami a nehézségek közepette is arra sarkallta, hogy ne adja fel a harcot, jusson valamire, érje el a kitűzött céljait. A történelem viharai közepette is mindig helyt állt, a mai 80. születésnapján pedig erőt-egészséget, töretlen alkotókedvet és nagyon boldog, hosszú életutat kívánunk neki!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.