Helytörténészek országos találkozója Udvardon
Április 28-án (szombaton) immár huszonkettedik alkalommal kerül a sor szlovákiai magyar helytörténészek országos összejövetelére, a Mérföldkövek című találkozóra az Érsekújvár melletti Udvardon.
A rendezvény az idén több jeles évforduló jegyében kerül megrendezésre. Ezek közül természetesen kiemelkedik Mátyás királlyá választásának 560. évfordulója.
A találkozón, amely 9 órakor kezdődik az udvardi művelkődési otthonban, C. Tóth Norbert: Az esztergomi érsekség Mátyás király uralkodása alatt, Csorba László: Szeretve mind a vérpadig (negyvennyolcasok szerelmi ügyei), Kovács László: Magyar önszerveződés az első köztársaságban, Szakály Sándor pedig Kik bombázták Kassát címmel tart előadást.
A résztvevők megkoszorúzzák a kitelepítettek és deportáltak emlékművét, beszámolók hangzanak el a helytörténészek előző konferencia óta elért kiemelkedő eredményeiről, bemutatkoznak a hetényi ifjú helytörténészek és természetesen átadásra kerül a Patria Díj is.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.