Az Ex Libris Díjat olyan neves egyéneknek, csoportoknak és intézményeknek adományozzák, akik és amelyek a felvidéki magyarság érdekében fejtik ki tevékenységüket.
A Magyar Örökség díjas Takács Andrást február 28-án a Pozsonyi Magyar Intézetben köszöntötték.
Pályázati felhívás
2008-ban járt először Szlovákia második legnépesebb városában a tehetséges zenész, akkor a Steel Aréna az utolsó székig megtelt nézőkkel.
Reisz Gábor filmjét tavaly decemberben mutatták be a magyarországi mozik.
Borsi Ferenc új könyvét mutatták be március 9-én Dunaszerdahelyen.
Helyszíni tudósításunk Érsekújvárból, a Csemadok megalakulásának 70. évfordulójára tartott megemlékezésről.
A Múzsa legújabb adásában a nagykorúvá vált Kicsi Hangról készített koncertfilmet láthatják.
Karaffa Attila képeivel üzeni, milyen jó és szép magyarnak lenni.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyházzenei osztálya az egyházmegyékkel közösen idén tizenharmadszor rendezi meg az Országos Református Énekversenyt.
Szombaton és vasárnap még megtekinthető a nyitrai Agrokomplex kiállító-komplexumban a 29. Nemzetközi Bútor- és Lakáskiegészítő Kiállítás.
Az imádni való kismackó kalandjai hamarosan a Csallóközben folytatódnak, ígéri Brumiarc megálmodója, Rajkovics Péter.
A Disney tervei szerint megtart néhány 20th Century Foxhoz fűződő produkciót, elsősorban mozifilmeket.
Švejk és Chaplin voltak a mintaképei, akik kisemberként küzdöttek a diktatúrák ellen.
Összesen 1,5 millió euró vár szétosztásra.