2019. március 9., 20:56

A nagykorú Kicsi Hang a Múzsában

A Múzsa adásában ezúttal visszatekintünk a 18 éves Kicsi Hang verséneklő együttes koncertjére, ahol a Ma7 médiacsalád stábja is forgatott, az eseményen készült beszélgetésekkel tarkított zenés összefoglalót kínáljuk most nézőinknek jó szívvel. A jól ismert szlogent átalakítottuk: A vers örök, a zene elpusztíthatatlan.

A nagykorú Kicsi Hang a Múzsában
Fotó: ma7

Tizennyolc éve alakult meg a galántai Magángimnáziumban egy tanár és egy diák alkotta páros, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megpróbálja zenébe csomagolva népszerűsíteni a magyar költészet gyöngyszemeit. A Kicsi Hang névre keresztelt duó gyorsan kinőtte a gimnázium falait, és egyre ismertebb lett országszerte, majd kinőtte az országhatárokat is, és szinte az egész Kárpát-medence területén széthintette a zenébe csomagolt versek szeretetét.

 

A Kicsi Hang verséneklő együttes sorra adta ki a verslemezeket a felnőtteknek éppúgy, mint a gyerekeknek. Ma már nyugodtan kijelenthető, az időnként vendégzenészekkel is kibővített páros az ország legnépszerűbb és legtöbbet játszó verséneklő zenekara lett. Az utóbbi két évben ugyan kevesebbet lépett fel a duó, azonban a nagykorúvá érést mégis egy nagyszabású koncerttel ünnepelték meg Dunaszerdahelyen a Csaplár Benedek Művelődési Házba.

A koncerten a Ma7 médiacsalád stábja is forgatott, az eseményen készült beszélgetésekkel tarkított zenés összefoglalót kínáljuk most nézőinknek jó szívvel. A jól ismert szlogent átalakítottuk: A vers örök, a zene elpusztíthatatlan. Tartsanak velünk, nézzék újra a Kicsi Hang koncert legemlékezetesebb pillanatait a Múzsa legújabb adásában.

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.