2019. március 9., 08:30

Beszélgetőest-sorozat indult az új folklórtámogatásról

Március 7-én a zselízi Magyar Házban  – Rigó Konrád kulturális államtitkár jelenlétében –szervezték meg azt a beszélgetőestet, amelynek keretén belül leginkább a hagyományos kultúra támogatási lehetőségeiről volt szó. 

Rigó Konrád Zselízen
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Kaszmán Zoltán

A Művészeti Alap (Fond na podporu umenia) új, rendkívüli pályázati felhívása a folklórt hivatott támogatni; legújabb projektjében a kulturális minisztérium erre a célra 1,5 millió eurót fordít. Március 25-ig, nemzetiségtől függetlenül pályázhatnak nem csupán a professzionális és amatőr népi együttesek, hanem egyéni népművészek is. Az önköltség az elbírált összeg 5 százalékát teszi ki.

Az államtitkárral és az őt elkísérő asszisztensével, Écsi Nórával Juhász Eszter beszélgetett, a családias légkörben megvalósuló eszmecserébe viszont aktívan bekapcsolódtak az érdeklődők is, akik egyebek mellett a Csemadok Lévai Területi Választmánya, a farnadi Nádas Kulturális Klub, a párkányi Kisbojtár együttes, a Nagyölved-Szőgyéni Dalárda, a Garam Menti Néptáncegyüttes, a Felvidéki Magyar Kézműves Szövetség, a lekéri Dudich Ferenc Polgári Társulás, a zselízi székhelyű Tiszta Forrás és a Sacher Polgári Társulás képviseletében jelentek meg. A leendő pályázók a beszélgetés folyamán minden részletet megtudhattak a szükséges dokumentumok kitöltéséről.

Fotó:  Kaszmán Zoltán

Rigó Konrád hangsúlyozta, hogy polgári társulás és nonprofit szervezet is pályázhat, de – elmondása szerint – sok esetben előnyösebb lehet, ha maga a község teszi azt:

Ha egy községnek van éneklőcsoportja, tánccsoportja vagy éppen citerazenekara, és mindegyik valamilyen módon külön is működik, akkor a község megteheti azt is, hogy egyetlen pályázat benyújtásával egy nagyobb összegre pályázik, a támogatási összeg ugyanis 60 ezer euróig terjedhet. Fontos továbbá, hogy egy szubjektum egy pályázatot nyújthat be.”

A beszélgetőest-sorozat következő állomásaira, Dunaszerdahelyre, Fülekre és Szepsibe is várják az aktívan tevékenykedő egyéni népművészeket, valamint a hagyományos kultúrát képviselő tánccsoportokat, énekcsoportokat, dalárdák és népzenekarok vezetőit.

A támogatás részleteiről és pontos feltételeiről ezen a honlapon tájékozódhatnak.

Rigó Konrád Zselízen
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.