A darab főszereplője az immár negyedik zenthés produkciójában bemutatkozó Vándor Éva lesz.
Az ártatlanság vélelme nem számít.
Operák interpretációi címmel nyílt március 14-én kiállítás Nyáry Éva 16 művéből a Mailáth József Múzeum tetőterében.
A kétoldalú együttműködés számos formájában állapodtak meg hétfőn Budapesten a Magyar és a Szlovák Írószövetség vezetői.
A március elejétől április végéig tartó irodalmi- kulturális rendezvény az évek során igazi tavaszi fesztivállá nőtte ki magát.
Április 13-ig tekinthető meg Csurák Erzsébet győri festőművész tárlata a Csallóközi Múzeum kiállítótermében Dunaszerdahelyen.
Több mint ötvenen táncolnak a banditák közt.
Az előadó szerint a mese azért is élő, mert igyekszik bevonni a közönséget, alakulása mindig a hangulattól függ.
A zenekar dallamos hardrock zenéje, amely az amerikai west coast hangzáshoz volt hasonló, a külföld érdeklődését is felkeltette.
A könnyedebb, vidám produkciók után komoly szerepek is megtalálták.
A versek mellett verses epikai műveket írt.
Az árverésen 75 tétel szerepelt, míg a kollekció 130 darabjára az interneten lehetett licitálni március 8. és 15. között.
Két költő, egy képzőművész, egy gazdagon illusztrált verseskötet.
Sok film idézi az 1848/49-es eseményeket és a kor hangulatát.
A kamerák felvételeit tanulmányozzák, a nyomozók keresik a bűnözőket.
A könyvtárnak jelenleg 199 olvasója van, ezek közül 155 tizenöt év alatti.